Négyszeresére nőtt a Ryanair negyedéves profitja

2023. július 24. – 15:28

Másolás

Vágólapra másolva


Csaknem négyszeresével nőtt a Ryanair profitja az idei második negyedévben. Az ír fapados légitársaság, amely utasszáma alapján a legnagyobb Európában a tavalyi 170 millió euró után 663 millió euró adózott eredményt ért el a június végén lezárt pénzügyi első negyedévében, ami a legnagyobb első negyedévi nyereség 2017 óta. Elemzői várakozások átlagában a 663-nál kevesebb, 620 millió eurós nyereség szerepelt.

A Ryanair májusban (17 millió) és júniusban is (17,4 millió) rekordszámú utast szállított, és hasonló keresletet várnak a nyár további részére is. A viteldíjak kétszámjegyű százalékkal emelkednek július és szeptember között. A fogyasztói kiadásokra az év második felében hatással lehetnek az infláció, az emelkedő kamatlábak és a jelzáloghitelek magasabb kamatai.

A cég azzal számol, hogy utasforgalma 9 százalékkal, 183,5 millióra nő a 2024 március végéig tartó pénzügyi évben, ami a Boeing szállítási késedelmei miatt elmarad az eredetileg várt 185 milliótól.

Fotó: Bakró-Nagy Ferenc / Telex
Fotó: Bakró-Nagy Ferenc / Telex

Az ír légitársaság vezérigazgatója és a magyar kormány az extraprofitadó tavalyi bevezetése óta fasírtban van. Bár a kormány megfenyegette a légitársaságokat, hogy ne merjék áthárítani az adót az utasokra, ez az olcsó jegyeiről ismert Ryanair esetében így történt, ezután pedig kommunikációs háború tört ki O'Leary és a kormány tagjai között.

A Ryanair alkotmányjogi panaszt is benyújtott tavaly júliusban, mert szerintük a kormány „extraprofitadónak” nevezett utasadója sérti az arányos közteherviseléshez fűződő jogot. A panaszt idén április végén utasította el az Alkotmánybíróság. Bár az „extraprofitadót” a kormány azóta „környezetvédelmi adóvá” alakította, az utasadó árát megtartotta jegyei árában a Ryanair.

2023 június elsején a Fővárosi Törvényszék jogerősen megsemmisítette a Ryanairre még tavaly augusztusban kiszabott 736 ezer eurós (mintegy 300 millió forintos) bírságot. A budapesti kormányhivatal most közölte: kérni fogja az ügy felülvizsgálatát.

A büntetést a fogyasztóvédelem szabta ki a légitársaságra, miután a cég jelezte, 2022 júliusától az utasonkénti 10 eurós különadót teljes egészében hozzácsapták a jegyeik árához. A Ryanair a bírósági döntés után azt írta, az „abszurd és politikailag motivált bírság” megsemmisítése megerősíti azt, hogy a társaságnak joga van ahhoz, hogy szabadon határozza meg jegyeinek árát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!