Márki-Zay Péter és az ellenzéki program: mit visz a miniszterelnök-jelölt a közös gazdaságpolitikába?

Alaposan megváltoztak az ellenzéki választási programírás körülményei, mióta a legutóbb részletesen írtunk a témáról. Egyrészt az előválasztást egy olyan, korábban szinte esélytelennek vélt jelölt, Márki-Zay Péter nyerte meg, aki pártnélküliként nem vett részt a korábbi folyamatban – miközben azt már előre lehetett tudni, hogy a majdani miniszterelnök-jelöltre kulcsszerep hárul a végső program kialakításában. Másrészt változik az ország, különösen a költségvetés helyzete is, a választások közeledtével ugyanis a kormány olyan pénzszórásba kezdett, ami akár érdemi hatást gyakorolhat a következő vezetés mozgásterére.

Ebben a helyzetben arra voltunk kíváncsiak, mit tesz hozzá Márki-Zay Péter tanácsadói köre a program véglegesítéséhez. A gazdaságpolitika területéről három, Márk-Zay részéről a folyamatba delegált szakértővel beszéltünk monetáris politikáról, adórendszerről, vállalkozások támogatásáról és arról, szerintük mivel ártott a legnagyobbat a NER a gazdaságban.

Infláció és jegybanki hitelesség

Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke már előválasztási győzelme előtt nyilvánosan kiállt Márki-Zay Péter mellett, akit jelenleg tanácsadóként segít, és a jelölt gazdasági szakértői munkacsoportját is koordinálja. A többi beszélgetőpartnerünkhöz hasonlóan ezekről a kérdésekről egyelőre a személyes véleményét tudta elmondani, nem pedig valamilyen egyeztetett, közös ellenzéki véleményt.

Király Júlia szerint a meghatározó pénzügyi kérdéseket még fontosabb célok alá rendezni, ezek pedig egységesek az ellenzéki oldalon. Az első két helyen említhető az oktatás (jól képzett emberek nélkül nincsen Magyarország, nincs magyar gazdaság), illetve az egészségügy (amire a nagyon rossz Covid-adatok erősen felhívták a figyelmet).

Emellett Király szerint tenni kell valamit a megélhetési költségek robbanásával is. A Fidesz filozófiája (a jómódú családok kompenzációja) helyett

az ellenzék a leszakadó Magyarországra is fókuszálna, mondta, mert „csak egy Magyarország van”, vagyis a szegényebbek esetében szükség lesz szociálpolitikai lépésekre.

Az elharapózó infláció okairól és annak megfékezéséről Király Júlia szintén a személyes véleményét tudta most elmondani, eszerint annak elszállása nem a pandémiával kezdődött, hanem jóval azelőtt. Magyarország már egy ideje élen járt a térségben az inflációban, ennek ellenére az MNB laza monetáris politikát folytatott, nem nyúlt az alapkamathoz, amikor a környező országban már kamatot emeltek. Az infláció öt fő oka között van két nemzetközi (a pandémia okozta kínálati zavarok és a kereslet megemelkedése a fellendülés idején, illetve az energiaárak elszállása), de Király szerint van három speciálisan magyar is: a kormányzati túlköltekezés, a forint folyamatos leértékelődéséből fakadó importált infláció és a bérnyomás.

A kormányzat azt igyekszik kommunikálni, hogy a jelentős bérnövekedés segített ellensúlyozni az inflációt, de Surányi Györggyel szólva ez olyan, mintha benzinnel oltanánk a tüzet. (Ha a munkáltató oldaláról nézzük, az valóban egy egymást kiegyenlítő hatás, hogy a béreket növelni kell, de a forint leértékelődik, csak a baj az, hogy inflációs szempontból mindkettő növeli a pénzromlás mértékét.) Király szerint az MNB önmagában nem tudja megállítani az inflációt, amiben az is közrejátszik, hogy a jegybank elvesztette a hitelességét, mikor az alapkamat elvált az irányadó kamattól. „Az irányadó kamat, azaz az egyhetes betéti tender kamata határozza meg a bankközi piaci kamatokat, vagyis immár nem a Monetáris Tanács havi egyszeri ülésének van jelentősége, hanem az igazgatóság csütörtöki, az irányadó kamatot meghatározó tenderekről döntő ülésének. Ez a kettősség a hitelesség hiányának szimbóluma.” Ugyanakkor a Király Júlia által beszélgetésünkkor javasolt, a kamatemelésen túlmutató szigorításokat az MNB időközben részben meglépte: lezárta az állampapír-vásárlásait és a Növekedési Kötvényprogramját. A jegybanki zöld lakáshitel-program – amelyet szintén mint az építőipart és a hitelboomot fűtő körülményként jellemzett – viszont továbbra is fut.

Király Júlia véleménye szerint a jegybank hitelességének hiányát jól érzékelteti, hogy az MNB októberben – bár szükséges lett volna – nem merte a szeptemberi 15 bázispontos kamatemelést 30 bázispontra emelni, mert félt, hogy ezt a piac pánikjelként értékelte volna. Ehelyett a maratonfutás tempójáról közölt érthetetlen üzeneteket, miközben például a cseh jegybank novemberben minden különösebb félelem és piaci pánik nélkül meg merte emelni az irányadó kamatot 125 bázisponttal – aminek nem is lett az árfolyam megnyugvásán túl semmilyen piaci hatása.

Nehéz meghatározni, hogy mi a jó forintárfolyam, mondta nekünk Király Júlia. „Erre ugyanis mást mond az exportőr, az importőr, az, aki külföldön dolgozik vagy az, aki külföldön csak nyaral.” De szerinte ma már azt azért ki lehet mondani, hogy a fokozatos reálleértékelődés nem volt sikeres stratégia.

Mint mondta, „a magyar bankrendszerrel a választások megnyerése után másnap csatlakozni kellene az Európai Bankunióhoz, ez a magyar bankok, különösen az OTP elemi érdeke”. A partvonalon hagyott devizahiteleseknek, illetve a lakhatási nehézségekkel küzdőknek is kell szerinte további segítség.

• Egyrészt újra működtetni kellene a Nemzeti Eszközkezelőt (amelynek maradék ingatlanállományát nemrég vette át egy új lakásügynökség).
• Másrészt jó lenne, ha az állam hangsúlyosabb szerepet vállalna a bérlakáspiacon. Márki-Zay Péter gyakran beszél az „elsétálási jogról” arról (angolul szokta mondani: walkaway), ami a gyakorlatban azt jelentené, hogy egy jelzáloghiteles ingatlan elveszítése után már ne maradhasson adóssága az adósnak.
• És végül: a halmozottan hátrányos adósságcsapdákat célzott programokkal lehet csak megszüntetni, segíthetne például egy újragondolt magáncsőd-szabályozás.

Ne szálljon el a költségvetési oldal

A szakértői csapat tagja Bod Péter Ákos egyetemi tanár, a jegybank volt elnöke is. A Telexnek arról beszélt, nem mindenben egyetértő, de egymás nyelvét beszélő közgazdászok alkotják Márki-Zay gazdasági csapatát. Heti rendszerességgel ülnek össze, jelenleg még egymás közt zajlik a kérdéses pontok megvitatása, de hamarosan eljutnak oda, hogy leülnek az ellenzéki pártok programírásra delegált képviselőivel, szakértőivel tárgyalni. Bod Péter Ákos szerint nekik most az a fő feladatuk, hogy a programban ne szerepeljenek olyan ígéretek, amelyek nincsenek beárazva, minden forgatókönyvnek ismerjük a költségvetési vonzatát.

Ezt nagyban megnehezíti, hogy kívülről nem látnak bele a valós költségvetési helyzetbe, de ami kívülről látszik, az Bod Péter Ákos szerint jelenleg rémisztő: a járványenyhítés címen kiszórt összeg és a választások előtti osztogatás felborították az egyensúlyt, nagyon magas a hiány, és kizártnak tartja, hogy a nemrég bejelentett 350 milliárdos beruházáselhalasztás önmagában megoldaná ezt a helyzetet, ahogy arról Varga Mihály beszélt (időközben bejelentettek egy még nagyobb spórolást, a kettő együtt már ezermilliárd feletti összeg, ezzel kívánja 4,9 százalékra csökkenteni a hiányt a Pénzügyminisztérium). Márki-Zay Péter szerinte elsősorban azt a szemléletet hozza be erősen az ellenzéki programalkotásba, hogy ne szálljanak el az ígéretek fiskális oldalon. Ettől függetlenül nem tartja valószínűnek, hogy érdemi, már elhatározott ígéretek egy az egyben kikerüljenek a programból, inkább arra van esély, hogy egyes esetekben a ciklus későbbi részére tolják át a megvalósítás tervét.

Mint mondta, több dolog van, amiben lényegileg egyetértenek a Közös Alap néven futó, korábbi ellenzéki programkezdeménnyel, ezek közül az euróbevezetést emelte ki hozzátéve, hogy itt a céldátumot még nem lehet kitűzni, mert időközben jelentősen romlottak az egyensúlyi mutatók.

Vannak viszont olyan területek is, amelyeket biztosan nem lesz könnyű menet összefésülni, különösen, hogy ezek egy részében még talán maga Márki-Zay sem ért majd egyet a saját tanácsadóival. Emlékezetes, hogy míg az ellenzéki pártok egyértelműen a progresszív adózás (többkulcsos adó) mellett foglaltak állást, a miniszterelnök-jelölt hallani sem akar adóemelésről, még a legmagasabb jövedelmű csoportok esetében sem. Bod Péter Ákos azt mondta, szerinte a szakértői csapatban is uralkodó nézet, hogy több adókulcs kell, már csak azért is, mert a legalacsonyabb jövedelmi sávban csökkentésre vagy adójóváírásra volna szükség. Az emiatti költségvetési bevételkiesést vagy annak egy részét viszont logikusan fedezni kell valamiből, és itt jön képbe a magasabb kulcs szerepe. Készülnek modellszámítások annak bemutatására, hogy a különféle szja-adókulcsok és adósávok alkalmazásával milyen költségvetési következmények járnak – hogy ezek közül elfogadják-e valamelyiket a pártok és Márki-Zay, azt viszont már nem a tanácsadók döntik el.

A 27 százalékos áfakulcs csökkentésével jól hangozhat kampányolni, de az áfa trükkös abból a szempontból, hogy a fogyasztói árakra gyakorolt hatása csak az egyik irányba működik egyértelműen: ha emelik, az azonnal beépül a termékek árába, ha viszont csökkentik, az már nem feltétlen jelenik meg a fogyasztónál. Az áfa ráadásul ma már a költségvetés legnagyobb adóbevétele, 2021-re több mint 5 ezer milliárd forint szerepel ebből a forrásból az előirányzatban. Bod Péter Ákos szerint ezért radikális csökkentésben nem reális gondolkodni, de azért azt gondolja, hogy a következő ciklus végére el kéne jutni legalább oda, hogy a magyar áfa ne legyen magasabb, mint bárhol máshol Európában. Ez praktikusan inkább egy jelképes csökkentést jelenthetne szerinte, 25 százalék környékére.

Hogy mekkora pénzügyi mozgástér lesz végül, azt házon kívülről nehéz látni, mondta Bod Péter Ákos, de vannak azért bizakodásra okot adó tényezők is, például hogy már azzal is jelentős összegeket meg lehetne fogni, ha a túlárazott vagy felesleges infrastrukturális beruházásokat visszafogná az ellenzék kormányra kerülve. Hiányfinanszírozási oldalon szintén vannak kihasználatlan lehetőségek kezdve a nulla kamatozású uniós rekonstrukciós hitellel olyan történetekig, mint a jelenlegi kormány számára nem hozzáférhető norvég alap.

Kijavítani, amit a NER elrontott az üzleti életben

Bojár Gábor vállalkozó, a Márki-Zay-féle gazdasági csapat egyik, a nyilvánosságban is megjelent tagja elsősorban a vállalkozástámogatási politika kidolgozásáért felel. Szerinte a korábban kialakult hatpárti közös program két okból is finomításra szorul. Egyrészt a hatpárti együttműködéshez csatlakozó, az előválasztáson győztes miniszterelnök jelölt konzervatívabb értékrendjét is figyelembe kell venni, továbbá a kormánypárt jelenlegi mértéktelen osztogatása jelentősen szűkíti a jövendő kormányprogram mozgásterét. Márki-Zay semmiképpen nem szeretné túlígérni magát, a fenntartható költségvetési fegyelem híve.

Bojár szerint a hazai vállalkozási kultúrának rengeteget ártott a testre szabott közbeszerzések NER közeli cégekhez irányítása, valamint a vissza nem térintendő támogatások elterjedt rendszere. „Az a kisebb baj, hogy a közbeszerzések megdrágultak, ennél nagyobb kár, hogy valódi verseny és szigorú számonkérés hiányában romlik a minőség és a versenyképesség” fogalmaz a vállalkozó. A legnagyobb kár azonban szerinte abból származik, hogy a neres cégek hizlalása céljából felesleges presztízsberuházások tömege valósul meg (lásd például a rengeteg stadionépítést vagy a kormányzat Várba költöztetését), ami nemcsak a kidobott pénz miatt ártalmas, de azzal is kárt okoz a gazdaságban, hogy leköti szinte az összes építőipari kapacitást, és így nem jut már a magánszféra beruházásaira.

Arról is beszélt, hogy úgy gondolja, a NER miatt sok tisztességes vállalkozás fél növekedni, mert attól tartanak a tulajdonosok, hogyha egy bizonyos méret fölé nőnek, bekopog egy kormányközeli oligarcha, hogy potom áron felvásárolja őket. Ez a rendszer elfojtja az alkotó energiákat, és arra motiválja a cégeket, hogy politikai kapcsolatokat építsenek, ahelyett, hogy fejlődjenek, minőséget állítsanak elő. Ez a mentalitás Bojár szerint lassanként átszivárgott szinte a teljes versenyszférába.

Véleménye szerint olyan irányba kellene terelni a gazdaságfejlesztési programokat, ami ingyenpénzek osztogatása helyett jobb infrastruktúrával segítené a vállalkozásokat: fejleszteni kell például az állami szolgáltatások digitalizációját, de mindenek előtt a minőségi munkaerő előállítását, tehát az oktatást. Az is fontos, hogy egy szakmailag megerősített versenyfelügyelet politikai elfogultságtól mentesen biztosítsa a tiszta verseny feltételeit, hiszen csak akkor érdemes versenyezni, ha nem lejt a pálya. Bojár szerint hosszabb távon ez még a neres vállalkozók érdekét is szolgálná, így előbb utóbb ők is visszanyerhetnék a kivételezett helyzetben elfelejtett versenyképességet.

A vissza nem térítendő támogatások olyan projekteknél lehetnek csak indokoltak, mint például a zöldenergia-beruházások, melyek haszna nemcsak az adott vállalkozásnál, de össztársadalmi szinten is megjelenik. Más területeken inkább olyan konstrukciókat tartana előnyösnek, amelyben az állam a juttatott tőkéért cserében üzletrészt kap a cégben. „Így a vállalkozó motivált lenne, hogy kitermelje azt a profitot, amiből aztán visszavásárolhatja az állami tulajdonrészt” – mondta.

Az ütemezéssel kapcsolatban Bojár azt mondta: nagyon reméli, hogy még az év elején elő tudnak jönni a végleges, már az összes párttal egyeztetett ellenzéki programtervvel. De arra is figyelmeztetett, hogy ez mindenképp vázlatos lesz, a fő irányokat jelölheti csak ki, mert sok, a mozgásteret alapjaiban meghatározó tényezőt csak akkor fog átlátni az ellenzék, ha megnyeri a választást és kormányra került. A finomhangolás így csak jövő tavasszal történhet meg egy ellenzéki győzelem forgatókönyve esetén.