Magyarország pénzügyi helyzete nehéz, ezért kell hetente toldozgatni-foltozgatni a költségvetést

Az elmúlt időszakban joggal érezhette úgy mindenki, aki a gazdasági hírekre fogékony, hogy Magyarországon nagy baj van. Megérkeztek a meghosszabbított extraadók, a komplett intézkedéscsomag az állampapírok hazai keresletének ösztönzésére, a korábbi népszerű családtámogatások, a csok és a babaváró hitel szűkítése, szinte heti egy, olykor heti kettő szabályozási bejelentésdömping zúdult a gazdasági szereplőkre.

Ez így együtt finoman szólva sem a stabil makrogazdasági és költségvetési helyzet ismérve.

Azt kár is lenne tagadni, hogy tényleg sok a probléma:

• ilyen a már javuló, de így is kiugró infláció;
• a romló életszínvonal;
• ennek nyomán az összeomló belföldi lakossági kereslet;
• az uniós források tartósnak tűnő hiánya;
• az emelkedő kamatkiadások, vagyis a dráguló államadósság-finanszírozás;
• mindezektől nem függetlenül a Magyar Nemzeti Banknál nagy veszteség keletkezhet, amellyel szintén lehet dolga a kormánynak (ezzel a kérdéssel hamarosan külön írásban foglalkozunk).

Ezek jellemezték ezt az időszakot, amelynek nagy pozitívuma ugyanakkor, hogy a külkereskedelmi mérlegünket tavaly 10 milliárd euró extrakiadással megterhelő energiaválság már csillapodott.

A következő két év legnagyobb kockázata pedig az, hogy a finanszírozás terhei (tehát a kamatkiadások) sajnos még nem nagyon csökkennek, de miközben a Covid, az energiaválság és a háború kirobbanása miatt az EU eddig félrenézett, 2024-től ismét szigorúbban veszi a költségvetés legfeljebb 3 százalékos hiányát, vagyis visszatér a túlzottdeficit-eljárásokhoz. Neves közgazdászokat kértünk meg arra, hogy segítsenek értelmezni Magyarország pénzügyi helyzetét.

Kevesebbet fogyasztunk

Surányi György volt jegybankelnök nem gondolja azt, hogy jelenleg kritikus lenne a helyzet. Mindamellett szerinte az is jól látható, hogy

a belföldi fogyasztás nagyon visszaesett, ami elsősorban a forgalmi adók vártnál kisebb szummája miatt rontja a költségvetés helyzetét.

A várható növekedésről különböző számokat hallani. Az MNB hivatalos prognózisa 2023-ra 0-1,5 százalék, de Surányi szerint a növekedés nem lesz olyan magas (vagyis a sáv tetején), ahogyan a kormány reméli, hanem reálisabb a nulla körüli szint.

Így látja ezt Nagy János, az Erste Bank makroelemzője is. Szerinte a kormányzati előrejelzés kincstári optimizmust sugall, de 2023 inkább csak 0-0,5 százalékos növekedést hozhat,

és a GDP szerkezete is kedvezőtlen, mert a belső fogyasztás a vártnál rosszabbul alakul.

Ugyanakkor az infláció a növekedési elmaradáshoz hasonló mértékben végül magasabb lesz (ha a kormány 15 százalékot vár, legalább 16,5 százalék a realitás), tehát a kettő a költségvetés nominális bevételeinél elvileg kiüti egymást.

Egy egyszerű példával: ha ugyanakkora áfakulcs mellett 2023-ban 10 százalékkal több hajszárítót adnak el, annak ugyanúgy 10 százalékkal nagyobb lesz a forgalmiadó-bevétele, mintha ugyanannyi hajszárítót adtak volna el, csak 10 százalékkal drágábban.

A kiskereskedelem lefagyott

A hazai fogyasztás mindenesetre tényleg nagyon visszaesett: az emberek reáljövedelme alacsonyabb, az inflációra csak érdemi fogyasztáscsökkentéssel tudott reagálni a lakosság.

A kiskereskedelem lényegesen nagyobbat zuhant, mint azt korábban bárki várta. Ez a legfőbb oka annak, hogy a 2023-ra előirányzott 3,9 százalékos deficit elérhetetlen lenne változtatások nélkül, ezért kell folyamatosan kapkodó intézkedéseket tenni.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője is azt emeli ki, hogy éppen a legnagyobb bevételi sorral, az áfával van gond, igaz, a feszes munkaerőpiac miatt az élőmunkát terhelő adók szépen alakulnak (magas a foglalkoztatás, nőnek a bérek). Összességében ezért van egy kicsi eltolódás a költségvetési bevételeken belül.

Még így is teljesen érthetetlen, hogy miképpen tudott a 2023. májusi áfabevétel a 2022-es alatt maradni. 21,5 százalékos pénzromlás mellett ez ugyanis azt jelenti, hogy az árak ennyivel nőttek, de a volumen ennyivel esett, ami képtelenség.

Nagy János szerint mindenesetre az idei költségvetésben a fogyasztáshoz kapcsolódó állami bevételek elmaradása a leglényegesebb negatívum.

Ez azt is bizonyítja, hogy a magasabb infláció tudja támogatni a költségvetést, de ez csak akkor igaz, ha a reálbérek nőnek, vagyis ha fennmarad a fogyasztás. Ha az infláció magasabban alakul, akkor annak viszont a büdzsé szempontjából kockázatai is vannak, például a nyugdíjak nagyobb terhet jelenthetnek.

Németh Dávid egyetért ezzel, szerinte az infláció csak rövid távon segít, amíg van hozzá belső kereslet, és a kiadások még nem emelkednek meg. Ha tartósan magas marad a pénzromlás, akkor az visszaüt, mert a bevételi oldal a volumenek visszaesése miatt már nem tud az inflációval növekedni, de a kiadásokat a magas inflációhoz kell igazítani. Vagyis valójában a fél- vagy az egyéves infláció tényleg segítene, de ez ritkaság.

Alábecsülték a kamatkiadásokat

A költségvetés drámai helyzetének okai között második helyen említhető a hatalmas, és a büdzsében alábecsült kamatkiadás. Az államadósság finanszírozása miatt szükséges kamatkiadások ugyanis lényegesen magasabbak időarányosan. Csak összehasonlításul:

• a Covid előtt, 2019-ben a GDP 1,7-1,8 százalékát kellett kamatokra fordítani;
• tavaly 2,6-2,7 százalékot;
• míg az idén el fogja érni a 3,8-4 százalékos szintet a GDP-arányos kamatkiadás.

Ez nagyon fontos mozgatórugója annak, hogy az eléggé kétségbeesett lépésnek tűnő állampapír-vásárlást ösztönző szabályokat bevezette a kormány. Ugyanakkor Surányi György szerint

nem arról van szó, hogy Magyarország enélkül nem tudja finanszírozni az államadósságát, hanem arról, hogy csak nagyon drágán tudná finanszírozni.

A lépéseknek viszont van kedvező hatásuk a forint állampapírok hozamára, de erősen limitált az, hogy ezzel mennyire lehet csökkenteni a külső pénzügyi függésünket.

Ha egy egyszeri nagy magyar állampapír-keresletet generál a kormány, azzal valamelyest lenyomja a hozamokat, és valamelyest csökkenti a kamatköltséget. Nézzük, hogy miként!

Miben van a pénz? MÁP+, betét, PMÁP vagy dkj?

A lakosság okos, követi az érdekeit. Ha nagy a lakossági állampapírok kamatelőnye, akkor kiszáll a régi, alacsonyabb kamatozású termékekből (Magyar Állampapír Plusz – MÁP+), de csökkenti a bankbetéteit és a készpénzállományát is.

A MÁP+-ból könnyű volt kijönni, mert az gyakorlatilag egy látra szóló betét volt. Ez az állam szempontjából stabilabb finanszírozás, ha ő nem váltja vissza a papírokat, azt csak a másodpiacon lehet eladni, de a lakosságnak természetesen ez a likviditás nagyon megnyugtató.

A készpénz elhagyása pedig vegyesen értékelhető. Ami a lakosság felől örömteli, hogy végre javul a tudatosság, a magyarok nem kamatmentes készpénzben tartják a megtakarításaikat, az az állam szempontjából közvetlenül veszteség – hiszen a lakossági állampapírra két számjegyű kamat jár, de a készpénz ingyenes finanszírozás az államnak, mert arra nem kell kamatot fizetnie.

A magyar ember mindenesetre a felsoroltak helyett újabban hosszabb távú papírokat, például inflációkövető Prémium Magyar Állampapírt (PMÁP) vesz, de mivel napi likviditásra is szüksége van, így vesz rövidebb diszkontkincstárjegyet (dkj), 1-2 éves állampapírt is, ezeknél a pótlólagos kereslet valóban leviszi a hozamokat, segíti a finanszírozást.

Ez pozitívum, de azért a devizafinanszírozást nem lehet így kiváltani, mert a belföldi finanszírozásnak a gyors átcsoportosítás után limitet szab, hogy egyáltalán hogyan alakul a magyar belföldi megtakarítások/beruházások aránya.

Vagyis ha nem generálódik érdemi többletmegtakarítás itthon, akkor nem lesz elég a magyar lakossági forrás. Pusztán átcsoportosítással nem nő az összes hazai forrás, a külső forrásigény csak akkor csökkenthető, ha növekszik a megtakarítás és csökken a beruházás.

Azért ezt a csomagot ne nevezzük teljesen hatástalannak, hiszen például a jövőben a bankok további állampapírokat vesznek majd, hogy az extraadóból megtakarítsanak. Ugyanakkor devizakötvény-megújításra is szükségünk lesz: van olyan lejárat, amelyet meg kell újítani, és úgy tűnik, hogy Magyarország csak elég drágán tudja finanszírozni az Államadósság-kezelő Központ, az Eximbank vagy a Magyar Fejlesztési Bank devizaigényeit.

Az energia sokat segít

Jöjjön most végre egy olyan trend, amely segíti a büdzsét! Tavalyhoz képest, de még az idei tervekhez képest is a gázárakon sokat tud fogni a kormány. A költségvetést összességében magasabb gázárral tervezték, mint amit most lehet látni. Ráadásul Magyarország az alacsonyabb árakon már be is tudott zsákolni a kedvezőbb földgázból, ezzel akár a GDP 1 százalékát is meg lehet fogni, ha 110 euró/MWh helyett, mondjuk, 55 euró/MWh lesz az ár.

Főleg, ha a kormány a mérséklődő árakat továbbra sem adja vissza a lakosság piaci áron fogyasztó részének, hanem megtartja magának a pénzt a magas rezsicech ellentételezésére.

Akadoznak az uniós források

Viszont nagy baja a magyar költségvetésnek az, hogy a vártnál kevesebb uniós forrás folyik be. Ennek az elmaradásnak attól függ a költségvetésre gyakorolt hatása, hogy a kormány mennyire meri vállalni, hogy megállapodás nélkül is előfinanszírozza a különböző programokat.

Ha meri, vagyis úgy tesz, mintha hamarosan valóban érkezhetnének források, akkor annak nagyobb a pénzforgalmi hiányt emelő hatása, hiszen várhatóan csak jóval később jön be a pénz, ha egyáltalán.

Idén azért nincsen nagy baj – emeli ki Surányi György, mert a nettó külföldi finanszírozási képességünk rendben van. A mai energiaárakkal a fizetési mérleg hiánya lemegy a GDP 2-3 százalékára, ennyi uniós pénzt pedig kapunk, mert

• a 1,5 milliárd eurós agrárforrás (a teljes ciklusra járó 11,5 milliárd euró hetede jön évente);
• a 2-2,3 milliárd eurós, még az előző 7 éves ciklusból érkező támogatás; és
• az 1,1 milliárd eurós, az energiaválság hatásait ellentételező támogatás

nagyjából ellentételezi, fedezi a fizetési mérleg hiányát. Ugyanakkor Nagy János kiemeli, hogy ezek a források így is csak a felét jelentik az idei előirányzatnak.

Devizába menekülnek a magyarok

Van emellett egy folyamat, amely szerencsére talán nem túl erős, de a számok mögött már látható. Egy eléggé aggasztó trendre hívjuk fel a figyelmet, ami rövid távon nem is éri meg annak, aki csinálja, ez pedig a tőkekimenekítés.

Az, hogy a magyarok devizát vesznek, több adatból is levezethető. Egy érdekeset mi is bemutatunk Surányi György segítségével.

A fizetésimérleg-statisztika kétféle módszerrel készülhet: a reálfolyamatok (milyen export-import ügyletek voltak) és a pénzügyi folyamatok felől (mennyi pénz jött be, mennyi ment ki). A két adat nem ér össze, van közöttük egy sor, amit nevezzünk „statisztikai hibának” vagy hivatalos elnevezéssel „tévedések és kihagyások” sornak. A különbség általában csak 1-1,5 százalék szokott lenni, de tavaly 2,5-3 százalékra nőtt.

Mi okozhatja a kereskedelmi ügyletek és a pénzügyi folyamatok eltérését? Részben az illegális import, vagyis amit hivatalos forgalomban nem regisztrálnak (ez az „átkosban” volt jellemző), a másik a tőkekimenekítés. Mivel az unióban nincs értelme eltitkolni az importot, gyanítható, hogy a tőkekivitel erősödött fel.

De valójában egy magyar befektető felől nézve a forint helyett a deviza választása rövid távon nem túl észszerű. Egy gyors számolással: ha a forint évi 15 százalékot, a deviza (euró, dollár) évi 5 százalékot fial, akkor 370 forintos euró esetén a forint egészen addig jobb befektetés, ameddig nem gyengül vissza 407-es szintre.

Hozzátehetjük, hogy most egy „nehézségből” fakadóan stabil a forint, hiszen vonzó kamatot kell fizetnünk a devizánk stabilitásának megőrzése érdekében, azaz csak addig ilyen erős a forint kamatelőnye, ameddig fennmarad ez az erős árfolyam.

(Természetesen mielőtt elolvadnánk, hogy milyen jó befektetés a mi kis forintunk, amikor 330 forintról 430 forintig olvadt az árfolyam, az jelentős bukás volt minden magyar befektetőnek.)

A jövő nagy kérdései

Nagy János szerint összességében nagyon turbulens időszakban van a magyar és a világgazdaság, ami az előrejelzett mutatók zömére igaz, de a költségvetés esetében ez hatványozott, mert a büdzsére minden ilyen hat. Egyetlen kiragadott nemzetközi példával élve: a globális gazdaságot meghatározó kínai növekedés még a nagy lezárást követő lazítás után sem látszik visszaépülni, csikorognak a fogaskerekek.

Németh Dávid azt is kiemelte, hogy 2024-től az EU újra szigorúan nézi a 3 százaléknál kisebb költségvetési hiánycélt. Most volt 4 év (2020–2023 között), amikor előbb a Covid, majd a háború és az energiakrízis miatt nem volt olyan kemény előírás a 3 százalék alatti GDP-arányos hiány, el is szálltak a nemzeti deficitek, illetve így az adósságállományok.

Az, hogy Magyarország mostanában ennyire szigorú szemléletváltást vezetett be a büdzsében, ennek is köszönhető: meg kell felelni az uniónak, és nem mindegy, hogy milyen szintről kell jövőre lemenni 2,9 százalékra. A baj csak az, hogy mi úgy szeretnénk 2024-ben 2,9 százalékos, majd 2025-ben 2,2 százalékos hiányt elérni, hogy a kormány elvileg éppen ekkor vezetné ki az 1000 milliárdnyi segítséget jelentő extraprofitadót. Mivel ezekben az években a kamatkiadás még nagyon magas lesz (a GDP 4-4,5 százaléka), ezért a kamatkiadások előtti elsődleges egyenlegnek 1,5-2 százalékos pozitívumot kellene mutatnia. Vagyis az extraprofitadókat

• vagy nem lehet kivezetni;
• vagy csak papíron lehet kivezetni (például úgy, hogy átnevezi a kormány környezetvédelmi adónak őket);
• vagy a hiánycélt kell módosítani.

Egyelőre még mindenkinek arra érdemes felkészülnie, hogy rendszeresek maradnak a kellemetlen gazdasági bejelentéseket tartalmazó kormányinfók.