Matolcsy György és Nagy Márton konfliktusa személyesebbé vált: komoly tétek vannak a háttérben

Szokatlanul kemény, de egyáltalán nem szokatlan tartalmú gazdaságpolitikusi összecsapás bontakozott ki Magyarországon az elmúlt héten. Azért nem szokatlan, mert Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke és korábbi alelnöke, Nagy Márton, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezetője között régóta nagyon erős az ellentét.

A két intézmény dolgozói erről legendákat tudnak mesélni, van, aki szerint a nagy jegybanki pálfordulás is, amellyel az MNB ellépett a szigorú kamatpolitika irányába, szintén Nagy Márton pozíció-változásához kötődik. Korábban ugyanis Nagy a jegybankban próbálkozott egy, a növekedést támogató gazdaságpolitikával, de miután viharosan távozott, Matolcsy az egész gazdaságélénkítő politikának is hátat fordított, és immár kritizálja azt. A konfliktusról volt jegybankárokkal, elemzőkkel és kereskedelmi banki vezetőkkel beszéltünk.

Szakmai és személyes

A felek mindenesetre immár az eddig gazdaságpolitikainak csomagolt nézetkülönbségből személyeskedésbe váltottak. Mielőtt a konkrét nyilatkozatokat bemutatnánk, annyi rögzíthetünk, hogy van legalább négy, egymással is erősen összefüggő konfliktus a kormány (elsősorban Nagy Márton) és a jegybank elnöke (vagyis Matolcsy György) között.

1. Gazdaságpolitikai kérdés, hogy mennyire van lehetőség ma Magyarországon a növekedést táplálni és mennyire kell konzervatív monetáris politikával hűteni a gazdaságot az árstabilitás érdekében.
2. Már-már nemzetközi viharokat keltő kérdés, hogy a jegybank függetlensége mennyire van veszélyben, avagy a jegybank függetlenségének a védelme esetleg csak hivatkozási alap, és más, például a jegybanki alapítványokba tett vagyon a konfliktus alapja.
3. Személyi kérdés, hogy 2025 után ki lesz a jegybank elnöke.
4. Anyagi kérdés, hogy az említett, egykoron jegybanki alapítványokként megismert vagyontömeg felett ki rendelkezhet a jövőben, ki hitelezi ezeket az egyre inkább ingatlanportfóliókat tartó entitásokat. A jegybankelnök-váltás ebből a szempontból sem lesz lényegtelen kérdés.

Az adok-kapok

Mi történt most? Matolcsy György, a Budapesti Értéktőzsde Legek című eseményén szállt bele páros lábbal Nagy Mártonba. (Itt megtekinthető a beszédrészlet.)

A jegybankelnök arról beszélt, hogy a jegybanki függetlenség elleni támadások 2021 közepétől egyre erősödnek, és nem titkolta, hogy a támadások kezdetét ahhoz köti, hogy kirúgta Nagy Mártont, vagyis a volt alelnökét. Hogy pontosan mi történt kettejük között, az nem nyilvános: közös megegyezést jelentettek be, de már akkor is mindenki kirúgásról beszélt a háttérben.

Matolcsy most úgy fogalmazott, hogy hosszú listája van az általa támadásnak nevezett folyamat lépéseiről. „Tudjuk, hogy minden ilyen lépés, interjú, vitairatnak álcázott támadás mögött személyek állnak. Be kell vallanom, hogy nekünk rosszul esik, hogy egy volt kollégánk, egy volt alelnök irányítja ezeket a támadásokat.

Megértjük, annyiban, hogy 2021 közepén ki kellett tennünk a jegybankból Nagy Mártont, ki kellett ebrudalnom nekem személy szerint, ahogy azt a miniszterelnök úrnak elmondtam, jelentős szakmai hibákat vétett, elfogadhatatlan volt a vezetési stílusa,

ami a jegybank érdekeivel ellentétes viselkedést is mutat. Igen, megértjük az érzelmeket, de helytelen a Magyar Nemzeti Bank ellen most már 30 hónapja indított támadássorozat.” (A dátumra Matolcsy rosszul emlékezett, a valóságban Nagy Márton 2020-ban távozott az MNB-ből.)

Nagy Márton sem maradt adós a válasszal, mint az ATV vonatkozó kérdésére közölte:

„2013 és 2020 között Matolcsy György volt, most már más a főnököm. Hála Istennek!”

Mindez több szempontból is nagyon furcsa volt. Egyáltalán nem tűnt elegáns lépésnek egy vezető részéről a saját munkatársáról kiteregetni a szennyest, ráadásul mégiscsak Matolcsy volt a bank első számú vezetője. Ilyenkor nagyon sántít a beosztott szakmai hibáját vagy vezetői stílusát felemlegetni. Hiszen az mégiscsak az elnök felelőssége, ha éveken át nem vette észre a helyettese hibáit vagy vezetési stílusát, sőt, több szakmai területen teljesen előretolta Nagy Mártont. Mindenesetre Nagy, aki korábban maga is erősen gerjesztette azzal a konfliktust, hogy bántóan átkalandozott intézkedéseivel a monetáris területre, most aránylag visszafogott maradt.

A történet annyiban is mókás, hogy az MNB pár hónapja még egy Telex-cikk után külön sajtóközleményt szentelt ennek a most bemutatott konfliktusnak a cáfolatára „Válasz Brückner Gergely újabb téves felvetésére, miszerint a jegybank harcolna Nagy Mártonnal”.

A két állítás eredője valahogy úgy értelmezhető, hogy az MNB úgy érzi, ő nem harcol, csak támadják, bár gyakorlatilag a védekezés is hadban állást jelent. Mindenesetre a kormány tagjai az MKIK Gazdasági Évnyitóján nagyon visszafogták magukat, alighanem központi ukáz lehetett, hogy a magyar gazdaságnak rosszat okozó – például a forintot látványosan gyengítő – konfliktust le kell csavarni, nem kell visszaszólni.

Az a bizonyos törvénymódosítás

A helyzetre rálátó beszélgetőpartnereink véleménye nagyjából úgy foglalható össze, hogy

magát a konfliktust mindenki ismerte, most talán annyi változott, hogy az még személyesebb, még hangosabb lett.

A múltban valóban sok ellentét jelent meg a nyilatkozatokban, a témák változatosak voltak: mekkora a kívánatos alapkamat, a BUBOR vagy a DKJ legyen a változó kamatozású hitelek benchmarkja, ki tehesse a pénzét az MNB magasabb kamatozású eszközeibe, kire vonatkozzon betéti kamatstop. Ezekről mindenki tudott, a sajtó is elemezte őket sokat, de most fokozódott a vita hevessége.

Ennek talán az lehetett a közvetlen oka, hogy a kormány a jegybanktörvény módosítására is kísérletet tett. A mostani kirohanásokat megelőző legérzékenyebb ügy ugyanis az, hogy a Pénzügyminisztérium kiterjesztené a befolyását a jegybankra. A cél érdekében még a jegybanktörvényt is módosítaná, mégpedig úgy, hogy az egykori alapítványi pénzek (valaha ezeket Pallas Athéné alapítványcsaládnak hívták), amelyek ma áttételesen és döntően hazai és regionális ingatlanokban vannak, ne kerüljenek ki a kormány, vagy legalábbis a leendő (Matolcsy György utáni) jegybankvezetés kontrollja alól – hallottunk egy magyarázatot.

A lengyel tőzsdén jegyzett GTC és a hazai GTC Hungary nevű cégekről van szó, amelynek kontrollja, jelenlegi középvezetői és változó hitelszerződései tapasztalatunk szerint ma kifejezetten élénk téma gazdasági körökben. Az biztos, hogy már volt személyi változás is ebben a világban (korábban Fekete Zoltán, ma Nagy Gyula a meghatározó vezető), de forrásaink ennél fontosabb változásnak írták le, hogy miként változott a cégeket hitelező bankok köre.

Matolcsy György ebben a témában nem várt szövetségesre lelt: az Európai Központi Bank is az MNB mellett emelte fel a hangját még úgy is, hogy az intézményt vezető francia Christine Lagarde az IMF első embereként még nem volt Matolcsy György idolja.

Az ügyeletes vizionárius és a héja

A jegybankok és a kormányok alapkonfliktusa, hogy a kormány pezsgést, növekedést akar (alacsonyabb kamatokat), a jegybank pedig pénzügyi- és árstabilitást, vagyis magasabb kamatokat. E konfliktusban azért nemcsak Nagy Márton exponálta magát, de a HVG tudósítása alapján Kisgergely Kornél EXIM-vezető is, aki szerint

3 százalékponttal alacsonyabb lehetne az alapkamat, és még mindig eléggé magas lenne.

Nagy Márton és Matolcsy vitája minden forrásunk szerint elsősorban személyes, és nem szakmai, de azért maradjunk első körben a szakmánál. Nagy Márton a kormányzaton belül hatalmas feladatokat kapott, ő lett a magyar gazdaság elsőszámú befolyásolója. Orbán Viktor maga nem annyira szereti a gazdaságpolitikát, szereti azt rábízni egy „vizionáriusra”, egy „unortodoxra”, egy „nagyot álmodóra”.

Korábban Matolcsy György volt az, aki tényleg mert nagyot álmodni, aki hitt a kanyarban előzésben, a nagy növekedésben, a high-pressure (nagy nyomású) gazdaságban. Igaz, ma már volt, aki ezt úgy interpretálta nekünk, hogy lehet, hogy mindez korábban is elsősorban Nagy Márton ideája volt, a kenyértörés után pedig neki már nem volt annyira népszerűek az ötletei a jegybankban.

Mindenesetre a Covid alatt Magyarország sérülékenynek bizonyult, kicsit gellert kapott az addig sikeresnek tűnő prociklikus gazdaságpolitika (amikor egy növekvő gazdaságra öntötte rá a jegybank a pénzt az NHP és NKP elnevezésű hitelprogramok formájában), az önfinanszírozás, a kevés devizatartalék, a sok élénkítés.

Egy kis megijedés és konzervativizmus után azonban megint kellett Orbánnak valaki, aki nagyot álmodik. Ekkor Nagy Márton lett az ügyeletes vizionárius, aki valóságos szabályozási rohammal, árstoppal, hatósági áras benzinnel, gázfinanszírozással, biztosítói reformmal, különadókkal, tőkeprogrammal, építőanyag-szabályozással, reptérvétellel meg még ki tudja hányféle programmal dobta be magát és szolgálta volna a növekedés visszatérését.

Nagy Márton ugyanis határozottan abban hisz, hogy a nehéz évek (magas infláció, romló életszínvonal, sokkal durvább adósságfinanszírozási számok) után ismét ki lehet nőni a bajt. Ha pedig újra beindul a növekedés, akkor majd több lesz az állami bevétel (visszajöhet például a nagy áfa-bevétel, ami a visszaesés idején nagyon hiányzott), illetve pótolható a kormány által eléggé elszúrt kata-kivezetés mínusza.

Matolcsy ilyen körülmények között hirtelen új szerepben találta magát: ő lett a konzervatív jegybankár, aki figyel az infláció letörésére, aki már nem galamb, aki alacsony kamatokkal élénkíti a gazdaságot, hanem héja, aki magas kamatokkal hűt.

A két nézet pedig állandóan összeütközésbe kerül. Matolcsy magas irányadó kamattal lépett volna fel az infláció ellen, Nagy pedig monetáris vizekre evezve betéti kamatstopokkal, szabályozással terelte volna a forrásokat az állampapírpiacra. Ment a csiki-csuki, az egyik intézkedett valamit, a másik lépett egyet a másik irányba, a visszafogott bankárok pedig olyanokat mondtak nagy sóhajtások közepette, hogy mennyire nem szerencsés, ha széthúz a gazdaságpolitika két fő aktora.

Gúnyolódás mindkét oldalon

Tény, hogy Nagy Márton nagyon megerősödött, a többi miniszter rovására egyre több területet szerzett. De közben a terjeszkedésével és a „horizontálisan nem igazán kooperatív” stílusával konfliktusokba keveredett, például Varga Mihály pénzügyminiszterrel, Lázár János építési és közlekedési miniszterrel, de még további miniszterek területeibe is beleharapott (legyen az Lantos Csaba, Pintér Sándor, vagy éppen Szalay-Bobrovniczky Kristóf).

Érdekes élmény volt, hogy akár különböző minisztériumokban is ugyanazokat a vicceket mesélték Nagy Mártonról. Az egyik az a klasszikus, amelyben a gazda, akinek döglenek az állatai, tanácsot kér a paptól, mit tegyen. Válaszként csupa nem működő tippet kap egymás után új fajta eleségekkel, kenőcsök alkalmazásával, de az állatok csak tovább döglenek, mígnem a végén egyetlen élő példány sem marad. Mikor ezzel a hírrel a gazda még utoljára visszamegy, a pap közli vele: „kár, pedig még annyi jó ötletem lett volna”.

Aligha kell magyarázni: a viccet azért érzik sokan találónak Nagy Mártonra, mert úgy vélik, túl sok az ötletelés, a miniszter előbb vág, aztán mér. Természetesen hallottunk ellenoldali megjegyzéseket is, például azt a kérdést, hogy az MNB vajon hogyan fog kamatot csökkenteni a nyolcas nélkül, hiszen a számmisztikában is utazó Matolcsy György állítólag nem szereti a nyolcas számot. „Ha ott tart a kamatcsökkentés akkor 9 százalékról, majd leugrunk 7,75-re?”

Ugyanakkor bármennyire is próbálja a két oldal kifigurázni egymást, vagy bármennyire is érzi Matolcsy György a kormány különböző akcióit a jegybank függetlensége elleni támadásoknak, a kormány a saját szemszögéből éppen azt próbálja bizonyítani a fent részletezett törvénymódosítási javaslattal, hogy igyekszik az MNB-alapítványokba kiszervezett közvagyon felelős gazdájaként eljárni.

Hogyan tovább?

A három gazdaságpolitikai erőcentrum, vagyis Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, Matolcsy György, a kormánytól hivatalosan független Magyar Nemzeti Bank elnöke, illetve az ebben a cikkben most kevésbé exponált Varga Mihály pénzügyminiszter, nem kell, hogy ugyanazt gondolják minden kérdésben. De a vita, az ötletek versenyeztetése nem ugyanaz, mint a nyílt konfliktus, a személyeskedés, a széthúzás.

Ebben a vetélkedésben Nagy Márton fő erejének azt tartják, hogy két mentora is van, vagyis hiába nem túl népszerű a kormány legtöbb tagja körében, Orbán Viktor kormányfő mellett Rogán Antal, a nélkülözhetetlen, a lecserélhetetlen Fidesz-pillér is bízik benne. Emiatt a jegybank egy év múlva esedékes elnökváltása előtt már úgy beszélnek forrásaink Nagy Mártonról, mint aki aligha tér vissza az MNB-be, pedig korábban pont onnan datálódhatott az első konfliktusa Matolcsy Györggyel, hogy nagyon is el tudta volna képzelni magát jegybankelnöknek.

MNB-s forrásaink most arra számítanak, hogy a Matolcsy elnöki ciklusából hátralevő egy évben biztosan konfliktusos marad a hangulat, ugyanakkor idő előtti Matolcsy-távozás egyáltalán nem várható. Az elnöki pozíció következő nagy esélyesei (Nagy Márton mellett Varga Mihály és Patai Mihály, esetleg Virág Barnabás neve szokott a háttérbeszélgetésekben elhangzani) emlegetése ma már jellemzően úgy folytatódik kormányzati körökben, hogy amennyiben Nagy Márton megvalósítja a nagy gazdasági kilábalásról szóló ígéretét, akkor „maradhat” nemzetgazdasági miniszter és továbbra is „mindennel is” foglalkozhat.

A Fidesz-kormányzás egyik legnagyobb és visszatérő kritikája, hogy a lojalitás fontossága felülmúlja a szakmaiság fontosságát, a bólogató Jánosoktól pedig ne várjunk jól működő szakterületeket. Mindenféle kulturális intézmény élén ez a személyzeti politika még ideig-óráig elmehet, de a gazdaságban azonnal visszanyal a fagyi.

Érzi ezt a kormányfő is, aki tudja, hogy a gazdaság olyan terület, ahol nem képzelhető el pusztán lojalitásalapú működés. Ha egy pénzügyminiszter, egy gazdaságfejlesztési miniszter vagy egy jegybankelnök ötlettelen vagy bátortalan, az önmagában is egy gazdaságpolitika, csak biztosan nem sikeres. Azt nem mondhatja senki az érintettekre, hogy bátortalanok lennének, a kérdés inkább az, hogy meddig működhet még – Orbán Viktor feltétlen tisztelete ide vagy oda – Nagy Márton, Varga Mihály és Matolcsy György erős konfliktusokkal terhelt hármasa.