3736 milliárd forint lett a hiány 2021-ben

2022. április 1. – 11:30

Másolás

Vágólapra másolva

3736 milliárd forint, vagyis a GDP 6,8 százaléka lett a kormányzati szektor hiánya 2021-ben. Az államadósság 2021 végén 42 414 milliárd forintot, a GDP 76,8 százalékát tette ki. Egy évvel korábban ez 79,6 százalékos volt, írja a KSH és a HVG.

A lap szerint az éves hiánycél 2021-re 3860 milliárd forint volt, az elfogadásakor várt GDP-nek a 7,5 százaléka, ehhez képest végül egy kicsit jobb lett az eredmény. Ez azért lehet, mert az év végén sokkal több volt a bevétel, mint 2020 végén: a 3736 milliárd forintos hiányból még így is 1728 milliárd forint volt az utolsó negyedévi, de ez 425 milliárddal kevesebb, mint egy évvel korábban, írják.

A kormány a 2021-es költségvetés elfogadásakor, 2020 nyarán még azzal számolt, hogy csak a GDP 2,9 százaléka lesz a hiány, de akkor még nem lehetett tudni, merre halad a járvány, hány hulláma lesz még. Végül a költségvetést 2021-ben 85-ször írták át, és tavaly tavasz óta már 7,5 százalékos hiánnyal tervezett a kormány.

A KSH adatai szerint a kormányzati szektor bevétele 22 695 milliárd forint, a kiadása 26 431 milliárd forint volt az elmúlt évben. Ez alapján a bevételek 1739 milliárd forinttal, tehát 8,3 százalékkal növekedtek, a kiadások 1715 milliárd forinttal, tehát 6,9 százalékkal nőttek az előző évhez képest.

Az áfabevétel 15,8 százalékkal, 743 milliárd forinttal nőtt 2020-hoz képest. A HVG ehhez megjegyzi, hogy ez alapján azt is elbírta a költségvetés, hogy a gyereket nevelők személyi jövedelemadójának visszatérítése miatt a jövedelemadó-bevételek 186 milliárd forinttal csökkentek.

A társadalombiztosítási hozzájárulásokból 396 milliárd forinttal több érkezett be, az egyéb bevételek pedig 581 milliárd forinttal nőttek, főképp azért, mert több EU-s pénz érkezett, írja a KSH. A HVG szerint viszont a legfontosabb az, hogy bár alapesetben elvárás volna, hogy a GDP 3 százaléka alatti hiánnyal tervezzen minden európai kormány, az uniós testületek elengedték a hiánycélt az egész EU-ban.

Ezek a tavalyi számok, de az már idén februárban kiderült, hogy a jelentős kormányzati költekezés (pl. szja-visszatérítés, 13. havi nyugdíj) miatt februárban 1585 milliárd forintra ugrott a költségvetés hiánya. Ebből a szempontból 2002 óta az idei a legrosszabb február, és eddig csak egy hónapban volt magasabb a hiány, 2020 decemberében (2250 milliárd forint). A kormány 3152 milliárdos hiányt vár a teljes évre, ennek már a 45,5 százalékánál tartanak. Azt még nem tudni, hogy az orosz-ukrán háború és az Oroszországra kivetett szankciók mekkora mértékben befolyásolják majd a hiányt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!