Az uniós tagállamok közül utolsóként Magyarország is kilépett az „orosz kémbankból”

2023. október 26. – 16:43

Másolás

Vágólapra másolva

Az uniós tagállamok közül utolsóként Magyarország lépett ki a Nemzetközi Beruházási Bankból (IIB), amelyet rendre „orosz kémbankként” szoktak emlegetni. A bank honlapján szerdán jelent meg egy közlemény, amelyből kiderült, hogy Magyarország hivatalosan október 19-én lépett ki a pénzintézetből – írta a Hvg.hu.

A közleményben azt írták, hogy az IIB Kormányzótanácsa több olyan döntést is elfogadott, „amelyek célja a bank további stabilizálása, többek között a vállalatirányítás helyreállítása és a bank központjának Budapestről történő áthelyezése”. Hozzátették, hogy a nyugati szankciók miatt teljesen kiszorultak az európai pénzügyi piacról, és nem férnek hozzá a saját eszközeikhez és alapjaikhoz az Európai Unióban.

A Nemzetközi Beruházási Bankot 1970-ben alapították a szocialista országokat tömörítő KGST tagállamai, hogy a szovjet blokk országait finanszírozza. A rendszerváltás után a pénzintézet eljelentéktelenedett, de megmaradt, és 2019-ben a székhelyét Moszkvából Budapestre helyezte át.

Az egykori Lánchíd Palota, amely 1867-ben épült a Clark Ádám tér és a Fő utca találkozásánál. Az épület 2020 óta a Nemzetközi Beruházási Bank székhelye – Fotó: Róka László / MTVA Bizományosi / MTI
Az egykori Lánchíd Palota, amely 1867-ben épült a Clark Ádám tér és a Fő utca találkozásánál. Az épület 2020 óta a Nemzetközi Beruházási Bank székhelye – Fotó: Róka László / MTVA Bizományosi / MTI

Ahogy arról korábban írtunk, a bank magyarországi (és ezzel Unión belüli) működéséhez az Orbán-kormánytól 2019-ben adó- és járulékmentességet, korlátlan beutazást és a magyar pénzügyi felügyeleti szervek ellenőrzése alóli mentességet adott. A bank dolgozóinak és vendégeinek diplomáciai mentesség jár, és a legnagyobb kritikát is ez váltotta ki: szakértők szerint ez eleve alkalmat adhatott orosz ügynökök, kémek beutazására Magyarországra, és ezzel a schengeni övezetbe. Ezért is nevezik kémbanknak az intézményt, amit többször is tagadtak.

2022. február 24-én Oroszország lerohanta Ukrajnát, és a támadás után néhány nappal Csehország, Szlovákia, Románia és Bulgária is bejelentették, hogy kilépnek a Nemzetközi Beruházási Bankból. A Direkt36 egyik oknyomozó cikke szerint az első hetekben a magyar kormány is bizonytalankodott az ügybe – állítólag kikérték a Nemzet Bank véleményét, akik a kilépést javasolták – végül azonban maradtunk a bankban. Egy darabig.

Ám miután a bank és egyes vezetői idén április 12-én amerikai szankciós listára kerültek az orosz-ukrán háború miatt, másnap több más uniós állam után Magyarország is jelezte, hogy kilép a bankból. Az akkor történtekről a Direkt36 is részletesen írt. Arról, hogy Magyarország mikor és miként kaphatja vissza a bankba befizetett tőkéjét, ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!