A kormány kizárja a rezsicsökkentésből az önkormányzatokat

2022. június 5. – 08:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter azt ígéri, hogy a kormány folyamatosan figyelni fogja, hogy az extraprofitadó által érintett cégek áthárítják-e terheiket a fogyasztókra, majd gyorsan és keményen fellép, ha ez esetleg megtörténne – mondta a miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozva.

Arról is beszélt, hogy a kormány a soproni kihelyezett kormányülésen döntött a rezsi- és honvédelmi alap felállításáról, illetve az azt finanszírozó extraprofitadó kivetéséről, aminek összege 2022-ben meghaladja a 800 milliárd forintot, jövőre pedig eléri az 1000 milliárd forintot.

„A háború és az elhibázott brüsszeli szankciós politika árát tehát nem az embereknek kell megfizetniük” – mondta a miniszter, és hozzátette: az emelkedő kamatok és árak révén a bankok és a nagy multicégek olyan jelentős extrahaszonra tettek szert, amiért nem dolgoztak meg, ezt pedig be kell vonni a közteherviselésbe.

Nagy Márton szerint a kormány önmagán végzi a legnagyobb spórolást.

„A kabinet 10 százalékkal csökkentette a minisztériumok költségvetését, ami 2022-ben 581 milliárd forint, jövőre pedig 500 milliárd forint megtakarítást jelent” – mondta. Kiemelte azt is, hogy a kormány az állami beruházások átütemezésével és halasztásával 2022-2023-ban összesen 1150 milliárd forintot takarít meg.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter 2022. május 26-án – Fotó: Balogh Zoltán / MTVA / MTI
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter 2022. május 26-án – Fotó: Balogh Zoltán / MTVA / MTI

Nagy Márton közölte, a kormány a következő hetekben, az infláció alakulását figyelembe véve dönt az élelmiszerek és üzemanyagok, július 1-jén lejáró árstopjának sorsáról.

Megjegyezte, hogy a kormány tapasztalatai szerint egyelőre nem tetőzött ezeknek a termékeknek a drágulása.

A miniszter azt mondta, a rezsivédelemből ki kell lépniük az önkormányzatoknak és a gazdálkodó szervezeteknek, így az a jövőben újra csak a családoknak marad elérhető. Emlékeztetett rá, hogy a rezsicsökkentési szabályok eredetileg a családoknak szóltak, azonban a kormány a koronavírus-válság miatt úgy döntött 2021 végén, 2022 elején, hogy abba az önkormányzatok, valamint a kis- és középvállalatok is beléphessenek.

„A kis- és középvállalatok, valamint az önkormányzatok jelentős része ki tudja termelni a nagyobb energiaszámlákat”

– tette hozzá.

Nagy Márton szerint az új kormányzati intézkedések évente több mint 2000 milliárd forintos megtakarítást jelentenek, és elérhetővé teszik az idei 4,9 százalékos, és a jövő évi 3,5 százalékos GDP-arányos hiánycélt.

Az extraprofitadó részletei szombaton késő este, a pünkösdi hosszú hétvégén jelentek meg a Magyar Közlönyben. A különadókat hivatalosan az „extraprofit” után kell befizetni a vállalatok egy részének a rezsivédelmi és a honvédelmi alapba. Ebben a cikkünkben írtunk részletesen arról, hogy a kormány a választások előtt komoly osztogatást végzett, majd kiderült, hogy egy kissé kellemetlen az államháztartás helyzete. A kilátásokat rontja, hogy a világgazdaság is bukdácsol: még helyre sem állt a normális rend a koronavírus-járvány okozta válság után, de már megérkeztek az orosz-ukrán háború hatásai.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!