Ha valódi extraprofitadót vetne ki a kormány, akkor a NER cégei sem maradnának ki belőle

A kormány a választásokat megelőző, brutális osztogatási hullám után április 4-én hirtelen rájött, hogy egy kissé kellemetlen az államháztartás helyzete. A kilátásokat rontja, hogy a világgazdaság is bukdácsol: még helyre sem állt a normális rend a Covid után, de már megérkeztek az orosz-ukrán háború hatásai (elsősorban az egekbe szökő élelmiszer- és energiaárak képében). A nagy felismerést gyors cselekvés követte. A gazdaság irányítói úgy döntöttek, az állam elvonja az „extraprofitot” azoktól az ágazatoktól, ahol sok pénz halmozódott fel az elmúlt időszakban. Vagyis különadókat vet ki, mert ez már egyszer bejött.

Az új adók technikai részleteit majd csak a hamarosan érkező jogszabályból tudjuk meg, de elcsepegtetett információkból, háttérbeszélgetéseken ismertetett tervekből egyvalami már biztosan látszik. Noha a pénzbeszedést extraprofitadóként tálalják, csak az érintett ágazatok kisebbségében követ majd olyan logikát, mintha a „normális” mértékű haszonhoz képest képződött pluszt akarnák lecsípni.

A szektorok többségénél a különadó inkább hasonlít egy sima sáphoz, aminek az érintettjeit rámutogatós módszerrel jelölték ki.

Miközben már az is nyilvánvaló, hogy a meghatározása sem úgy történt, hogy megnézték, hol és mennyi elvonható extraprofit képződött, hanem sokkal inkább valahogy így: „kiszámoltuk, mennyi pénzt akarunk beszedni, úgyhogy most te, te és te adj össze 800 milliárd forintot”. Merthogy ennyi a különadókból várt bevételi összeg évente, így ha legalább két évig velünk maradnak, 1600 milliárdos lesz az elvonás.

Mitől extra a profit?

Az alapján, amilyen szövegkörnyezetben meg szokott jelenni az extraprofit kifejezés, könnyen gondolhatnánk, hogy valami teljesen tudománytalan, értéktelített fogalomról van szó, de ez nem igaz ebben a formában. A marxista politikai gazdaságtanban a termelékenység relatíve magas szintjével kötik össze az extraprofit megjelenését, de talán kevésbé közismert, hogy

a klasszikus közgazdaságtanban is létezik extrának nevezhető profit, ami a nem tökéletes piaci működés eredményeként alakul ki.

Tökéletesen versenyző piacokon ugyanis a mikroökonómia alapvetése szerint idővel kiegyenlítődne a profitszint az egyes ágazatok között: a dinamikus egyensúly beállása után mindenhol ugyanannyi hasznot lehetne realizálni (ez egyébként megegyezne a mindenkori reálkamat szintjével). Ilyen persze a valóságban aligha létezik, sőt, rövid távon még a tökéletes piacokon is kialakulhat a „normálnál” magasabb profitszint. Ilyen például akkor fordulhat elő, ha egy cég időlegesen költségelőnyre tesz szert, azaz a többiekhez képest le tudja szorítani a költségeit – ezt hívják „gazdasági profitnak”.

A valódi gazdaságban azonban sokkal jellemzőbb, hogy egy-egy ágazatban a piac nem működik tökéletesen, néhány nagyobb szereplő jelentős hatást gyakorol a folyamatokra. Az ilyen piacokon megtörténik, hogy a domináns cégek folyamatosan magasabbra árazzák a termékeiket, mint a határköltségük, és ezzel magasabb profitszintet érnek el. Mivel ez a klasszikus közgazdaságtan szerint nem ideális állapot (magas ár mellett alacsonyabb termelési szintet eredményez, vagyis jóléti veszteséget okoz), a profit normál szint feletti részét hívhatjuk akár extraprofitnak.

Ők nem pont erre gondoltak

Ebben az elméleti keretben az állam feladata olyan feltételek kialakítása, hogy a verseny minél jobban érvényesüljön (ne is alakuljanak ki olyan oligopol ágazatok, ahol extraprofitra lehet szert tenni – erre lenne jó a versenyhatóság).

Az extraprofit elvétele egy eredendően más filozófiát tükröz, a magyar kormány által tervezett lépések azonban néhány kivételtől eltekintve még ennek sem felelnek meg.

Ha ugyanis valóban az extraprofitot szeretnék elvonni, akkor ahhoz meg kellene határozniuk az egészséges profitszintet (lehetőleg nem csak néhány ágazatban találomra), majd valamilyen módon az afölötti részt adóztatni. Ez amiatt is praktikusabb lenne, mert így kisebb eséllyel hárítanák át a fogyasztókra a cégek az állami sarcot. Ehhez képest mit látunk? Az „extraprofitadó” kivetésének logikája ágazatonként más és más, néhol ellentmondásoktól terhelt, és többnyire semmi köze a profitszinthez.

Igaz, ha következetesen járna el a kormány, akkor esélyesen először a saját kezébe kéne beleharapnia: a NER-be beágyazott cégekre jellemző, hogy tetemes, valódi piaci helyzetben irreálisan nagy profitot termelnek.

Gondoljunk csak a kormány kedvenc kommunikációs cégeire, amelyek a kék plakátos bizniszben érdekeltek: Balásy Gyula Lounge Design Kft.-je tavaly több mint 14 százalékos nyereséget hozott össze. Sarka Kata és Rogán Cecília cégének volt olyan éve, hogy több mint 36 százalékon állt nála ez mutató. A Mészáros-féle Opus Global pedig a tavalyi negyedik negyedévben szintén szép, működési bevételéhez képest közel 10 százalékos adózott eredményt ért el. Ehhez képest az „extraprofitadóval” (valójában bevételarányos különadóval) sújtott Lidl adózás előtti eredménye tavaly az árbevétele 4,6 százaléka volt.

Pénzintézetek

A Portfolio által ismertetett, miniszteri háttérbeszélgetésből származó információk szerint a bankokat terhelő új adó lesz a legközelebb ahhoz, amit extraprofitadónak lehetne nevezni. Itt ugyanis valóban kiszámolta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter stábja, hogy mennyi volt a magyar bankszektor elmúlt 22 évének átlagos kamatmarzsa (2,5%), illetve hogy magasabb inflációs környezetben mi az átlagos kamatmarzs (3,5%).

Ha ezeket az átlagos értékeket levonjuk a ma elérhető 6,7 százalékos marzsból, akkor a miniszter szerint 4,2, illetve 3,2 százalékos extramarzs adódik, ami a 13 ezer milliárd forintos betétállománnyal megszorozva 400-500 milliárd forint plusz. Ebből von el 300 milliárdot a kormány a rezsivédelmi és honvédelmi alapba. A pénzügyi tranzakciós illeték és a biztosítási adó kulcsának növelése azonban sima plusz adóztatás tekintet nélkül az extraprofitra.

Energiaszektor

A másik szektor, aminél szintén követhető, miért beszél extraprofitról a kormány, az energetika. Az energiaárak nagyon elszálltak az utóbbi időben, ebből pedig a kitermelők és az energiatermelők vastag hasznot húznak.

A kőolaj és földgáz kitermelésben az érintett cégeket ezért bányajáradékkal sújtják (hatszoros emelésről van szó), a finomítóktól pedig 120-130 milliárd forint többletbevételt remél az állam azon az alapon, hogy a Brent–Ural olaj különbözetében 35 dolláros marzs keletkezik. A Mol százhalombattai finomítója 7 millió tonna kőolaj teljesítményre képes, a különleges piaci helyzetből adódó plusznak a kormány elvonja a 25 százalékát.

Kiskereskedelem

Itt már erősen megbicsaklik az extraprofit-logika, helyette egy régi ellenség bukkan elő a külföldi tulajdonú üzletláncok képében. A kormány egy évtizede igyekszik ebben a szektorban erősíteni a magyar jelenlétet, de gyakorlatilag nulla eredménnyel: a magyar tulajdonú láncok (Coop, CBA) nem tudják felvenni a versenyt a diszkontokkal.

Az Aldi és a Lidl szárnyal, ugyanakkor a hipermarketekről már nem feltétlen mondható el ugyanez, a Tesco például veszteséget könyvelt el 2020-ban. Ha a profitot, illetve annak egy bizonyos szint/összeg feletti részét vonnák el, az a kevésbé jól teljesítő cégeket nem érintené. Jól látszik azonban, hogy nem ez a szándék. Az újult erővel visszatérő kiskeradó forgalomarányos lesz: 100 milliárd forint bevétel felett a 2,7 százalékos jelenlegi kulcs 4,1 százalékra módosul, 30-100 milliárd között a most 0,4 százalékos adó 1 százalékra emelkedik. Ezt biztosan a vevők fizetik majd meg, hiszen a 60 milliárd forintnyi többletadóra a cégek alacsony marginja nem ad sok teret. Arra viszont akár alkalmas lehet az emelés, hogy a gyengélkedő óriások közül elüldözzön valakit az országból, ebben az esetben pedig lecsaphatna annak boltjaira egy NER által preferált szereplő.

Légitársaságok

Különösen érdekes az az érvelés, amivel a légiközlekedési cégeket érintő új díjat támasztotta alá a kormány. Ez egy klasszikus sáp (a földi kiszolgálóktól kér utasonként 10 eurót az állam, amit ők a légitársaságoktól szedhetnek be), a profitszinthez semmi köze, de még a forgalomhoz sem. A légiszektorról ráadásul mindenki tudja, hogy a Covid erősen megroppantotta, tehát arról nincs szó, hogy itt az elmúlt években halmokba gyűlt volna a pénz.

Nagy Márton azzal indokolta az új díjat, hogy szerinte a járvány alatt nagyon sok pénz maradt az embereknél, amit most majd részben utazásra, repülőjegyekre akarnak elkölteni. És Nagy itt nemcsak az ide készülő külföldiekre gondolt, hanem a magyarokra is. Utóbbi elég furcsa megállapítás azok után, hogy a választások előtt azzal az indoklással osztott ki 600 milliárd forintot szja-visszatérítés formájában a kormány a népnek, hogy a „a családok kasszáját megviselte a járvány”.

Telekommunikáció

Az érvelés egyszerű: a Covid alatt többen maradtak otthon az emberek, többen interneteztek, telefonáltak, ergo extraprofit képződött. Itt a részletek kidolgozása még folyamatban van, de várhatóan a kiskeradóhoz hasonló lesz a logika, vagyis forgalomarányosan vetik ki. Várhatóan új adóalapot fog a kormány figyelembe venni ennél az ágazatnál, és a roaming, az internet valamint a kábeltévé forgalmára vetik majd ki az új forgalmi adót. Itt sem profitalapú tehát a sarc, simán jöhetnek a fogyasztókat sújtó áremelések.

Gyógyszeripar

A indoklás szerint a járványos évek alatt képződött túl sok profit a teljes ágazatban, mert mindenki ész nélkül vásárolt gyógyszereket és vitaminokat. Ennek ellenére vigyázott rá a kormányzat, hogy a gyártókat ne sújtsa elvonással (talán mert itt jelentős hazai érdekeltségek vannak, például a Richter). Az új adó alanyai várhatóan azok a cégek lesznek, amelyek nem rendelkeznek termelési kapacitással az országban, csak importálnak, forgalmaznak. Az adó alapja a visszafizetésre kerülő tb-támogatás: jelenleg ezt 20 százalékos adó sújtja, ez emelkedik majd 24 százalékra.

Reklámadó

A médiacégeket sújtó reklámadóval már egyszer próbálkozott a kormány, de jogvita kerekedett belőle az Európai Bizottsággal, aminek a vége az lett, hogy leszállították a szintjét 0 százalékra. Most beleállnak újra – illetve hivatalosan: megszüntetik a felfüggesztést. Nagy Márton kissé botcsinálta indoklása szerint a reklámadó azért tekinthető most extraprofitadónak, mert a vállalatok „a médiafelületeken többet reklámoznak, és közben nagyobb a digitális eszközök használata, az emberek többet olvasnak és többet kattintanak a tartalmakra”.

Mivel azonban ez is forgalomalapú lesz (alapja a nettó árbevétel 2,5 milliárd forintot meghaladó része), valójában nem azokat sújtja majd, akik extrán profitábilisak, hanem azokat, akik nagyok, függetlenül a teljesítménytől. A kiskereskedelemhez hasonlóan a médiaszektorban is vannak olyan cégek, amelyekre a kormány és a hozzá közeli üzleti körök régóta fenik a fogukat: ilyen az RTL Klub, amelyet a reklámadó előző körös bevezetése is érzékenyen érintett, illetve a Varga Zoltán-féle Central Médiacsoport.