Lehetnének alacsonyabb gáz- és áramáraink, ha tanulnánk az ezüstbotrányból

Másról sem szólnak a hírek mostanában, mint arról, hogy a közeljövőben milyen lezárásokkal, korlátozásokkal, akár recesszióval fenyeget Európában az energiaválság. Az energia, elsősorban a gáz és az áram eszelős (8-10-szeres) áremelkedését pedig leginkább azon mérjük, hogy folyton emelkedik a piaci (értsd tőzsdei) energiaár.

• De vajon elgondolkodtunk-e már azon, hogy az olaj miért nem drágul ennyire?
• Vagy azon, hogy mit nevezünk egyáltalán tőzsdei árnak, és az hogyan alakul ki?
• És egyáltalán mi mozgatja azt a virtuális elszámolóárat, amely sajnos visszahat a mindennapjainkra, mert a tőzsdei árból kereskedelmi és végfogyasztói ár lesz?

Megdöbbentő, de igaz, a nagyon magas áraknak mi magunk, a nyugat-európai piaci mechanizmusok lelkes hívei is megágyaztunk.

Hogyan jön le a drágulás a hírekben?

Folyamatosan azt halljuk, hogy az oroszok szűkítik a kínálatot, a Covid után az igények is nagyok, ráadásul a szárazság is ellenünk dolgozik (nincs vízenergia, és a szenet is nehezebb a folyókon leúsztatni). Mindez természetesen igaz, de akad az áremelkedésnek egy olyan meghatározó piacszerkezeti oka is, amelyről kevesebbet beszélünk.

Pedig ha ezzel foglalkozna Európa, akkor tőzsdei szabályok módosításával is lehetne reagálni, aligha kellene 18 fokos irodákat vizionálni vagy recesszióval fenyegető teljes árrobbanásról beszélni. Talán kicsit szakmai, de valóban a húsunkba vágó történet következik az energiatőzsdék anomáliáiról, vagyis arról, hogy miért baj az, hogy a fizikai kereskedők szerepét az energiapiacon a pénzügyi befektetők (spekulánsok) vették át. Fontos megjegyezni, hogy értelmezésünkben a racionálisan eljáró spekuláns nem szitokszó, magatartásukat nem morális felháborodással, hanem megfelelő szabályozással lehetne befolyásolni.

Városi gázból a földgáz felé

Sztorink kulcsterméke a földgáz, amely meghatározza az áram árát is, de a teljes nyugati ipar, mezőgazdaság, szolgáltatások árszínvonalát is. Fiatal termékről van szó.

Amikor a szerző született (1973), Magyarország még döntően gázgyárakban (például az Óbudai Gázgyárban) előállított széngázzal, vagy más néven városi gázzal világított, adott esetben főzött, fűtött.

A széngáz helyét fokozatosan felváltó földgáz tehát maga is fiatal, 4-5 évtizedes termék, amelyet eleinte nagy, nemzeti gáztársaságok forgalmaztak, osztottak el a felhasználóknak.

Sok független gázpiaci szereplő, tőzsdei kereskedés ekkor még nem volt, de úgy nagyjából 2004-2005 körül Európában is kialakult egy koncentrált piac, előbb tőzsdén kívüli (OTC) kereskedelemben, majd szabványosított, tőzsdei piacokon is, kialakultak az elszámolási mechanizmusok is.

Mint az OTP-részvény

A gáz és az áram árát tehát innentől alapvetően nemzetközi trendek, tőzsdei folyamatok határozták meg, a piacok összekapcsolódtak. Most éppen háború van és őrült energiaárak, de valójában a mostani elképesztő áraknak egyáltalán nemcsak a háború a fő oka, hanem éppen az, hogy az energiatermékekből sztenderdizált, tőzsdei, befektetési termék lett. Valami olyan, mint amilyen az OTP- vagy a Mol-részvény, az arany vagy éppen a dollár-euró árfolyam.

Egy ilyen piacon bárki vehet, illetve bárki eladhat. De az biztos, hogy egy pénzügyi befektető pusztán azért vesz, hogy keressen, azaz ő nem vesz részt a végfogyasztók ellátásában, ő az energiát nem is fogyasztja el.

Az energia annyiban talán mégis más, mint a részvénypiac, hogy itt olyan szereplők is vannak, akiknek mindenképpen venniük kell, mert ellátási felelősségük, szolgáltatási kötelességük is van. Ha a Mol-, az OTP- vagy a Magyar Telekom-részvények ára tízszeres lett, azaz nagyon drágának ítéljük az „árut”, akkor legfeljebb nem veszünk, illetve nem vesznek a befektetők, de az energiapiacon vannak, akik ilyenkor is kénytelenek vásárolni.

Illetve gyorsan ejtsünk szót még egy különbségről: aranyat, svájci frankot, OTP-t lehet bármilyen hosszú távra is vásárolni, de a lejárattal, határnappal rendelkező gázt, áramot a fizikai szállítás elkerülésével csak úgy lehet venni, ha tényleg a rövid távú nyereségre spekulálunk.

Sokan tülekednek

Az energiakereskedelemben tehát immár mindenki odafér a piachoz, emiatt a valós fizikai forgalomhoz képest nagyon sok termékkel is lehet kereskedni. A spekulánsok likviditást is adnak a piacnak, de a kilengéseket is nagyon felerősítik,

• ha a hangulat az áresést táplálja (Covid), akkor gyors lehet az áresés,
• ha a hangulat az áremelkedést pumpálja (háború), akkor gyors lehet a drágulás.

A járvány idején így alakulhatott ki mínuszos ár a WTI amerikai olajtermék határidős piacán, és így volt a földgáz ára mindössze 4-5 euró/MWh.

De az alacsony ár arra is jó volt, hogy az elemzők ajánlani kezdték az energiatermékeket, mint jó befektetési lehetőséget (kamat ekkor még alig volt, a részvénypiacok kifulladtak), és tényleg sok pénzügyi befektető (vagy spekuláns) elkezdett energiát (is) venni.

Koncentráció

Amikor ez kialakult, akkor már a fizikai kereskedők súlya csak a töredéke volt a pénzügyi befektetők invesztícióinak, és azért a koncentrált piacon azt sem zárhatjuk ki, hogy a befektetők kicsit „belökték a piacot”. Arról, hogy olykor vannak füstös szivarszobákban egyeztetések, a Libor-botrány lehet bizonyíték! Az emlékezetes csalás során a cselszövők összehangoltan manipulálták a globálisan is irányadó londoni bankközi kamatlábat, a Libort, a főkolompos 14 évet kapott. Itt persze ilyesmiről nem tudunk, de az árak mindenesetre elkezdtek elszállni.

Erre eklatáns példa volt az egyik legmanipulatívabb piac: a szén-dioxid-kvóta, ahol sajátságosan találkozott a jó szándék (kibocsátáscsökkentés, környezetvédelem), a profitéhség (a füstölgő gyárak mellett pénzügyi befektetők lepték el a piacot) és a hibás szabályozás.

Mindenesetre tőzsdei termék lett az EUA kibocsátási kvóta, és az ár elszállt: 5-8 euróról 20, majd 50, végül már 80-90 euróig, ahonnan mostanában kicsit konszolidálódott az ár.

Jó ötlet volt, de spekulációs eszköz lett belőle. Ezután valami hasonló következett be a gázzal és az árammal is. Végül ezek már egy csomó termék árát is befolyásolták, megjött az infláció.

Jöttek a „Mari nénik”

Az energia tehát egy fizikai piac volt, de amikor az elemzők is már arról beszéltek, hogy a „commodity” milyen ígéretes, és úgyis diverzifikálni kell a portfoliókat, sokan elkezdtek venni energiát.

Az energiával kapcsolatban azt is leszögeztük, hogy ez a piac azért más, mert itt mindig vannak olyan vevők, amelyek a lakosság ellátása érdekében akkor is venni kényszerülnek, amikor már nagyon drága a termék.

A földgáz ára hosszú-hosszú éveken át nem mozdult ki az 5-40 euró/MWh sávból, ahol a jellemző kereskedési sáv még szűkebb volt, csak 10-20 euró/MWh.

Amikor azonban az új befektetők és a rossz hírek nyomán elszállt az ár, a korábbi intervallumból kiszakadt a gáz, a klasszikus fizikai kereskedők csak „néztek, mint Rozi a moziban”, de már nem ők alakították a történéseket.

A letétpara

A földgáz két éve még 30 euró/MWh áron járt, de amikor vége lett a súlyosabb Covid-lezárásoknak, kilőtt, mint a rakéta. Valamikor 2021 vége felé már 90 euró/MWh körül alakult a piac.

És akkor beütött egy új krach, a finanszírozás. Ha egy termelő (erőmű) és egy vevő (spekuláns) megállapodtak, hogy egy év múlva előbbi szállít az utóbbinak, akkor az elszámoláshoz letétképzési kötelezettség is párosult.

Kétféle letétet kell képeznie a kereskedőknek: egy alapletétet (ami jelzi, hogy komoly üzletfélről van szó) és egy változó letétet (ami az árelmozdulások esetén is fenntartja az elszámolóház biztonságát).

Képzeljük el, hogy a felek 50 eurós áron szerződtek 2024-re, de közben elszállt az ár 200 euróig. Hogy a szerződést kötő felek ne szaladhassanak el, hanem valóban szállítsanak, vásároljanak, kell erre biztosítékot adni. A vevőnek ilyenkor javul a helyzete, miért szaladna el, ha 50 euróért kap valamit, ami már 200-at ér, az ő számláján ilyenkor nő a letétképzésre felhasználható összeg. Ám az eladó bajban lehet, mert neki fel kell töltenie a változó letétet, hogy az elszámolóház lássa, teljesíteni fog (ha nem teljesítene, akkor a letét bánja).

Ha tehát az eladónak saját szempontjából kedvezőtlen irányba megy el az ár, és ahhoz még további finanszírozást kell adnia, az ilyenkor nem boldog. Emiatt egyre kevesebben léptek ki a piacra, a még kisebb kínálat mellett még gyorsabban szaladt fel az ár.

Az energiapiacon az utólagos fizetés a divat, vagyis a kereskedők és a fogyasztók is utólag fizetnek az energiáért, de az ötszörös árak mellett elfogyott a kereskedők likviditása, ők ugyanis még nem kapták meg az eladott energia ellenértékét, de likviditás hiányában már nem tudtak elég letétet fizetni.

Vagyis a tőzsdékről kiszorultak a fizikai kereskedők, a jól kereső spekulánsok mozgatták az árakat, miközben természetesen a geopolitikai hírek is felfelé lendítették azokat.

A baj csak az, hogy az energiapiacon a tőzsdei ár valójában visszahat a termék árára. A mai áram- és gázszerződések (elsősorban nem a lakosságiak) egyre nagyobb része van a tőzsdei (holland TTF, de akár magyar HUPX) árakhoz kötve, azaz az egész gazdaságra azonnal visszahat.

Gondoljunk csak bele: ha Magyarország is például a TTF-hez (holland tőzsdei árhoz) kötötten szerzi be az orosz földgázt, a sok egymást erősítő hatás végül tényleg meghatározza azt is, hogy Magyarország mennyit fizet a gázért.

Az ezüst mint történelmi példa

A mostani eseménysorozat nem új a nap alatt, és volt már arra is példa, hogy ezt valahol ügyesen letörték. Az ezüst 1979-ben drágult 6 dollár/uncia árról 49 dollárig.

A sztori hátterében egy gazdag kereskedő három, szintén igen gazdag fia, Nelson Bunker Hunt, William Herbert Hunt és Lamar Hunt álltak, akik egészen 1980 elejéig folyamatosan ezüstöt vásároltak. A növekvő árból kapott letétekből mindig megint ezüstöt vettek, már a világ ezüstkészletének harmadát birtokolták.

Március 27-én az „ezüstcsütörtök” néven elhíresült napon aztán megfordult a trend, a tőzsde ugyanis megnehezítette a tőkeáttételes vásárlásokat, felemelte a vásárlások után fizetendő letétet. A Hunt fivérek ezt nem tudták kifizetni, kénytelenek voltak elkezdeni eladni, és ahogy ők pozíciót váltottak, az ezüst ára még az addigi emelkedésnél is meredekebben zuhanni kezdett. Mielőtt nagyon megsajnálnánk a testvéreket, ők így is dúsgazdag emberként szálltak ki az üzletből.

A kormányok azt elégelték meg, hogy már nem tudtak tartalékolni (az arany mellett ebben az időben az ezüst is kincsképző volt), az ipar pedig nem jutott alapanyaghoz (például a fotózáshoz), de az ékszerészek is fizetett hirdetésben ócsárolták Huntékat.

A Hunt fivérek előbb komoly kölcsönöket vettek fel a további vásárlásaik finanszírozására, de amikor négy nap alatt felére esett az ezüst ára, feltették a kezüket.

Ez van a gázzal is

Természetesen az, ha kevesebb ezüst jut a fotózáshoz vagy az ékszerekre, kisebb probléma a világnak, mintha nincsen energiahordozó.

Ha a tőzsdék valamiképpen a pénzügyi befektetők helyett visszaadnák a kereskedést a fizikai kereskedőknek, vagy ha megemelnék a vevők letéti követelményeit, akár hasonló áresés lenne elérhető a piacon is. Egyelőre azonban nem ez a gondolkodás iránya.

Pedig a gáz azért lenne kulcsfontosságú, mert tényleg mindent meghatároz. A sokféle áramtermelés során a villamos energia készülhet szénből, olajból, vízből, szélből, napból, nukleáris forrásból is, de a földgáz, vagyis a rugalmas gáztüzelésű erőművek lettek az ármeghatározók.

Vagyis akár be is ismerhetné a világ, hogy az energiatermékek tőkepiacosítása károkat is okozott. Tiltani, korlátozni, egy szabad piacot lenyesegetni sohasem jó hangulatú intézkedés. De ismételjük el még egyszer: abban semmi meglepő nincsen, hogy amikor a spekulánsok rámennek a Facebookra, az Apple-re vagy a Gamestopra, akkor annak az ára el fog szállni. De Magyarországnak, Szlovákiának, Finnországnak, Burundinak vagy Chilének semmilyen kötelezettsége nincsen, hogy az őrült árak idején Gamestop-részvényeket vegyen, de földgázt és áramot valahogyan ilyenkor is szállítani kell a lakosságnak.