30 év után ismertem fel, hogy nem tudok vállalkozni

„Már az elején látszott, hogy ez egy sehova nem vezető sztori, egy nagyon nem befektethető projekt. Nem voltak komolyan vehetőek, szétfolyt a pitch, az üzlethez közük nem volt. Emlékszem, arra gondoltam a prezentáció közben: aki nekik pénzt ad, az őrült.”

Így emlékszik vissza a hazai startupvilágban mozgó egyik forrásunk arra, amikor közel tíz éve pitchelni hallotta a Liber8tech alapítóját, Kovács Zoltánt. A startup 2015-ben rajtolt el, az alapítók célja egy olyan karkötő gyártása volt, aminek dizájnját a viselője kedvére tudta váltogatni egy mobilapplikáció segítségével. Övék volt az egyik első sikeres hazai közösségifinanszírozás-kampány az Indiegogón, nemzetközi versenyeken vettek részt, és ha a világhírnév talán nem is volt benne a sztoriban, voltak olyan jó nevű befektetők, akik láttak bennük fantáziát.

Másfél–két év működés után viszont egyre jobban kirajzolódott, hogy nemhogy az eladások és a gyártás nem fog beindulni, maga a technológia is döcögős, a működést pedig folyamatosan nehezítette

a tőkehiány, a menedzsment sorozatos hibái és a kulcsszereplők közötti, konkurens cég elindításáig és ügyvédek bevonásáig durvuló konfliktusok.

A startup EU-s pénzt is elnyert, az MFB-Hiventures, azaz az állam is beszállt 50 millió forinttal. A működés jó néhány nyögvenyelős év után 2019 elején állt le végleg, a cég felszámolásáig viszont csak 2023-ra jutottak el. A történet jól rávilágít arra, mennyire égetően hiányzik a magyar üzleti életből a bukás kultúrája, és arra is, a könnyen hozzáférhető tőke időszakában milyen nehéz elengedni egy ötletet még akkor is, amikor már tényleg minden jel arra utal, hogy itt a vége.

Van egy tök jó cégünk, csináljunk üzleti sikert

A karkötő ötletével tíz éve állt elő az eredetileg elektronikai műszerész Kovács Zoltán. Kezdetben az volt a célja, hogy olyan eszközöket fejlesszen, melyek akkumulátor, elem és áram nélkül is működnek, az ötletet pedig ötvözni akarta az e-tinta (angolul e-ink) technológiájával, amit mindig is szeretett. Az e-tinta a papírra nyomtatott tintát imitálja digitális eszközökön: először a Sony tört be a piacra, később az Amazon Kindle-je lett az első sikersztori, azóta viszont már rengeteg gyártó készít ilyen eszközöket. Mivel az e-tinta működése relatíve kevés energiát igényel, Kovács azt gondolta, a két technológia jól passzolhat egymáshoz, a végtermék pedig akár egy karkötő is lehetne. A technológia lényege az lett volna, hogy a képpontok módosításához szükséges energiát elektromos indukcióval csatolják ki, hasonlóan ahhoz, ahogy a mobilok vezeték nélküli töltői vagy a lopásgátló csipek működnek.

„Ennek a karkötőnek az első példánya úgy működött, hogy ha odaérintettél hozzá egy telefont, elektromos indukcióval át tudtuk adni az eszközre a kért képet” – magyarázza Kovács. Egy pesti kávézóban ülünk a Parlamenttől néhány sarokra, kezében a Liber8tech karkötőjének egy régi, de még működő darabja. „Aztán kiderült, hogy ez csak Androiddal működik, iPhone-nal, ami egy jelentős piac lett volna nekünk, már nem.” Emiatt végül mégiscsak tettek akkumulátort a karkötőkbe, azt remélve, hogy ebből kiindulva újabb verziókat fognak tudni fejleszteni.

Az első működő prototípus 2015 végére készült el, azt meséli, ez már alkalmas volt arra, hogy elkezdhessenek házalni és versenyeken részt venni. Ekkoriban indították el közösségi finanszírozási (crowdfunding) kampányukat is, ahol hamar berobbantak, az eredetileg kitűzött 40 ezer dollár helyett végül több mint 100 ezer dollárt húztak be a megvalósításhoz, összesen 517 támogatótól.

Kovács Zoltán ekkor már nem volt egyedül, menet közben beszállt mellé társalapítónak Oroján Sándor, akit Kovács a testvérén keresztül ismert meg. Oroján neve onnan lehet ismerős, hogy később az egri Fidesz frakcióvezetője lett, majd a tavalyi helyi fideszes belháború alatt lemondott. (A június eleji polgármester-választáson az Egerért Most Egyesület színeiben indult.) Nem sokkal csatlakozása után már Oroján pitchelt a Loffice egyik startupversenyén a zsűrinek, ahol ott ült Oszkó Péter kockázatitőke-befektető, a Bajnai-kormány egykori pénzügyminisztere is.

Oszkónak tetszett az okos dizájnkarkötő ötlete, bár úgy emlékszik vissza, a zsűriben nem volt mindenki oda tőle, felmerültek kételyek azzal kapcsolatban, hogy technológiailag megvalósítható-e. Az első intézményi befektető így a Power Angels nevű angyalbefektetői csapat lett, amiben Oszkó mellett ott volt többek között Balogh Péter egykori NNG-alapító, aki ma már a STRT nevű tőzsdei befektetőcégről ismert.

Az angyalbefektetőktől első körben 50 millió forintot kaptak. „De ez csak arra volt elég, hogy csináljunk egy újabb prototípust, amivel továbbléphetünk” – mondja Kovács Zoltán. Az viszont több száz millió forintba került, hogy le tudjanak fejleszteni egy hajlított e-tinta-kijelzőt: erre egy német céggel szerződtek le, az ehhez szükséges pénz fennmaradó részét Kovács IT-cége eredményéből, illetve az egykor dokumentumkezeléssel és szoftverfejlesztéssel foglalkozó családi cége exitjéből (eladásából) forgatta be.

2016 végén beszállt az állami pénzből gazdálkodó Hiventures is, de az alapító azt meséli, mindig csak „ötvenmillió forintokat” kaptak a befektetőktől, folyamatosan tőkehiánnyal küzdöttek.

Nem tette zökkenőmentessé a történetet az sem, hogy Kovács Zoltánnak és Oroján Sándornak teljesen más elképzelése volt arról, milyen irányba kellene vinni a céget. „A hajlítható kijelzős karkötő egy nagyon speciális piacot jelentett – mondja Oroján. – A biznisz része az lehetett volna, ha appon belüli vásárlást kínálunk, azaz a vásárló meg tudja venni a neki tetsző grafikákat az alkalmazásunkban.” Szerinte ez tudta volna megalapozni az ötlet üzleti részét, a 150–250 dollárba kerülő karkötőkből nem tudtak volna eleget eladni. Az viszont komoly probléma volt, hogy az appon belüli vásárlást csak Google Payre tudták megvalósítani, iPhone-okra csak nagyon körülményesen, Bluetooth-transzmitterrel – márpedig inkább az Apple-tulajdonosoknak volt vásárlási hajlandóságuk.

A nehézségek miatt Oroján hagyta volna a hajlított kijelzővel való vacakolást és a karkötő ötletét, inkább a digitális képkeretek piaca felé mozdult volna el. „Akkor ez már egy létező piac volt, és jól körül lehetett határolni, hogy milyen célcsoport vásárol. Mi abban lettünk volna különlegesek, hogy nem kellett se áramforrás, se elem a töltéséhez” – meséli. Kovács Zoltán viszont mindenképpen a karkötőt akarta tökéletesíteni. „Én úgy voltam vele, hogy van egy tök jó cégünk, csináljunk üzleti sikert. Az nem érdekelt, hogy digitális képkeretet gyártunk-e vagy karkötőt – mondja Oroján –,

Zoltánnak viszont a karkötő volt az álma.”

Oroján Oszkóék beszállásával párhuzamosan kiszállt a cégből, nem sokkal később pedig megjelent az egri politikában.

Megveszi ötezer ember, és ennyi

„A befektetői pályánk első hibái közé tartozik ez a történet” – Oszkó Péter ma már így emlékszik vissza a Liber8techre. 2017 környékére egyre kaotikusabbá vált a működés: ott volt a több száz támogató Indiegogón, akik még mindig várták, hogy megérkezzen a karkötőjük; és ott volt a működő, de távolról sem tökéletes termék, aminek a leszállítására már nem maradt pénz. Kovács Zoltán ekkor úgy döntött, kiszáll, 15 millió forintért adta el akkor már kisebbségi, 20 százalék alatti részesedését Oszkóéknak, majd egy átmeneti időszak után egyszerre mondott le névrokonával, Kovács Marcell-lel, akit az utolsó időszakban hoztak be operatív vezetőnek. Az új tulajdonosok még ekkor sem adták fel a reményt, hogy be lehet indítani a projektet, a cég továbbra is működött: elkezdtek értékesíteni külföldön, kifizették a beszállítóknak a felgyülemlett tartozásokat, és minden indiegogós támogató, akivel ennyi idő elteltével fel tudták venni a kapcsolatot, megkapta a karkötőjét.

A cégbe a befektetők összesen körülbelül 350 millió forintot öltek: a Hiventures (tehát az állam) 50 milliót, Oszkóék befektetői csoportja nagyságrendileg 300 milliót. A 2016-os beszámolóból kiderül, hogy abban az évben a cég 128 millió forintot kapott „a várható fejlesztések fedezeteként”, később Oszkóéktól még 220–230 millió forint tagi kölcsön került be. A Liber8technek 40,8 millió forint kutatás-fejlesztési támogatást is odaítéltek egy uniós programból (GINOP), de egy későbbi dokumentum arra utal, hogy szabálytalanság miatt végül ettől elálltak. Ezt a Telex kérdésére a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium is megerősítette: mint írják, a támogatásként megítélt összegből a Liber8tech 30,6 millió forint előleget kapott, de a szabálytalansági döntés miatt az irányító hatóság felbontotta a szerződést, és előírták az előleg visszafizetését (ügyleti, késedelmi kamatokkal együtt).

2018-ban egy nap az Oszkóék által behozott új ügyvezető érdekes hírt kapott a kínai beszállítótól: a kínaiak azt üzenték, hogy késnek a karkötők kiszállításával, mert kaptak egy nagyobb megrendelést egy Onabangle nevű cégtől, nekik szállítanak előbb. Néhány kör levelezés után kiderült, hogy az új cég mögött Kovács Zoltán és Kovács Marcell állnak. A fejlemény már csak azért sem volt érthető, mert a kijelzőket gyártó német cég kizárólag a Liber8technek gyárthatott, így a kínaiakhoz (az ő feladatuk volt a kijelzőből karkötőt készíteni) elméletben már el sem juthatott volna a rendelés. Az ügyből durva konfliktus lett: a németek mentegetőztek, a kínaiak széttárták a kezüket, Oszkóék pedig ügyvédet fogadtak, és végül megegyeztek Kovácsékkal, hogy „mindenki szabadon távozhat”, ha cserébe leállítják az új projektet.

Oszkó szerint ez volt az utolsó szög a koporsóban. „Mindenki elkezdett paranoiás lenni, a németek és a kínaiak is azt mondták, hogy inkább senkinek nem szállítanak. Ekkorra világossá vált az is, hogy ez a termék nagy szériában, ilyen áron nem kell a piacnak, alacsonyabb áron meg nem állítható elő. Kiderült, hogy ez nem a világraszóló ötletek egyike volt, hanem egy jópofa találmány, amiből nem lehetett üzletet csinálni. Azzal párhuzamosan, hogy lezártuk a jogi folyamatot, eldöntöttük, hogy nem finanszírozzuk tovább a céget.”

Oszkó sokáig sorolja, hogy mit tanultak a Liber8tech bukásából. Az egyik legfontosabb, hogy azóta sokkal óvatosabbak a crowdfundingban népszerű ötletekkel, mert egy sikeres támogatói kampány önmagában még semmit nem jelent.

„Sőt, nagyon sokszor egy közösségi finanszírozási projekt csapdahelyzetet állít elő.

Senki nem kalkulálja bele a kampányba, hogy mennyire sokba kerül eljutni a sorozatgyártásig: plusz fejlesztést, bérköltséget, szerszámköltségeket kell finanszírozni arra az időszakra. Még ha később valóban annyiért lehet majd előállítani a terméket, mint ahogy azt kiszámolták, a befizetett előlegek sokszor elfogynak addigra, mire el lehet indítani a gyártást.”

A közösségi finanszírozással a valódi érdeklődést is nehéz mérni, a Liber8tech karkötője Oszkó szerint tipikus példája annak, amit a korai adaptálók imádnak az újszerűsége miatt, de tömegeket már nem hoz lázba. A befektető azt mondja, nem voltak megfelelőek a beszállítók sem, de tanulság volt az is, hogy jobban megnézzék, milyen alapítókkal és menedzsmenttel dolgoznak együtt: Kovácsék szerinte sok rendezetlen ügyet hagytak maguk után, könnyelműen és átláthatatlanul hoztak pénzügyi döntéseket. Ma úgy látja, a dizájnos karkötőkből akkor se lett volna semmi, ha minden hibátlanul működött volna. „Valószínűleg akkor megveszi ötezer ember, és ennyi.”

„Akkoriban félistennek éreztem magam” – mondja Kovács Zoltán a startup rövid fénykoráról. Utólag jött rá arra, hogy rosszul mérte fel a szerepeket, nem a befektetők dolga lett volna még több pénzt behozni a cégbe, neki viszont nem voltak meg a képességei ahhoz, hogy meg tudjon győzni új befektetőket. A kiszállás megviselte: részben az, hogy minden pénzét a Liber8techbe ölte, részben pedig az, hogy úgy érezte, a képességei ellenére nem tudott sikert elérni. Néhány, máig elérhető Linkedin-poszt emlékeztet arra, hogy még nem sokkal ezelőtt is Oszkóékat hibáztatta a bukásért, a bejegyzésekben arról írt, hogy a befektetők szándékosan tönkretették. Ma IT-tanácsadással foglalkozik, mellette blogol és legót fest, és azt mondja, már nincs benne harag. „30 év után ismertem fel, hogy nem tudok vállalkozni: nem értek se a gazdálkodáshoz, se a csapatépítéshez. Ma már mindent másképp csinálnék, mert tudom, hogy alkalmatlan vagyok erre.”

Kovács Marcell, az egykori operatív vezető utólag úgy látja, akár össze is jöhetett volna a siker. „A csapat szerintem világszintű dolgokat alkotott, nagy lelkesedéssel, de nem volt könnyű dolgunk: Budapestről akartunk kinőni a világpiacra egy tőkeerős, intenzív versenyhelyzetben, egy drága, komplex presztízstermékkel. A mai napig meggyőződésem, hogy ha ezt Kaliforniában építjük ki, máshogy ér véget a sztori.

Így viszont egy keserű, magyar történet lett.”