15 millió forintra bírságolt az MNB egy Tiborcz István érdekeltségébe tartozó brókercéget

2022. november 10. – 11:45

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 15,75 millió forint bírságot szabott ki az Equilor Befektetési Zrt.-re, egyebek közt befektetési tanácsadás, az informatikai területen feltárt problémák miatt – közölte az MNB. A jegybanki közlemény szerint az intézkedések nem érintik az ügyfelek értékpapír-állományát és pénzeszközeit, azok teljes mértékben rendelkezésre állnak.

Az MNB három évre visszamenőleg, korlátozott terjedelmű átfogó vizsgálatot végzett az Equilornál, és megállapította, hogy a brókercég bizonyos ügyfeleknél nem tett eleget az előzetes tájékozódási kötelezettségének, illetve a befektetési tanácsadásban olyan származtatott pénzügyi eszközt ajánlott nekik, amely számukra nem volt alkalmas.

Ráadásul az eljárás során a jegybank hiányosságokat állapított meg a társaság piaci visszaélésekre vonatkozó szűrőrendszerében is. Ezek alapján az MNB kötelezte az Equilort, hogy a feltárt hiányosságokat szüntesse meg. A közleményben azt is írták, hogy a kiszabott bírságösszeg meghatározásakor a jegybank figyelembe vette a társaság piaci hatását, a feltárt kockázatok mértékét.

Miután nyáron a Gránit Bank többségi tulajdont vett az Equilorban, közvetve a miniszterelnök veje, Tiborcz István is a brókercég tulajdonosa is lett. Orbán Ráhel férje kiterjedt hazai és külföldi ingatlanpiaci portfólióval, irodaházakkal és szállodákkal rendelkezik, a legtöbb érdekeltségét holdingcége, a BDPST Group alatt fogja össze. Az elmúlt időszakban, még a 2022-es parlamenti választások előtt, érezhető volt egyfajta hangsúlyeltolódás, és Tiborcz a pénzügyi szolgáltatások piacán is egyre erősebben megjelent.

Többféle intézmény kapcsán is hallottuk, hogy a miniszterelnök veje is érdeklődik, ezek közül eddig a Gránit Bank, a Diófa Alapkezelő és a Grániton keresztül közvetve az Equilor Befektetési Zrt. valósult meg, más tranzakcióknál (Sopron Bank, Commerzbank, Aegon Biztosító) azonban végül nem ő futott be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!