A Ryanair kapásból továbbhárította az utasokra az extraprofitadót

2022. június 09. – 19:50

frissítve

A Ryanair kapásból továbbhárította az utasokra az extraprofitadót
A Ryanair légitársaság egyik Boeing 737-8AS típusú utasszállító repülőgépe fölemelkedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 31L jelű (Ferihegyi 1-es) kifutópályájáról – Fotó: Jászai Csaba / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A Ryanair elnevezte légiforgalmi adónak a kormány által bevezetett extraprofitadót, és azt 3900 forint értékben ráterheli az utasokra – még az adó kivetése előtti foglalásokra is. Erről az utasok csütörtökön kaptak tájékoztatást.

A tájékoztató így szól: „Magyarország 2022. június 4-én új légiforgalmi adót vezetett be a Magyarországról 2022. július 1-jén vagy azt követően induló járatok utasaira. Ez azt jelenti, hogy még abban az esetben is, ha június 4-e előtt készült a foglalás, de a járat Magyarországról július 1-jén vagy azt követően indul, ezt az új adót ki kell fizetni a Magyar Kormány részére.”

Az új adó mértéke 3900 Ft (kb. 10 euró). A járatra vonatkozó adó utasonként 3900 forint, amivel megterhelik a bankkártyát. Hozzáteszik: azok az utasok, akik nem kívánják elfogadni ezt az adót, lemondhatják foglalásukat, és ebben az esetben teljes visszatérítést kapnak. A foglalást legkésőbb 2022. június 16-ig lehet lemondani.

A napokban Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter azt ígérte, a kormány folyamatosan figyelni fogja, hogy az extraprofitadó által érintett cégek áthárítják-e terheiket a fogyasztókra, majd gyorsan és keményen fellép, ha ez esetleg megtörténne, ezért megkerestük a miniszterelnökségi sajtóirodát és a kormányzati tájékoztatási központot, milyen lépés várható az ügyben.

Mint arról beszámoltunk, a Ryanair szerdán felszólította a magyar kormányt, hogy vonják vissza a légitársaságokra kiszabott extraprofitadót, aminek bevezetése szerintük „több mint ostobaság”.

„Ez az indokolatlan adó káros hatással lesz a légiközlekedésre (amely az elmúlt két évben így is nagy veszteséget termelt), a magyar turizmusra és a gazdaságra. Ez a rosszul időzített és meggondolatlan adó, amely megmagyarázhatatlan módon a veszteséges légiközlekedési iparágat a rendkívül nyereséges olaj- és energiaipari vállalatokhoz hasonlítja, azonnal versenyképtelenné és kevésbé vonzóvá tette Magyarországot a légitársaságok és a turisták számára” – áll az ír fapados légitársaság közleményében.

A Ryanair kereskedelmi igazgatója, Jason McGuinness logikátlannak és megalapozatlannak tartja, hogy az Orbán-kormány extraprofitadót vet ki a légitársaságokra. „A magyar kormány olyan extraprofitra akar adót kivetni, amely a koronavírus-járvány és az orosz–ukrán háború miatt nem létezik az ágazatban” – írja a Ryanair közleménye.

A különadókat hivatalosan az „extraprofit” után kell befizetni a vállalatok egy részének a rezsivédelmi és a honvédelmi alapba idén és 2023-ban. A rendelkezés szerint a légitársaságoknak a Magyarországról (belföldről) induló utasok száma után kell megfizetni az adót, a tranzitutasok után nincs fizetési kötelezettség.

Utasonként 3900 forint az adó mértéke, ha az utasok az Európai Unió területére, emellett Albániába, Andorrába, Bosznia-Hercegovinába, Észak-Macedóniába, Izlandra, Koszovóba, Liechtensteinbe, Moldovába, Monacóba, Montenegróba, Nagy-Britanniába, Norvégiába, San Marinóba, Svájcba, Szerbiába vagy Ukrajnába utaznak. Az ezen kívüli országokba utazó utasonként 9750 forint az adó mértéke.

Ebben a cikkünkben írtunk részletesen arról, hogy a kormány a választások előtt komoly osztogatást végzett, majd kiderült, hogy egy kissé kellemetlen az államháztartás helyzete. A kilátásokat rontja, hogy a világgazdaság is bukdácsol: még helyre sem állt a normális rend a Covid után, de már megérkeztek az orosz–ukrán háború hatásai.

Kövess minket Facebookon is!