Van olyan energiaár, amikor már olcsóbb új inget venni, mint a régit kimosni

Hetek, hónapok óta másról sem szól a hazai, illetve az európai gazdasági sajtó, mint az energiaárakról. Kismillió konferencia témája, hogy 200 euró/MWh-s földgázár felett egyszerűen nincs működőképes európai gazdasági modell, nem versenyképesek a cégek, nem működtethetők az önkormányzatok, ha piaci árat fizet, akkor nem tudja elviselni az árakat a lakosság sem.

Természetesen ilyen vagy olyan intézkedésekkel segítenek az államok, de hogy pontosan mi is lenne velünk ezen az őrült árszinten, azt talán eddig kevesen mutatták be olyan szemléletesen, mint Szabó Gergely, a MET Central Europe elnöke, aki a Portfolio Energy Invest konferencián prezentált erről.

220 felett

„Kétszázhúsz felett észre sem veszed, és elhagyod a valóságot. Kétszázhúsz felett átértékeled magadban a világot.” (Neoton Família, 1981)

A szakember arról beszélt, hogy egy évvel korábban a hasonló eseményen a 80 eurós akkori árnál is kongatta a vészharangokat, vagyis elmesélte, hogy ez az árszint mit jelent az energiaipar finanszírozásában, illetve milyen konkrét szektorok kerülnek bajba. Azóta a helyzet már sokkal rosszabb, eltelt egy év, és visszasírjuk azokat az árakat, mert a problémák csak durvultak. Szabó Gergely példái annyiban persze (szerencsére) ma még sarkítottak, hogy hétköznapi élethelyzeteken alapuló számításait az augusztus 26-i (eddig negatív rekordot jelentő) árakon mutatta be, amikor a német árampiacon 1200 euró/MWh-s villanyár, míg a gázpiacon 350-360 euró/MWh-s gázár alakult ki.

Mint mondta, ez olyan árazás, ami legalább 10-20-szorosa annak, amit korábban „normálisnak” gondoltunk. De azért érdemes megismerkedni ezzel a mértékkel, mert ugyan azt reméljük, hogy nem ez lesz a piaci árszint, de a régi árak biztosan nem térnek vissza, és még mindig nem biztos, hogy értik-e az emberek, hogy ez mit is jelent az életünkben.

Képzeljük el, hogy ezekkel a szürreális árakkal szűretlenül találkoznak a családok, nincs rezsicsökkentés, nincsen semmilyen állami, önkormányzati támogatás, ennyibe kerülne az áram, és erre jönne rá a rendszerhasználati díj, a forgalmi adó.

Ing, porszívó, vacsora

Ezen az áron

• olcsóbb lenne egy új inget megvenni, mint egy régit kimosni, megszárítani és kivasalni;
• minden férfi örök kifogást találna a porszívózás ellen, mert így a porszívóhasználat úgy nézne ki, mintha ötpercenként be kéne dobni egy százast a masinába, egy óra alatt 1200 forintot porszívóznánk el;
• ha pedig a hétvégi családi ebédnél egy többórás melegítést igénylő húsleves ötlete merülne fel, akkor nem azt mondanánk, hogy „többe kerül a leves, mint a hús”, hanem azt, hogy „többe kerül a melegítés, mint maga az étel”.

A helyzet az említett magas árszinten már ilyen, és az ne zavarjon meg minket, hogy valójában mennyit fizetünk, Magyarországnak, az energiarendszerünknek ilyen árszint mellett tényleg ennyibe kerülne az energia, csak legfeljebb nem mi, hanem valaki más fizetné ki a cechet. Egy sor tevékenységünket – mikor van nyitva az uszoda, hány szobát, hány fokra fűtünk stb. – tényleg újra kellene gondolni.

És Európának is át kell értékelnie a világban betöltött szerepét, hiszen az energiaszektor ára, költsége, mérete a korábbi szintekhez képest tízszeres lett. Ennek morbid jelképe, hogy a szaúdi Saudi Aramco a világ legértékesebb cége, pedig a csodálatos, világmegváltó digitális IT-technológiák idején egy ennyire tradicionális nyersanyagcég már furcsának tűnik mint legértékesebb vállalkozás.

Az európai gázfelhasználók ilyen árkörnyezetben 1000 milliárd dollár éves versenyhátrányt kaptak a nyakukba. Vagyis mindenki, aki gázt használ Európában, lakosság, ipar, erőművek, mezőgazdaság, közületek, állam, összességében ennyivel többet fizet ki (például Oroszországnak, Norvégiának, Észak-Afrikának).

Ez az összeg akkora, mint Hollandia GDP-je, és nem sokkal marad el a teljes V4 országcsoport (Lengyelország, Csehország, Magyarország és Szlovákia) összesített GDP-jétől. Védekezni természetesen megpróbálhatunk, de az ehhez szükséges beruházás (CAPEX), vagyis az energiaátmenet finanszírozási igénye nagyobb, mint a második világháború utáni újjáépítés költsége.

Az összeomlás

Végül a piaci szereplőkről! Forduljunk ismét energiaipari sorvezetőnk, vagyis a Neoton Família szövegéhez: „A hajtűkanyarban minden kiderülhet. Valaki kiszáll, valaki elszáll.”

Valóban zajlik most egy hatalmas összeomlás, ami közben mindenki védekezik, ahogy tud, a legtöbb állam végső kétségbeesése során piactorzító lépésekhez nyúl. Az eszement árak egyik fő oka pedig az, hogy elvált egymástól a pénzügyi és a fizikai világ, erről itt írtunk. Visszaszorultak a korábbi szerződéses kapcsolatok az erőművek és a fizikai kereskedők között, kiszáradt a tőzsdén kívüli, vagyis az OTC-piac, mindenki elment az árutőzsdékre kereskedni.

A szabályozott piacok pedig emelték a letéteket, megnőtt a kereskedés finanszírozási igénye, a kereskedőknél nem maradt elegendő likviditás, ettől rengetegen csődbe mennének, de nem lehet elengedni a cégeket.

Képzeljük el, hogy egy német áramkereskedőnek van a partnerei felé 1 milliárd eurónyi korábban lekötött árama, vagy egy svájcinak van 1 milliárd eurónyi már megvett gáza 2023-ra.

Ha az állam hagyná bedőlni a német energiakereskedőt, akinek már van 1 milliárd eurónyi árama, akkor a csődbe ment cég elbukná a korábbi szerződéseit, a még jó áron beszerzett áramot, ami ma 5-10 milliárd euróba kerülne a német iparnak.

Ha pedig a svájci gázcégnek van 1 milliárd eurónyi olcsó gázra szerződése, de letérdelne, akkor az a svájci iparnak már 5-10 milliárd euróba fájna. Életben kell tartani a kereskedőket, hogy ne bukják el ezek a társaságok a szerződéseiket.

Tömeges csőd lenne

Vagyis valójában a cégek fele csődben is lehetne, ezt már talán be is jelentették a bankoknak vagy az államnak, de az állam segít. Hallani ilyen megállapodásról a német Uniper esetében.

Svájc pedig a rendszerkritikus Alpiq, Axpo, illetve BKW nevű cégeknek hozott létre egy mentőalapot. Csakhogy az állami intervenciók és szubvenciók soha nincsenek ingyen, azok megváltoztatják a cégek tulajdonosi szerkezetét, akár évtizedekre hatással lehetnek az iparágra.

Minderről az Axpo oldalán található egy részletes összeállítás. Itt olvasható, Európa-szerte az országok likviditással támogatják az áramtermelőiket és kereskedőiket, hogy azok bírják a letétképzést, stabilizálják a rendszert és biztosítsák az európai ellátás biztonságát.