A magas energiaár titkos nyertesei: kitől vegyen vissza Európa egy kis pénzt?

A rendkívül magas energiaárakra Nyugat-Európának nincs modellje – erről gyakran írunk, itt olvasható egy friss elemzés.

A cikkben azt követtük, hogy a magas áramárak és a magas gázárak idején az európai energia-felhasználók 1000 milliárd dollárt, Hollandia éves GDP-jének megfelelő összeget buknak el, vagyis ennyivel nőtt meg az energiaköltség, amit például Oroszországnak, Norvégiának, vagy Észak-Afrikának fizet ki a földrész.

Valójában most éppen nem olyan extrém a helyzet, 2-300 euró/MWh-s a villanyár, míg a gázpiacon 160-170 euró/MWh-s gázár alakult ki. Ez is rettentő magas, de volt már rosszabb is a helyzet.

Vannak még nyertesek

Arról talán kevesebbet írunk, hogy amikor őrült módon elszáll a villamosenergia ára, akkor nemcsak a gáztüzelésű erőművek (amelyeknek drágult a gáz), de a többi erőmű, nukleáris, szenes, szél-, víz-, vagy éppen naperőmű is sokkal drágábban adhat el áramot.

Joggal merül fel a kérdés, hogy ezen „potyautasokkal” nem lehetne tárgyalni, ők nem vehetők rá, hogy a hiper-szuper extraprofit helyett „csak” extraprofitot keressenek?

Ha Norvégia sokkal drágábban, és a kieső orosz szállítás miatt még nagyobb mennyiségben is adhat el földgázt, akkor nem lehetne-e tőle valamilyen önmérsékletet kérni az árban?

Vagy nem lehet-e megadóztatni az extraprofitot (Magyarországon ez történik, nyilatkozott is erről nemrég Hernádi Zsolt Mol-elnök)?

Az Egyesült Királyság egy másik irányba indulna el, korlátozni szeretné a „szerencsések” nyereségét.

Egy újabb sapka

Mint a Teletrader.com írja, már a jövő héten előterjeszthetik az Egyesült Királyságban a megújuló energiából származó bevételeket célzó törvényjavaslatot. A Financial Times szerint előzetes tárgyalások is voltak már, de azok kudarcot vallottak. A kormány a megújuló áramtermelőknek 15 éves fix áras szerződések bevezetését ajánlotta, amelyben a lap forrásai szerint 50-60font / MWh-s árat javasolt, ami 24-29 ezer forint/MWh, vagyis csak töredéke a jelenlegi magas áraknak.

A megújuló energiások persze erre kiakadtak, mondván a brit kormány prioritásként kezeli a fosszilis tüzelőanyagokkal foglalkozó vállalatokat, és elvenné az ösztönzést a tiszta technológiák felől.

Kitől függünk?

Mindez annak függvényében is érdekes lehet, hogy bár most minden az orosz függés csökkentéséről szól, ráadásul, amióta Oroszország kimutatta a foga fehérét, kiderült, hogy az ország egy rettenetes kereskedelmi partner, de az iparági szakemberek, sőt, az unió vezetői is olykor arra figyelmeztetnek, hogy egy rossz függést nem szabad egy másik (potenciálisan szintén rossz) függésre cserélni.

Egy magyar példával, ha az orosz olaj- és gázszállítások helyett a tengeri olaj- és gázbeszerzésekre hagyatkoznánk, akkor teljesen kiszolgáltatnánk magunkat egy másik függésnek, Horvátországnak. LNG-terminál és gázvezeték, illetve olajtankerek fogadására alkalmas kikötő és vezeték ugyanis ott van legközelebb. Horvátország uniós állam, de azért a viszony sokszor nem felhőtlen, abban a nexusban is lenne kockázat.

Kína az igazi para

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és az EU más vezetői ugyanakkor egy másik függésre is figyelmeztetnek, ez pedig Kína. Itt az a probléma, hogy Kína a kínálati és a keresleti oldal állandó támogatásával (dömpingárakkal) az egész napelemes ellátási láncban dominanciát szerzett. Ez is egy függés, mégha nem is olyan látványos, mint a gáz esetében.

Az IEA (Nemzetközi Energia Ügynökség) erről ki is adott egy elemzést.

Az itt elérhető beszédében pedig von der Leyen is említi ezt, miután azért hosszasan beszél az energiafüggés érdekében tett lépéseiről.

A gondolatmenetének az a lényege, hogy legyen szó akár a virtuális valósághoz szükséges csipekről akár a napelemek eszközeiről: a nyersanyagokhoz való hozzáférésnek döntő szerepe lesz a jövőben.

A lítium és a ritkaföldfémek hamarosan fontosabbak lesznek az olajnál és a gáznál. Mire 2030-t írunk, pusztán a ritkaföldfémek iránti keresletünk is ötször nagyobb lesz a mainál.

A probléma csak az, hogy ezt a piacot jelenleg egyetlen ország uralja.

Nem szabad, hogy még egyszer olyan függőségünk alakuljon ki, mint az olaj és a gáz esetében.

Ezért az elnök a Chilével, Mexikóval és Új-Zélanddal, Ausztráliával és Indiával törekszik partnerségre, majd leszögezi

a globális feldolgozóipart jelenleg Kína ellenőrzi. A ritkaföldfémek csaknem 90 százalékát és a lítium 60 százalékát Kínában dolgozzák fel. Stratégiai projekteket fogunk kidolgozni az ellátási lánc egészében, a kitermeléstől a finomításig, a feldolgozástól az újrafeldolgozásig. És ahol az ellátás veszélyben van, ott stratégiai tartalékokat fogunk létrehozni.