Eladja a Sofitelt Jellinek Dániel cége

2023. március 10. – 14:22

Másolás

Vágólapra másolva

„Igen, valóban eladjuk a Sofitelt, amelynek értékesítésére egyébként egy pályázatot írtunk ki, amit egy nemzetközi tanácsadó iroda támogatott, és amelyre az Equilor Alapkezelő Zrt. nyújtotta be a legjobb ajánlatot, az egyik általa kezelt alap nevében. A tranzakció jelenleg is folyamatban van a nyertes ajánlattevővel” – mondta az Indexnek Jellinek Dániel, az átépítés alatt álló Sofitel hotel eddigi tulajdonosának, az Indotek-csoportnak a vezérigazgatója. Jellinek azt is mondta, hogy az új tulajdonossal szakmai fórumot szerveznek azoknak az építészeknek, akik a felújítás egyes részeit kifogásolják.

Így fog kinézni a Sofitel – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Így fog kinézni a Sofitel – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Múlt héten írtunk arról a Telexen is, hogy tizenkét Kossuth-díjas építész tiltakozik a Sofitel átépítése ellen, többek között például a Karmelitát átépítő Zoboki Gábor, Rubik Ernő, a Rubik-kocka atyja és Finta József Kossuth- és Ybl-díjas építész is. A kritikák a látványtervek megjelenése után erősödtek fel, majd március 1-jén tizenkét díjnyertes építész közleményt adott ki, amiben azt írják, méltatlannak és elfogadhatatlannak tartják a homlokzat lecserélését.

A felelős tervező Bánáti + Hartvig Építész Iroda egyik vezetője, Bánáti Béla úgy reagált a kritikákra, hogy félreértések egész soráról van szó, és szerinte az új homlokzat nem változtatja meg az épület lényegét.

Az 1982-ben átadott Atrium Hyatt, majd Sofitel luxushotel a Lánchídtól néhány lépésre található, átépítésének látványos bontási munkálatait a Telex munkatársai is megnézték, beszámolójukat itt olvashatják el újra. A hotel több mint 40 éves fennállása óta többször nevet és tulajdonost váltott, 2019-ben a Jellinek Dánielhez köthető Indotek-csoporthoz került, ami rövidesen be is jelentette, hogy elkezdik a felújítást, az elkészült tervekre az illetékes kormányhivatal 2021-ben rá is bólintott. Tavaly májusban kiemelt beruházássá nyilvánították a projektet.

A hotel tervlapjain az látszik, hogy az épületet részleges emeleti szinttel, hét új felvonóval, két mozgólépcsővel is bővítik. A Sofitelt jelenleg körbezáró kerítésen már látszik, hogy a tervek szerint hogyan alakul majd át az épület, de azt egyelőre nem tudni, mikor készül el.

Tavaly decemberben jelentették be, hogy Tiborcz István cége, a BDPST Zrt. vásárolta meg a budapesti Gellért Szállót az Indotek Group cégcsoporttól. Jellinek januárban azt mondta, volt külföldi kérő is, de örült annak, hogy végül magyar kézben maradt a szálloda. „Tény, hogy ők több hasonló műemléki felújítási és hasznosítási projektet már sikeresen megvalósítottak” – mondta, de azt, hogy Orbán Viktor veje pontosan mennyit fizetett a szállodáért, nem árulta el.

A mostani ajánlatot tévő Equilor Alapkezelő Zrt.-t. testvérvállalatában, az Equilor Befektetési Zrt.-ben tavaly szerzett érdekeltséget Tiborcz István a Gránit Bankon keresztül. A cég ekkor azt közölte, hogy a tranzakció nem érinti az Equilor Alapkezeő Zrt.-t.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!