Sikertelen volt a csődeljárás, felszámolják a Tungsramot

2022. november 7. – 18:54

Másolás

Vágólapra másolva

Sikertelen volt a Tungsram csődeljárási tárgyalása a hitelezőkkel, felszámolás alá fog kerülni a cég – erősítette meg a Mércének a Tungsram képviselője.

Mehlhoffer Tamás, a cég PR- és kommunikációs igazgatója elmondta, hogy az Eximbank mint legnagyobb hitelező nem fogadta el a Tungsram adósságrendezési ajánlatát, „és az ő szavazatuk elég ahhoz, hogy ne jöjjön létre csődegyezség”. Hozzátette, kedden részletes közleményt adnak ki a fejleményekről.

Sallai Gábor, a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke lapunknak elmondta: „Nagyon bíztunk abban, hogy megállapodás születik, gyakorlatilag sokkolt minket ez az eredmény.” Hozzátette: nincs sok tapasztalatuk arról, hogy mi következik most, nem voltak még ilyen szituációban. Szerinte mindenki arra számított, hogy megoldódik az ügy, hiszen el is halasztották az előző csődeljárást, és egy nagy múltú cégről van szó.

A szakszervezeti vezető szerint várhatóan holnap találkoznak a cég vezetésével. A Tungsram tavasszal még 3000 főt foglalkoztatott, ma közel 1000 munkavállaló van a cégnél. A leépítések mellett szerinte sokan maguktól mentek el a cégtől. Sallai szerint minden dolgozót bizonytalanságba taszított az utóbbi időszak. A budapesti gyárban például több százan hónapok óta állásidőn voltak, minimálbérért dolgoztak, és műszakpótlékot sem kaptak – miközben az idei bértárgyalás is félbeszakadt.

Tavasszal, nem sokkal a választások után derült ki, hogy súlyos gazdaság problémák vannak az állam által stratégiai partnernek tekintett Tungsramnál. A vállalat előbb ezres nagyságrendű leépítést jelentette be az ország több településén jelen lévő üzemeiben, majd május elején csődvédelmet kért és kapott.

A vállalat összesen 1600 ember elbocsátását tervezte – két településen már április végén bejelentették a csoportos létszámleépítést –, június végére ez 1800 főre nőtt. A legtöbbet, 700 dolgozót a nagykanizsai gyárból terveztek elküldeni (Újpesten 400 főt, Kisvárdán 276 főt, Hajdúböszörményben 170 főt, Zalaegerszegen pedig 60 főt érintett az eredeti elképzelés szerint ez elbocsátási hullám). A főváros az 1600-ból ezer embernek fel is ajánlott munkát még tavasszal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!