Bizakodhatnak a napelemesek: Az Energiaügyi Minisztérium „érdemben vizsgálja” a Fidesz-frakció kérését

2023. szeptember 5. – 17:40

Másolás

Vágólapra másolva

A Telex nemrégiben a netadó bevezetéséhez hasonlította a napelemesek változó szabályozását. Arról írtunk, hogy a Fidesz-kormányzásra nem jellemző, hogy a kormány viszonylag kicsi anyagi előnyért kifejezetten sokakat bőszít fel. Anno a netadótól gyorsan vissza is táncolt a kormány, és a mai nap során úgy tűnik, hogy ez lesz a napelemes szabályozással is. Utóbbinál ráadásul a Fidesz szempontjából amúgy is kiemelten fontos vidéki lakosság vélhetően erősebben reprezentált, mint anno a netadónál.

Kontra – rekontra

Mi is történt szeptember 5-én? Előbb Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője kérte a kormányt, hogy tartsa meg bizonyos napelemeseknek a kedvező éves szaldós elszámolást. A legfrissebb fejleményként pedig az Energiaügyi Minisztérium már válaszolt is, a Facebookon, azt írta, hogy a minisztérium érdemben vizsgálja a frakció kérését,

„a brüsszeli elvárásoktól eltérő elszámolási lehetőségeket.”

Azt is megtudtuk, hogy a következő napokban a tárca közigazgatási államtitkára, Czepek Gábor a szakmai szövetségek képviselőivel, majd Lantos Csaba energiaügyi miniszter a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnökével, Juhász Edittel egyeztet.

Egy méltányos elszámolási rendszer kialakítására törekszünk, amely megfelelően támogatja a magyar családokat a saját áramfogyasztásukat részben fedező, meglévő napelemeik működtetésében.

A közlemény mindenképpen nagyon biztató a csalódott napelemeseknek. Azt most különösképpen ne taglaljuk, hogy a „brüsszelezés” csúsztatás, hiszen amiről szó van, vagyis a korábbi beruházók elszámolását nem szabályozza Brüsszel. A vonatkozó uniós direktíva csak a 2024. január 1-től telepítőknél tiltja a szaldós elszámolást, erről is olvashatott a Telexen.

Az már inkább csak kremlinológia, hogy a felsorolt tárgyalásokból hogyan maradhatott ki Steiner Attila neve, hiszen Lantos mellett korábban ő jelképezte ezeket a tárgyalásokat, itt mintha valami váltás lenne a háttérben.

Forgatókönyvek

Hogyan lehet egy valóban igazságtalan, a kormányzat korábbi ráutaló magatartásával (a napelemesek anyagi támogatása, az elszámolás hosszabb megtartásának ígérete) ellentétes intézkedés bejelentéséből arcvesztés nélkül visszatérni? Egyáltalán, mi történt?

Ahogy a szakmabeliekkel beszélgettünk, négy magyarázat lehetséges, és bár konkrét valószínűségeket nem rendeltünk a forgatókönyvekhez, de elég hangsúlyosan az utolsó pontot tartják a legtöbben reálisnak.

  • Valódi vita a Fideszen belül. A Fidesz különböző bugyrai (legyen szó frakcióról, minisztériumokról) a gyengeség és a széthúzás látszatát is kockáztatva a nyilvánosság előtt játszanak le egy szakmai vitát. A frakció keményen nekimegy a kormánynak az emberek védelme érdekében. A múlt ismeretében talán érthető, hogy ezt a verziót azért kevesen gondolják a valódi mozgatórugónak.
  • Adagolt intézkedés. A kormány bejelentett valamit (annak, aki 10 éven belül telepített, jön a havi elszámolás az éves helyett, aki pedig új, az kapja majd a bruttó elszámolást). Ez annyira rémesen hangzott, hogy ezek után már annak is örülnek majd az emberek, ha csak fele annyira járnak rosszul. Mint amikor a szakszervezet megcélozza a 8 százalékos béremelést, de azzal nyit, hogy 16 százalékost akar. Vagy amikor a kormány belenget egy 30 százalékos áremelést, mert 15-öt tényleg át szeretne vinni. Oké, de itt mi lesz a fele olyan rossz elszámolás? Hát, ez sem tűnik annyira reálisnak.
  • Politikai népszerűségjavító lépéssorozat. E magyarázat szerint Lantos Csaba megrángatásával a Fidesz tudatosan lett a „megmentő”. Ennek sem adnánk sok esélyt, hiszen túlságosan is steril, tervezőasztalon kitervelt verziónak tűnik. Ez ugyanis arról szólna, hogy van ez a „külsős” miniszter népszerűsége beáldozható, ő csak mondjon be valami durvát, később mindenki csak arra fog emlékezni, hogy a Fidesz felismerve a helyzet fonákságát, megvédett 230 ezer háztartást.
  • Káosz. Ez a verzió végül azt jelentené, hogy nem volt korábban előkészítés, megfelelő szakmai egyeztetés. A minisztérium ugyan egy nemzetközi tanácsadócég bevonásával kitalált valamit, de például a hazai civil szövetségeket már nem vonta be az előkészítő munkálatokba, majd a rövid miniszteri YouTube- és TikTok-videó után olyan elemi volt a felháborodás, hogy érdemesnek tűnt újragondolni a sztorit.

Jövőkép

Az éves szaldós elszámolás tagadhatatlanul túlságosan is kedvező számtan. Ugyanakkor, ha továbbra is cél az, hogy a lakosság tudatosabb legyen, ha ki szeretnénk váltani az orosz gázt, akkor jó lenne, ha nem lehetetlenülne el teljesen az, hogy a napelemesek beruházásai megtérüljenek. Rövid távon most két nagy kérdés is van a szakma előtt:

  • Mi lesz a finomhangolás vége, vagyis az új változatban az éves szaldó marad, vagy hogyan módosul az elmúlt 10 évben beruházó lakossági napelemeseknek?
  • Milyen lesz a jövőben induló projektek elszámolása (bruttó elszámolás)?

És akkor még nem beszéltünk olyan „részletkérdésekről” vagy átmeneti helyzetekről, mint például akik tavaly abban a hitben vágtak bele a projektbe, hogy még beférnek a szaldós elszámolásba, lehet, hogy már anyagi elkötelezettséget is vállaltak, de végül 2024-re csúszik az elhatározott projekt megvalósítása. Sokszor írtunk kritikusan erről a szabályozási ötletelésről, de azért az is biztos, hogy egy ilyen összetett világban hatékonyan és igazságosan végigvinni egy részleteiben valóban szükséges reformot, korántsem könnyű.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!