Itt tart a devizahitelesek ügye az uniós bíróság friss döntése után

2021. szeptember 02. – 14:00

frissítve

Itt tart a devizahitelesek ügye az uniós bíróság friss döntése után
Az Európai Unió Bíróságának bejárata Luxemburgban – Fotó: Christoph Schmidt / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Rossz hírt kaptak azok a devizahitelesek, akik abban bizakodtak, hogy az Európai Unió Bírósága (EUB) számukra kedvező ítéletet hoz: a bíróság szerint az uniós joggal összeegyeztethető volt a magyar forintosítási jogszabály.

Nem könnyű vállalkozás követni azt, hogy hol is tart ma a sok-sok devizahitelezéssel kapcsolatos eljárás, ajánlás és per. Az MTI friss híre szerint az Európai Unió Bírósága szeptember 2-án közzétett ítéletében megállapította:

„A magyar jogszabály helyreállítja azt a jogi és tényleges állapotot, amelyben a fogyasztó a tisztességtelen kikötés hiányában lett volna, még akkor is, ha a szerződés érvénytelenségének megállapítása kedvezőbb lenne a fogyasztó számára.”

Na ez meg mit jelent?

A mosógép esete

Röviden azt, hogy a hazai devizahiteleknek (valójában egy konkrét hitelről volt szó, de nyilván egy ilyen ügy mindig precedensjellegű) voltak hibái vagy bűnei, de azok nem érvénytelenek, vagyis pontosabban, ahogy a magyar állam kezelte a helyzetet, az oké, nem ütközik az uniós joggal.

Lássunk egy példát. Valahogy talán úgy lehet elképzelni ezt az ügyet, mintha vettünk volna egy rossz mosógépet. Nem volt azonnal rossz, vagyis eleinte nem bújt elő a hibája, így elkezdtük használni. Majd kicsit később mégis kiderült, hogy a gyártó hibájából van egy vagy több rossz alkatrész.

Mi a teendő ilyenkor? Nem tudtunk megegyezni, döntsön a bíróság! A bíróság dönthet úgy, hogy az eladó vigye el a masinát, mi pedig kapjuk vissza a pénzt. Ezzel talán egy kicsit a fogyasztó járt volna jól, hiszen „ingyér” használt egy ideig egy gépet. De a bíróság dönthet úgy is, hogy a szerződés érvényes, a pénz marad a gyártónál, csak éppen a rossz alkatrészeket vegye ki, cserélje le, magyarul javítsa ki a gépet, de az ügylet egésze azért érvényben marad.

A nagy harc

A devizahitelesek elég régóta azért harcolnak mindenféle fórumon, hogy bebizonyítsák: nemcsak a termék (vagyis a devizahitel) egyes elemei voltak hibásak, hanem az egész. Vagyis valamiképpen a szerződés érvénytelenítéséért, az eredeti állapot visszaállításáért küzdenek, ami nem is olyan egyszerű.

Hiszen a hitelből az ügyfelek lakást vettek, abban jó eséllyel már évekig éltek, hogy lehetne érvényteleníteni azt?

  • Praktikus kérdés, hogy a nagy ingatlanár-emelkedés után egyáltalán ma már a devizahitelesek mekkora hányada örülne egy állapot-visszaállításnak.
  • Illetve mi történne azokkal, akik eladták régen a lakásaikat a devizahiteleseknek? Vélhetően semmilyen jogalap alapján nem lehetne tőlük visszakérni a pénzt, így még olyan megoldások merülnek fel, hogy a bank minden törlesztést visszaad, csak éppen megkapja a lakást.

Ez mind-mind izgalmas kérdés, de valójában ez már a „technika”, a helyzet komplexitását írja le, de fontosabb, hogy mit látott a bíróság, mi az igazság.

Régi, győri ügy

A mostani bírósági döntést megalapozó szerződés egy 2007-es, az OTP-vel kötött, devizában nyilvántartott győri kölcsönszerződés volt. (Személyes tapasztalatom, hogy a luxemburgi székhelyű bíróságnak annyi feladatot adott a magyar devizahitelezés, hogy még az intézményt vezető főbíró is meglepő szaktudással köpte-vágta a részleteket, amikor egyszer lehetőségem nyílt erről kérdezni).

Szóval a konkrét ügyben (amely nyilván kihathatott volna egy csomó további esetre) a fogyasztó azt állította, hogy a szerződése érvénytelen, mivel tisztességtelen volt abban az úgynevezett árfolyamrés alkalmazása (a bank az ügyfél szempontjából kedvezőtlenebb árfolyamon folyósított és számolta el a törlesztéseket, vagyis oda-vissza lehúzta a kedves ügyfelet).

A bíróság ezt az árfolyam-nyereséges gyakorlatot később valóban elkaszálta, arra kötelezte a bankokat, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által a devizára megállapított azonos, hivatalos árfolyammal történjen mindkét tranzakció (a folyósítás és a törlesztés is).

És akkor itt jött a kérdés: el kell vinni a mosógépet, vagy elég kivenni a rossz alkatrészt? A bíróság úgy látta, hogy utóbbi, azaz a magyar jog nem teszi lehetővé, hogy e tisztességtelen kikötések érvénytelenségére hivatkozva semmisnek nyilvánítsa a szerződéseket, még akkor sem, ha ez a megoldás kedvezőbb lenne a fogyasztó számára.

Furcsa politikai reakció

A hazai politika vérszagot érzett, és azonnal lecsapott, legalábbis a DK a közleményében arról írt, hogy ezzel még nincs megoldva a devizahitelesek ügye. A párt erős üzenetekkel operált:

  • tíz éve a Fidesz egy bűnös árfolyampolitikával gyengítette a forintot;
  • a Magyar Nemzeti Bank pedig sok százmilliárd forintot keresett a gyenge forinton;
  • miközben magyar családok mentek tönkre az egyre magasabb törlesztőrészletek miatt.
  • Orbán a pénzvilág mellé állt a magyarokkal szemben, megállapodott, hogy a bankoknak a forintosítás egy fillérjébe sem kerül majd, vállalta, hogy megvédi a bankvilág profitját, és nem gördít akadályt a kilakoltatások elé.

Lehet, hogy ez a világmagyarázat a devizahiteleseknek kedves, de valójában ez egy hamis és leegyszerűsített helyzetértékelés, elég nehéz lenne pusztán a hazai szereplőkre rákenni a 2008–2009 utáni összetett piaci problémákat, árfolyammozgásokat, ingatlanáreséseket.

A DK ráadásul egy megoldási javaslattal is előállt, ami újra kinyitna egy, természetesen örökké vitatható és sokaknak súlyos sérelmet jelentő, éppen ezért csak empátiával kezelhető kérdést.

  • A DK biztosítja az adósok elsétálási jogát, tehát a fedezetül szolgáló ingatlan elveszítése után a bank egyetlen forintot sem kérhet.
  • Lehetőséget ad az összes devizahitel korrekt újraszámolására, és a különbözet elengedésére vagy kárpótlás fizetésére kötelezi a bankokat.
  • Felfüggeszti az összes devizahiteles kilakoltatást és végrehajtást, valamint újraéleszti az állami eszközkezelőt, hogy az állam álljon szemben a bankszektorral, ne az adósok külön-külön.

Hát, az ingyensör most kicsit realisztikusabbnak tűnik.

A valós helyzet

A devizahitelezés nevű magyar sorstragédiában valójában mindenki hibázott és persze sérült is: az ügyfél, a bank, a felügyelet, a kormány. Ha a mostani állapotban azokat a nagyon egyszerű kérdéseket feltesszük, amelyeket ilyenkor érdemes átgondolni, ezek merülnek fel:

• Érdemes-e újra perelni?

• Változik-e valami a meglevő hitelek törlesztésével kapcsolatban?

• Jár-e vissza valami pénz az ügyfeleknek?

Szóval ezekre a kérdésekre a mostani döntés után az a válasz, hogy nem, nem, nem, de mivel különböző egyesületek, jogászok, politikai pártok még egészen biztosan nem fognak ebbe az ítéletbe belenyugodni, azt valamilyen végleges döntésnek elfogadni, egészen biztosak lehetünk abban, hogy hallunk még az ügyről, a DK például most vállalt magára, vagyis egy leendő, általa meghatározott kormányzatra nézve egy csomó jövőbeli kötelezettséget.

Mi történt, és mi nem?

Mindenesetre az nem igaz, hogy senki nem próbálta meg orvosolni a korábbi banki túlkapásokat. Ha pár pontban összefoglaljuk, hogy mit ítéltek eddig nagy vonalakban a bírók, vagy mit tettek a kormányok, talán így foglalható össze:

Az ügyfelek szempontjából a legnagyobb negatívum, hogy a bíróságok magát az árfolyamkockázatot nem mondták ki tisztességtelennek, hiszen ezeknek a szerződéseknek ez volt az elsődleges tárgyuk, az alapjellemzőjük.

Azért volt a svájci frankban folyósított hitel olcsóbb, azért volt alacsonyabb a kamata, mert az nem a nemzeti devizában volt folyósítva, hanem egy attól eltérő devizában, aminek a kockázatáról az ügyfélnek tudnia kellett.

Ez a bankok fontos fogódzója. Ugyanakkor az ügyfelek számára kedvező elemek is voltak:

  • A bíróság tisztességtelennek mondta ki az árfolyamrést, vagyis a bankok nem jártak el etikusan, amikor a devizakonverzióval nyerészkedtek, ehelyett az MNB középárfolyamát kellett használni a devizák konverziójára.
  • Azt is kimondta az Európai Unió Bírósága, hogy az árfolyamkockázattal kapcsolatos tájékoztatásnak nemcsak alaki és nyelvtani szempontból, hanem a konkrét tartalom vonatkozásában is érthetőnek kellett lennie a fogyasztó számára. A bankoknak gyakorlatilag el kellett magyarázniuk, hogy a nemzeti fizetőeszköz (például a forint) és a kölcsön nyilvántartásba vétele szerinti deviza (frank, euró) mozog, vagyis a forint leértékelődhet, és az ügyféllel meg kellett értetni ennek a gazdasági következményeit is.
  • Arra is voltak szabályok, hogy amennyiben valaki nem kapott megfelelő tájékoztatást (ennek bizonyítása persze aligha volt könnyű), akkor miként lehet utólag érvényessé tenni a devizahitel-szerződését.
  • Végül az ügyfeleknek kedvezett (a bankok által nagyon utált) végtörlesztési lehetőség, majd jött a máig vitatott központi forintosítás. Mivel utána még eléggé gyengült a forint, arra sem mondhatjuk, hogy rosszul járt volna vele a devizahiteles.

Minden szépségtapasz ellenére természetesen maga az agyonreklámozott, valaha az autó- és lakáspiacot domináló frank-, euró-, sőt olykor jenalapú hitelek egy borzalmas tévutat jelentettek, az óvatosság és a kockázatkezelés teljes tagadását, ami miatt legkevésbé a szakmailag felkészületlenebb hitelfelvevőket lehet kárhoztatni.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!