Mit tehetnek az önkormányzatok a lakhatási válság ellen? Itt a Lakhatási Koalíció minimumprogramja

Két-hárommillió magyart érint a lakhatási szegénység, vagyis az a helyzet, amikor az illető rossz állapotú vagy energetikájú lakásban, jogilag kiszolgáltatott helyzetben él, nehezen teljesíthető bérleti díjakat fizet. Az elmúlt három évtized kormányzatai nem fordítottak nagy figyelmet a lakáspolitikai kérdésekre, az ebből származó hátrányok pedig elsősorban helyileg, az önkormányzatoknál csapódnak le. A legtöbb lakhatási beavatkozás jelenleg az önkormányzatok kezdeményezőkészségén és anyagi lehetőségein múlik.

A Lakhatási Minimum összeállításával most a területén aktív civil szervezeteket és kutatókat tömörítő Lakhatási Koalíció 21 pontban gyűjtött össze önkormányzatoknak szóló javaslatokat arról, milyen szabályozási, működési vagy beruházási döntéseket kellene meghozni helyzet javítása érdekében. Az anyag (melynek szerzői a Habitat for Humanity Magyarország, a Periféria Központ, az Utcáról Lakásba Egyesület, az Utcajogász és a Városkutatás Kft. munkatársai) legfontosabb üzenetei között ott van, hogy

• stratégiai és holisztikus szemléletű lakáspolitikára van szükség, amely az uniós forrásokat is kihasználja;
• célzottan kezeli a különösen sérülékeny csoportokat;
• kizárja a lehetőségek közül az elhelyezés nélküli kilakoltatást;
• külön figyelmet és forrást szán a korszerűsítésre és az energiaszegénység kezelésére;
• jogi támaszt nyújt a bérlakáspiac szereplőinek mindkét oldalon;
• és bővíti a megfizethető bérlakásállományt, akár úgy is, hogy magánlakások kiadásába száll be.

Speciális igényű csoportok

A Lakhatási Koalíció szerint hazánkban három olyan csoport található, amelynek helyzetében drasztikus változásokra lenne szükség: a fogyatékossággal élők, a romák (és szegregált lakáshelyzetben élők) és a kilakoltatás által fenyegetettek. Magyarországon a népesség közel 8 százaléka fogyatékkal élő vagy súlyosan korlátozott. Az 1990-es évek vége óta a kormányzatok a nagyobb intézmények felszámolásával és a fogyatékkal élők lakhatási támogatásainak bővítésével próbálták elérni a rendszer kitagolását. 2022-ben a 270 ezer fogyatékkal élő magyarra csupán nagyjából 15 ezer intézményi férőhely jutott, viszont csak 2292-en laktak támogatott lakhatásban.

Jelenleg a fogyatékkal élő személyek többsége számára nincs valós alternatívája a családtagok által való ellátásnak és lakhatásnak

– ez pedig abból is jól látszik, hogy a fogyatékkal élők 95 százaléka él a szociális rendszeren kívül, családjában.

Nagyobb lakhatási gondok figyelhetőek meg a roma népességen belül is, 2022-es adatok szerint a teljes népcsoport 51 százaléka élt halmozottan hátrányos anyagi helyzetben, míg ugyanez az arány a teljes magyar népességnél csupán 10,4 százalék volt. Emiatt jobban érinti a csoportot a térbeli szegregáció, a rossz lakásminőség és a hiányos közműellátottság is.

Az eladósodottság miatti, elhelyezés nélküli kilakoltatások sokszor helyrehozhatatlan törést jelentenek az azt átélők életében és lakhatási helyzetében, ráadásul ezek az emberek utána gyakran kötnek ki a szociális ellátórendszerekben. Ez pedig végső soron még többe kerül az államnak, mint ha megoldották volna a korábbi lakhatási problémát. A Lakhatási Koalíció szerint ezért szükség lenne az elhelyezés nélküli, önkormányzati lakásokból való kilakoltatások betiltására.

Energiaszegénység

Az energetikai problémák főleg a rosszabb anyagi helyzetben élők körében figyelhetőek meg, összesen pedig a magyar háztartások legalább 10 százalékát érintik. A 2022-es népszámlálás adatai alapján Magyarországon majdnem 130 ezer olyan lakás található, amely nem érte el a komfortos besorolást – vagyis nem található benne WC és fürdőszoba, vagy 12 négyzetméternél nagyobb helyiség. Kifejezetten magasak például a Kádár-kockák energiaigényei, viszont a benne élőknek sokszor nincs elég pénzük a lakások műszaki felújítására, ez a probléma pedig nagyjából 700 ezer házat érinthet az országban.

Az ehhez hasonló, rossz műszaki állapotban lévő lakások felújításán tudnának az önkormányzatok segíteni pénzügyi támogatások formájában, valamint tanácsadásnyújtással is.

Az energiaszegénység másik fő okozói az energiaárak lettek, a lakhatási költségek átlagosan 60 százalékát teszik ki energiakiadások. A hazai háztartások 32 százaléka használ szilárd tüzelőt fűtéshez, annak ellenére is, hogy a tűzifa ára az elmúlt évtizedben a háromszorosára emelkedett. A Lakhatási Minimum szerint ilyen esetekben célzott rezsitámogatásokkal és tűzifabeszerzéssel tudná segíteni az önkormányzat az arra rászoruló lakosságot.

Egyre kevesebb önkormányzati lakás

A rendszerváltás óta folyamatosan csökken az önkormányzati bérlakások száma, ma már csak a teljes lakásállomány 2,4 százalékát teszik ki országosan, emellett állapotuk is romlik. Pedig lenne igény az olcsóbb bérlakásokra, egyes számítások alapján a családok 35 százaléka küzd megfizethetőségi problémákkal, és Budapesten a lakosság 60 százaléka változtatna lakhatási helyzetén.

A Lakhatási koalíció szerint a városok egyik feladata lenne az önkormányzati lakások számának növelése és a már meglévőkkel együtt azok állapotának javítása, valamint az olyan civil és egyházi szervezetekkel való szoros együttműködés, akik már most is kedvező áron adnak bérbe lakásokat az arra rászorulóknak.

Magyarországon 570 ezer, csak Budapesten pedig 160 ezer lakás nem lakott nem lakott, ezek egy része valóban üresen áll. Utóbbiak bérbeadásával tudnának segítséget nyújtani a lakásügynökségek, ahol a magánlakások tulajdonosai üresen álló, valami miatt nem hasznosított lakásaiba megfizethető áron fogadjanak be bérlőket egy közbeiktatott, a kockázatokat kezelő szereplő (az önkormányzati lakásügynökség) segítségével.

Magánlakásbérlés

2012 és 2020 között Budapesten több mint 130 százalékkal nőttek a magánlakások bérléti díjai, de országszerte is duplázódtak a számok – ennek egyik oka a Lakhatási Minimum szerint a rövid távra kiadott lakások számának gyarapodásában rejlik. 2010 és 2019 között az ilyen, rövid távú kiadásra bocsátott lakások országszerte 15,8 százalékkal, míg Budapesten 1020 (!) százalékkal lettek többen. A fővárosban a felnőtt lakosság 22 százaléka él bérlakásban, 10 százaléka pedig szívességi lakáshasználó, ráadásul a bérlakásban élők magas arányával a fiatalok körében egy bérlői generáció kialakulása is megkezdődött.

Mind a bérbeadók, mind a bérlők oldalán alul van szabályozva a piac, ami kiszolgáltatott helyzetet eredményez. A szervezet szerint erre nyújthatna megoldást, ha a helyi önkormányzatok is kivennék a részüket a magánlakások bérbeadásában: jogi tanácsot nyújtanának mindkét oldal számára, és a korábban említett lakásügynökségeken keresztül becsatornáznák az üresen álló lakásokat a piacra.

Ezekhez a lépésekhez mind pénzre lesz szükség, itthon pedig erősen korlátozottak a lakásüggyel kapcsolatos, önkormányzatok által lehívható központi források. Fontos lehet ezért a városoknak az országon kívülre is tekinteniük: jelentkezhetnek az Európai Bizottság által kiírt pályázatokra, de a Kohéziós Alap támogatásaihoz is hozzáférhetnek. 2025 és 2032 között a Szociális Klímaalap például ezermilliárd forint célzott támogatást nyújt Magyarországnak az energiaszegénység kezelésére.