Orosz cégek német kézben: részleges államosítással oldhatja meg Németország az energiaválságot

A piac nem működik. Legalábbis akkor, ha egy cég beszállítója egy háború miatt leállítja a szállítást, a cég ügyfelei viszont emberek, akik nem szeretnének megfagyni télen. Ilyen gazdasági felállásban könnyen előfordul, hogy az államnak be kell szállnia az energiaellátásba, és Németország is így tett az elmúlt néhány hónapban.

A nagy német energiaprojektnek két oldala van. Az egyik az orosz állami tulajdonú cégek gondnokság alá helyezése, amellyel a német állam az ellátás biztonságát akarja garantálni. A másik a jelenleg gigantikus veszteségeket termelő gázellátó cégek kisegítése és felvásárlása, amellyel a kormány egyrészt magára vállalja az elmúlt hónapokban termelt veszteségeket, másrészt közvetlenül lép elő szereplőnek a gázellátásban.

Az irány viszont ugyanaz. A szeptember elején leállított orosz gázszállítmányokat az egész világról pótolni próbáló Németország megelégelte a teljes piaci függőséget, és egyre nagyobb lépéseket tesz afelé, hogy maga gondoskodjon az ország energiaellátásáról. Ez pedig egyelőre nem sokkal több ugyan, mint egy pánikintézkedés egy elmélyülő válság idején, de előrejelezheti, hogy az energiaipar a jövőben egy piaci szektor helyett államilag szervezett ágazattá válhat Európa legnagyobb gazdaságában. Ha másért nem is, azért mindenképpen indokolható lenne ez, mert a németek épp most döntöttek arról, hogy 200 milliárd euróval (több mint 80 ezer milliárd forinttal) szállnak be a lakosság és a gazdaság egekbe kapaszkodó rezsikiadásaiba.

Orosz cégek német kézben

Robert Habeck német zöldpárti gazdasági, energiaügyi és klímaügyi miniszter még április elején jelentette be, hogy az orosz Gazprommal folytatott tárgyalásaik elakadása miatt állami felügyelet alá veszik a cég németországi leányvállalatát, a Gazprom Germaniát. A döntést akkor azzal indokolták, hogy csak a cég feletti irányítás megszerzésével tudják szavatolni a gázellátást, és elkerülni azt, hogy a Gazprom Németországon belül tegyen valamit az ellátás megzavarására.

Hónapokkal később, augusztusban aztán a Gazprom karbantartásra hivatkozva leállította a gázszállítást Németország felé, szeptemberben pedig a korábbi ígéretükkel szemben nem indították újra. Pontosan a leállítás napján, augusztus 28-án röppent fel a hír a német sajtóban, hogy a kormány a ma már SEFE-nek nevezett Gazprom Germania államosítására készül, és egy holdingot is létrehozott ezzel a céllal.

Bár erre azóta sem került sor, szeptember 22-én a Spiegel és a Reuters is azt állította, hogy Habeck minisztériuma egy lépésre van az államosítástól, és már a jogi előkészületek zajlanak. A hír szerint a cégben tőkecsökkentés lesz, majd ezután vásárolja meg a német állam nyomott áron, ez a módszer pedig technikailag kisajátítás.

A kőolaj is sorra kerül

Ezzel együtt szeptember 16-án Habeck minisztériuma egy másik cég, az orosz állami kőolajóriás, a Rosznyeft németországi leányvállalatát is állami felügyelet alá helyezte. Ezzel együtt bejelentették, hogy egymilliárd eurót fektetnek a cég infrastruktúrájába, és olyan fejlesztésekbe kezdenek, amelyekkel leválaszthatják a céget az orosz olajról.

A Rosznyeft Deutschland Németország kőolajellátásának 12 százalékáért felel, és három kőolajfinomítót is üzemeltet (Schwedtben, Karlsruhéban és Vohburgban). A cég eddig az Oroszországból importált olajat finomította és árusította Németországban, ez azonban az év végétől már nem lesz lehetséges.

A hatodik uniós szankciós csomag szerint ugyanis 2023. január 1-jétől tilos az EU-ba orosz olajat importálni (kivéve Magyarországnak és néhány másik államnak szárazföldi vezetékeken), így a Rosznyeft korábbi üzleti modellje már nem fog működni.

A német kormány szerint ezzel felmerült a veszély, hogy a Rosznyeft oroszországi vezetése a szankciókra adott válaszként inkább leállítja a németországi finomítóit és infrastruktúráját, csak hogy büntessék a németeket.

Bár az állami felügyelet még közel sem jelent államosítást, a német kormány most egyrészt pénzt is pakol a korábbi orosz leányvállalatokba, másrészt olyan utasításokat ad a két cégnek, amelyeket Oroszországból hevesen elleneznek. Ilyen az is, hogy a Rosznyeft infrastruktúráját az orosz kőolaj helyett a világ többi részén kitermelt kőolaj feldolgozására állítják át.

A klasszikusan az oroszokkal szívesen együttműködő német politikai elit (és a legnagyobb kormánypárt, a kancellárt is adó szociáldemokrata SPD) sokáig reménykedett, hogy a háború és a szankciók ellenére a hagyományosan erős német–orosz gazdasági kapcsolatokat nem kell majd a nullára rombolni, ezt a hitüket azonban folyamatosan veszítik el. Legutóbb épp a részleges orosz mozgósítás hírére akadt ki Olaf Scholz német kancellár, de a háború minden egyes újabb szakasza csak meggyőzi őket, hogy nem érdemes bízni Putyinban és csapatában. Ezzel pedig lépésről lépésre közeledünk afelé, hogy tényleg államosítsák a Gazprom Germaniát és a Rosznyeft Deutschlandot.

A legnagyobb gázimportőr: a német állam

A német energiaszektor átalakításának legegyértelműbb jele eddig kétségtelenül az Uniper államosítása volt. A cég 2016-ban vált ki az E.On-csoportból, jelenleg több mint 40 országban vannak erőműi, éves árbevételük pedig a teljes magyar GDP-hez hasonlítható. Az Unipernek Európa-szerte számos gázerőműve van (Magyarországon például a gönyűi erőmű), de résztulajdonosok több atomerőműben is.

Az utóbbi időben azonban nem ezzel kerültek be a hírekbe, hanem azzal, hogy fő tevékenységük, a gázkereskedelem és a gázellátás az egekbe szálló energiaárak mellett brutálisan veszteséges lett. Az Uniper ugyanis Németország legnagyobb gázimportőre, ami a szolgáltatókon keresztül a teljes német fogyasztás 40 százalékáért felel.

A probléma ott van, hogy az Uniper korábban a Gazpromtól vásárolta a földgázt, az oroszok azonban először fokozatosan a töredékére csökkentették a Németországnak szállított gáz mennyiségét, majd egy ponton egészen egyszerűen lekapcsolták az Északi Áramlat 1 vezetéket. Az Uniper kereskedőként legtöbbször hosszú távra leszerződött áron adta tovább a gázt, amit az orosz gáz mennyiségének csökkenésével a világpiacról kellett beszereznie – sokszor az eladási ár többszöröséért.

Ez az üzlet egy ponton annyira veszteségessé vált, hogy a cégnek sikerült havi egymilliárd eurónál is több mínuszt termelnie. Mivel azonban továbbra is ők Németország legnagyobb gázellátói, értelemszerűen a német állam nem hagyhatta, hogy csődbe menjenek, vagy leálljanak a tevékenységükkel.

A helyzetet bonyolítja, hogy az Uniper tulajdonosa a finn Fortum nevű energiaipari cég, ami pedig a finn államé. Az Uniper gigantikus vesztesége és az energiaellátás biztonsága így finn–német diplomáciai kérdéssé is vált, a két ország pedig értelemszerűen egészen mást gondolt arról, pontosan kinek hogyan kell viselkednie ebben a helyzetben.

Nyár közepére aztán az Unirezsipernek egészen egyszerűen elfogyott a pénze. Ez nem nehéz, ha valaki extrém drágán vásárol be, majd ugyanazt az ár töredékéért adja tovább,

de a cégnek a Fortum 4 milliárd eurós hitele és a hitelgarancia sem segített. Ekkor lépett közbe először a német állam. Július végén 15 milliárd eurós mentőövet dobtak a cégnek, ezzel párhuzamosan 30 százalékos részesedést szereztek az Uniperben. Ez Németország történetének legnagyobb cégmentése volt, amit Olaf Scholz kancellár akkor azzal magyarázott, hogy nincs más megoldás az ellátásbiztonság megőrzésére.

A cégnek azonban ez sem segített. Az ekkor még 56 százalékkal többségi tulajdonos Fortum és a német állam érdekei ugyanis továbbra sem egyeztek tökéletesen, és azzal sem nagyon tudtak mit kezdeni, hogy az Uniper továbbra is jóval drágábban vásárolta a gázt a világpiacról, mint amennyiért azt Németországban tovább kellett adnia. Így végül szeptember 21-én született meg a döntés arról, hogy a németek kivásárolják a Fortum maradék részesedését is. A megegyezés részeként

• a német állam gyakorlatilag jelképes összegért, 500 millió euróért megvásárolta a Fortum 56 százalékos részesedését a cégben;
• cserébe pedig vállalta, hogy kifizeti a Fortumnak azt a veszteséget, amit a cég az elmúlt időszakban az Uniperen keresztül termelt. Ez első körben az Unipernek adott 4 milliárd eurós hitel visszafizetése lesz, második körben pedig egy nagyjából hasonló nagyságú veszteség átvállalása.

Ez a második tranzakció a német államnak tehát körülbelül 8,5 milliárd eurójába kerül, az egész Uniper-kimentés költsége viszont becslések szerint 30 milliárd euró körül mozog. Az esetről pedig sokat elmond, hogy a Németországban korábbi szigorú pénzügyi hozzáállása miatt csak Sparbuch Olafnak (Betétkönyv Olaf) csúfolt német kancellár, Olaf Scholz nem is szólalt meg az államosítás nyilvánosságra kerülésekor, azt Robert Habeck gazdasági csúcsminiszter jelentette be.

A sor folytatódik

Hasonló okokból, a gigantikus veszteségei miatt szeptember elején az egyik legnagyobb német gázszolgáltató, a VNG is állami segítséget kért. A VNG a valamikori NDK területét (körülbelül a német piac 20 százalékát) látja el gázzal, korábban pedig főleg a Gazprom Germaniától (ma már SEFE) vásárolta a gázt, egészen addig, amíg az orosz vezetékeken nem jött már több. Most tehát a VNG is hasonló helyzetbe került, mint a két legnagyobb importőr: jóval magasabb áron kell földgázt beszereznie, mint amennyiért azt a lakosságnak továbbadják.

A VNG az egyik német tartomány, és egy sor német város tulajdonában van, a tartomány azonban már jelezte, hogy nem akarja átvállalni a cég veszteségeit. És ez ugyan máig nem valósult meg, de ha a VNG továbbra is ennyire veszteséges marad, és a földgázt nem sikerül a SEFE államosításával biztosítani, akkor valószínűleg felmerül, hogy ez a cég is a német állam tulajdonába kerüljön.

Valaki élvezi az energiaválságot

Az egész témát bonyolítja, hogy az energiaipari cégek egy része közben óriási nyereséget termel Németországban. Ez elsősorban azokat a cégeket érinti, amelyek maguk termelnek energiát, és azt világpiaci áron adhatják el az országban (mint az RWE energiaipari óriás). De nem jártak rosszul az utóbbi időben az olajcégek sem, mind a Shell, mind az OMV németországi leányvállalata hatalmas nyereséget termelt 2022 első fél évében.

Ezt a kettősséget pedig egyre többen tartják nagyon igazságtalannak Németországban. Az ország politikai életében marginális, csak tartományi szinten befolyásos szélsőbaloldali pártja, a Linke évtizedek óta követeli a teljes energiaszektor államosítását, véleményükkel azonban egyedül voltak. Eddig.

Nemrég ugyanis a két nagyobbik kormánypárt környékén is egyre többen szólalnak fel az energiaellátás bizonyos területeinek államosítása érdekében. És ha az elképzelések ma még különbözők is,

a legnagyobb kormánypártban politizáló Bärbel Bas, a német parlament elnöke, néhány napja már a teljes víz-, áram- és gázellátás államosítását szorgalmazta.

A német állam most ugyanis a lakosság védelmében a legrosszabb üzletember szerepét öltötte magára, amikor a legnagyobb veszteséget termelő céget megvásárolta, az óriási nyereséget termelő cégeket pedig a tulajdonosaiknál hagyta. A lúzer szerepe pedig egyre kevésbé tetszik a németeknek és az őket vezető politikusoknak, ami miatt már hónapok óta nyilvános vita van a különböző energiacégek veszteségeinek és nyereségeinek kiegyenlítéséről.

Évtizedes trend fordulhat meg

Az biztos, hogy a legnagyobb veszteségű gázimportőrök megvásárlása még messze nem jelenti a teljes energiaszektor államosítását. A Gazprom és a Rosznyeft kisajátításával viszont áttörhet egy olyan gát, ami eddig garantálta: ebben az ágazatban a magántulajdon szent és sérthetetlen. Ha pedig azt nézzük, hogy csak az elmúlt hónapban milyen gyorsan változtak meg az államosításokkal kapcsolatos álláspontok, és mennyit költ az állam csak a lakosság terheinek átvállalására, akkor nemsokára könnyen sok Bärbel Bas ülhet majd a német kormányban.

Ez persze sok mindentől függ, leginkább attól, hogy enyhül, vagy éppen elmélyül-e az Európát sújtó energiaválság. Ez pedig természetesen jelentősen összefügg az orosz–ukrán háborúval, amely a jelek szerint a következő hónapokban csak még jobban kiszélesedik. Ha pedig a németek ezen a télen tényleg 19 fokra fognak csak fűteni, ahogy ígérték, akkor könnyen lehet, hogy az energiaellátással kapcsolatban elfelejtik az éppen a szemük előtt megbukó hiú ábrándjaikat a piacgazdasággal kapcsolatban, és évtizedek privatizálása után tényleg meglépik a teljes ágazat államosítását.