16 ezer vietnámi, 10 ezer Fülöp-szigeteki vendégmunkás dolgozik már Magyarországon

2024. január 8. – 19:48

Másolás

Vágólapra másolva

„A fő csapásirányunk, hogy a magyarokat támogassuk, de ha olyan mértékű munkaerőigényre keletkezik, amelyet a belső piac nem tud átmenetileg kezelni, akkor szükség van a vendégmunkásokra is” – jelentette ki a Világgazdaság podcastjában Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Friss adatokat megosztva arról beszélt,

ma nagyságrendileg 120 ezer külföldi van jelen vendégmunkásként Magyarországon.

Ebből mintegy 40 ezer ukrán állampolgár, de vannak szerbek is jelentősebb létszámban, illetve vietnámiak mintegy 16 ezren. Kicsivel több mint 10 ezer Fülöp-szigeteki vendégmunkás dolgozik ma Magyarországon, míg az összes többi nemzetiség – indiaiak, mongolok – száma pedig az államtitkár szerint bőven 10 ezer fő alatti.

„Szeretném a helyére tenni a dolgot: sem minőségében, sem mennyiségében nem veszélyeztethetik a magyar munkaerőpiacot a vendégmunkások, és erre oda is fogunk figyelni” – fogalmazott Czomba, és a leggyakrabban elhangzott kritikákra reagálva azt is hozzátette: a vendégmunkások foglalkoztatása nem fogja letörni a béreket, és a munkahelyeket sem veszik el a magyaroktól.

„Vagy a lovak közé dobom a gyeplőt, ahogy a németek és a franciák tették, vagy pedig azt mondom, hogy ez egy gazdasági racionalitás, amit olyan módon igyekszem szabályozni, ahogyan azt a magyar idegenrendészeti törvény teszi” – mondta a január elsejével életbe lépő új szabályokról, amelyek értelmében kvóta alapján fogják meghatározni a Magyarországra behozható vendégmunkások számát. A fő szabály az, hogy a kvóta nem lehet nagyobb, mint az előző évben keletkezett üres álláshelyek száma, ez az elmúlt években 50 és 80 ezer között ingadozott.

Az új szabályozással a kormány arra törekszik, hogy a harmadik országból érkezők tartózkodása a munkavállalásra koncentrálódjon. Azaz igyekeznek elkerülni, hogy a munkavállaló letelepedjen Magyarországon, illetve három évnél tovább maradjon. A kormány által szigorításként emlegetett szabályozás a magyar munkavállalókat helyezi előre, de érdemben nem nehezíti meg a külföldi munkavállalók foglalkoztatását.

Magyarországon nagyon sokan dolgoznak, (a lakosság körülbelül fele), miközben már évek óta nincs érdemi munkanélküliség. A munkaerőhiány viszont annál nagyobb, a KSH szerint ma körülbelül százezer betöltetlen pozíció van az országban, de

Orbán Viktor szerint néhány éven belül félmillió új munkavállalóra lesz szükség.

Ennek csak egy töredékét lehet majd magyarokból kitenni, a többségük valószínűleg vendégmunkás lesz.

A vendégmunkások érkezése a kormány újraiparosítási stratégiájával is összefügg: Orbánék szerint az ország úgy tud majd nagyot fejlődni, hogy az akkumulátorgyártás egyik európai központja lesz. Ez az iparág rengeteg képzetlen munkást szív fel, de mivel ennyi ember nem áll rendelkezésre Magyarországon, muszáj a gyárakban vendégmunkásokat is foglalkoztatni.

A vendégmunkások helyzete a magyar politika egyik fontos kérdése is lett, a Mi Hazánk például a cigánybűnözés mellett hónapokig vendégmunkás-bűnözésről beszélt.

Czomba Sándor szerint azok a magyaroknak, akik a vendégmunkásokkal együtt dolgoznak, alapvetően pozitív a benyomásuk róluk, ezért abban bízik, hogy az a fajta hisztériakeltés, amely a kérdés körül van, a következő időszakban a helyére kerül, és nem a politikai csatározások színtere lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!