Tiborcz Istvánnak bank után most már brókercége is van

2022. augusztus 12. – 11:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tiborcz István, a miniszterelnök veje immár bankot, alapkezelőt és brókercéget is birtokol egyre összetettebb pénzügyi csoportjában.

A Gránit Bank többségi tulajdont vett az Equilor Befektetési Zrt. brókercégben (a deal az Equilor alapkezelőjét nem érinti). A bank első embere, Hegedüs Éva nemrégiben az MCC Feszten ugyan azt hangsúlyozta, hogy egy bank életét nem a tulajdonosai, hanem a menedzsmentje, illetve a teljesítménye és a szolgáltatásai határozzák meg, de azért a bejelentés kapcsán alighanem mégis az a legérdekesebb, hogy így közvetve Tiborcz István, a miniszterelnök veje a brókercégnek is tulajdonosa lesz.

Tiborcz István kiterjedt hazai és külföldi ingatlanpiaci portfólióval, irodaházakkal és szállodákkal rendelkezett, a legtöbb érdekeltségét holdingcége, a BDPST Group alatt fogja össze. Az elmúlt időszakban, még a 2022-es parlamenti választások előtt érezhető volt egyfajta hangsúlyeltolódás, és Tiborcz a pénzügyi szolgáltatások piacán is egyre erősebben megjelent.

Többféle intézmény kapcsán is hallottuk, hogy a miniszterelnök veje is érdeklődik, ezek közül eddig a Gránit Bank, a Diófa Alapkezelő és most az Equilor Befektetési Zrt. valósult meg, más tranzakcióknál (Sopron Bank, Commerzbank, Aegon Biztosító) azonban végül nem ő futott be.

Tiborcz István gyakorlatilag sorra olyan üzleteket kötött, amelyekkel már előtte is így vagy úgy elhangzott a neve. A Gránit Bank korábban hitelezte, a Diófa Alapkezelő korábbi tulajdonosával, Jellinek Dániellel korábban is már többször kötött üzleteket, de az Equilorról is olykor az a hír járta, hogy szorosabb a kapcsolat annál, ami látszik. Szécsényi Bálint a brókercég vezetője és Tiborcz István személyesen is jóban voltak, olykor felbukkantak közös fotón, és a BDPST, illetve az Equilor székhelye ugyanaz a Pasaréti úti 122–124. alatti Mozium irodaház, ahol további olyan magántőkealapok és cégek is találhatók, amelyeknek a tevékenységét a piacon olykor a miniszterelnök vejével emlegették együtt. Az épület onnan lehet ismerős a nagyközönségnek, hogy Wang mester budai étterme a Wang Mozium is itt található.

A közlemény szerint az Equilor Befektetési Zrt. változatlan menedzsmenttel folytatja működését, miután a Gránit Bank Zrt. 50 százalék plusz egy szavazatnyi részesedést szerez az Equilor Befektetési Zrt. 49,9 százalékos tulajdonosa továbbra is a társaság jelenlegi elnöke, Gereben András és a vezérigazgató, Szécsényi Bálint marad.

A tranzakció zárásához a Magyar Nemzeti Bank és a Gazdasági Versenyhivatal engedélye szükséges. Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy

a tranzakció illeszkedik a hitelintézet stratégiájába, amely célul tűzte ki a digitális platformon alapuló szolgáltatási paletta folyamatos bővítését befektetési és privátbanki szolgáltatásokkal.


Szécsényi Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy

az Equilor ügyfelei a jövőben változatlanul magas színvonalon és feltételek mellett vehetik igénybe.

Vajon mire törekszik a csoport a telített magyar pénzügyi piacon? A profilból adódóan a magát a digitális kiválósággal azonosító bank (nemrég a versenytársait valószínűleg nem túl gyakran dicsérő Csányi Sándor fogalmazott úgy, hogy a piacon két igazán jó digitális szolgáltatást lát, a sajátját és a Gránitét) egyre inkább a személyes vagyonkezelés irányába fejleszt. Ez egy olyan niche-szerep lehet, ahol magyar kereskedelmi banki háttérrel, de valamilyen privátbanki felhatalmazással lépne piacra ez a konglomerátum.

Az Equilor Befektetési Zrt. remek brókercég, a Concorde mellett ő volt a hazai befektetési szolgáltatások másik magyar tulajdonú, független erőssége, amely elsősorban a brókerszolgáltatásai, elemzései és az alapjai, de a magántőkealapok működtetése révén is ismert volt. Előbbiek cseréltek most gazdát, utóbbiak (az alapkezelés) maradt a rég tulajdonosoknál.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!