Fideszes belháború: lemondott a párt egri frakcióvezetője

2023. március 28. – 22:55

Másolás

Vágólapra másolva

Lemondott az Eger városi Fidesz-frakció vezetéséről Oroján Sándor – írja az önkormányzati képviselő Facebook-bejegyzésére hivatkozva az Egri Ügyek. A döntés előzménye, hogy a városban a Fideszben és a 2019-ben még összefogó ellenzékben is belháború zajlik, mostanában éppen a város köré tervezett elkerülő út miatt forrnak az indulatok.

Oroján Sándor tisztségét mostantól Orosz Lászlóné Ibolya tölti be. Oroján a lemondását azzal indokolta, hogy neki a város fejlődése a legfontosabb, ezért megpróbál véget vetni a város független polgármesterével folytatott párharcának. A Fidesz egri szervezetét még tavaly oszlatták fel, miután komoly ellentét alakult ki a párt városi szervezete és a körzet országgyűlési képviselője között, erről itt írtunk többet.

A város mellé most már évek óta egy elkerülő utat terveznek, amelyhez két nyomvonal merült fel. A térség fideszes országgyűlési képviselője a belső, házakhoz közelebbi nyomvonalat támogatja, míg a város mi hazánkos, momentumos és fideszes önkormányzati képviselői népszavazással szeretnék elérni, hogy a külső valósuljon meg. Erről itt írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!