Tovább szigorít a Shell: legfeljebb 25 ezer forintért lehet tankolni egy alkalommal

2022. március 10. – 11:25

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtöktől tranzakciónként legfeljebb 25 ezer forint értékben lehet tankolni a Shell magyarországi, kisnyomású kútoszlopokkal felszerelt töltőállomásain, közölte a társaság a Telex megkeresésére. Az intézkedés százhat (harminc budapesti és hetvenhat vidéki) benzinkutat érint.

Továbbra is érvényben marad a február 22-én bejelentett százliteres korlátozás a nemzetközi tranzitútvonalak mellett lévő tizenkét állomáson.

A Shell célja, hogy „az alapvetően személyautó-forgalmat kiszolgáló kisnyomású kútoszlopoknál kiküszöbölje a hirtelen nagyarányú készletlefogyást” – olvasható a társaság lapunkhoz eljuttatott közleményében.

Kedden és szerdán több, főleg kisebb magánbenzinkút kényszerült bezárni, vagy jelentősen csökkenteni a kiadott üzemanyag mennyiségét ellátási problémák miatt. Van olyan kút, ahol csak 5 litert lehetett tankolni, van olyan is, amely legközelebb csak március 24-re vár üzemanyagot. Sok nyitva tartó kúton hosszú sorok alakultak ki az ellátási hiánytól való félelem miatt. A nyugati és északi országrészben az osztrák és szlovák üzemanyag-turisták is rontanak a helyzeten. Közben újra emelkednek az árak, péntekről a benzin 640, a dízel 717 forint lenne, ha nem lenne az árstop. Cikkünk a témában>>>

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ATV Egyenes Beszéd című szerda esti műsorában azt mondta, nincs ellátási gond üzemanyagból Magyarországon, legfeljebb lokális logisztikai fennakadások lehetnek. Szerinte nem érdemes sorban állni most, érdemes várni a tankolással a kamionstopig.

A kormány először november 15-én rögzítette 480 forintban a 95-ös benzin és a dízel literenkénti árát a magas infláció miatt, majd február 15-től további három hónapra hosszabbította meg a benzinárstopot. A kutak tehát továbbra sem adhatják 480 forintnál drágábban a 95-ös benzin és a gázolaj literjét. Február 28-án az üzemanyagok nagykereskedelmi árait is befagyasztották.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!