A felszámolt Dunaferr hivatalosan is a Liberty Steelhez került

2023. október 22. – 16:25

Másolás

Vágólapra másolva

Október 20-án lezárult a tranzakció, a dunaújvárosi Dunaferr végérvényesen az indiai-angol acélipari céghez, a Liberty Steelhez került, és erről a dolgozókat is tájékoztatta egy levélben a felszámolóbiztos, írta a Portfolio.hu.

„Tájékoztatom önöket, hogy a fenti megállapodásban rögzített tranzakció zárása 2023. október 20-án megtörtént. Ezt követően a Dunarolling Dunai Vasmű Kft. és a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft teljes jogú tulajdonosa a Liberty Steel Central Europe Kft.” – írta a felszámolóbiztos.

Július elején derült ki, hogy a veszteségesen működő vasművet egy pályázat eredményeként a Liberty Steel veszi át. A cég 55 millió eurót, akkori áron 15,4 milliárdot fizetett.

A Gazdasági Minisztérium október elején közölte, hogy az Európai Unió jóváhagyta a Dunaferr tulajdonosváltását.

A kohászatnak Magyarországon a rendszerváltás után leáldozott, az egyetlen érdemi üzem a jelenleg Dunaferr maradt, amelyet hosszú haláltusa után végül idén vásárolt fel a Liberty Steel. A dolgozók bérét fél éven át a kormány fizette.

A felszámolás alatt álló Dunaferrnek legalább 500 milliárd forintos tartozása van, és a vásárláskor azt is lehetett tudni, hogy azonnali befektetés szükséges hozzá, hogy a gyár visszakapja a környezetvédelmi engedélyét.

A kormány a Dunaferr átmentése érdekében egy sokat vitatott jogszabályt is faragott, egy veszélyhelyzeti kormányrendelet nyomán vezette be az úgynevezett környezetvédelmi hatósági szerződést. Ez egy kiskaput nyit ki a gyárak számára, amellyel élve egy sima szerződéssel elkerülhető lesz a környezetvédelmi szabályszegés miatti retorzió, bírság vagy bezárás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!