Azt gondolják, hogy egy vállalkozás kibír négy hónapot bevétel nélkül?

2021. január 26. – 05:02

Másolás

Vágólapra másolva

Elfogadom a korlátozásokat, de miért nem lehet egy olyan szabályozást hozni, ami limitálja a befogadóképességet a teljes bezárás helyett?

– egyebek mellett ezt kéri számon a döntéshozókon az a névtelenséget kérő nyíregyházi kocsmáros, aki a Telexnek küldött hosszú levelében részletesen leírta, miért válik egyre kilátástalanabbá a helyzete, és miért gondolja igazságtalannak a korlátozások jelenlegi rendszerét.

A még mindig érvényben lévő korlátozások ellenére egyre több vendéglátós gondolja úgy, hogy nem tud tovább várni, így vagy úgy, de kinyit. Különösen nehéz helyzetben vannak azonban a kocsmák, az ő esetükben ugyanis nincs túl sok értelme az elviteles kiszolgálásnak, és a kötelező kora esti zárás is akadályozná őket. Helyben fogyasztásra azonban – akár szigorú létszám-korlátozással – az ő esetükben a jelenleg hatályos előírások szerint nincs lehetőség.

A barkácsáruház parkolója rogyásig van

„A szívem szakad meg amikor azt látom, hogy a velem szemben lévő drogériába és 100ft-os boltba több százan mennek be naponta. A városban lévő barkácsáruház és műszaki áruház parkolója két-három hónapja rogyásig van. Napi több ezer vásárlót fogadnak. Ők ezt miért tehetik meg? Nem kellene ott is egy létszámkorlátozás? Ott nem fertőz a vírus?” – teszi fel a kérdést az olvasó.

Az ő esetében a kormány bér- és járulékfizetési támogatása sem jelent segítséget, mert az ő alkalmazottai alkalmi munkavállalóként dolgoznak. „Vannak köztük egyetemi hallgatók akik ebből a fizetésből finanszírozták a lakhatásukat, van köztük olyan aki megélhetési nehézségei miatt másodállásként csinálta és olyan is aki keveset dolgozott, ezért semmi értelme nem lett volna bejelenteni. Így nekem nem jár semmiféle támogatás.” – írta.

Megnőtt a forgalom és kapják a támogatást?

Olvasónk szerint több olyan étterem és kifőzde van Nyíregyházán, „akiknek a forgalma a többszörösére nőtt a járvány miatt, így ők most embereket vesznek fel, akire kapják majd a támogatásokat. Jelentősen megnőtt a forgalmuk és kapják a támogatást?? Azokon aki dolgozhat és van bevétele miért segít a kormány szemben velem akinek semmi nincs?” – fűzte hozzá.

Az iparűzési adókedvezmény olvasónk szerint „Nagyon jól hangzik, de annyi probléma van ezzel, hogy azok a vállalkozások amik veszteségesen működnek azoknak amúgy sem kellet fizetni.”

A csőd szélén

A kocsmáros azt is leírta, hogy a kiadásait így is fizetnie kell, de a tartalékai már nem tartanak ki túl sokáig. „Minden hónapban milliós nagyságrendű kiadásom van, amit még a február hónapra ki tudok fizetni, de tovább nem megy. Eljött az a pont amikor már nem megy segítség nélkül. Nyíregyháza nem az a hely, ahol amikor működtek a sörözők milliós nagyságrendű profitot termeltek. Nem csak én hanem más vendéglátósok is a csőd szélén állnak vagy már végleg be is zártak. (…) Tényleg azt gondolják, hogy egy vállalkozás kibír most már közel 4 hónapot bevétel nélkül?”

Olvasónk próbált hitelt felvenni, de azt tapasztalta, hogy „Amint a bankok meghallják, hogy a vállalkozás fő profilja a vendéglátás szinte kiröhögnek.”

Sokan a novemberi bértámogatást sem kaphatták meg

Pénteken írtunk arról a nagykanizsai restiről, amelynek tulajdonosa megelégelte a korlátozásokat, és azt ígéri, február elején kinyit. A hírre reagált a Magyar Vendéglátók Ipartestülete is, álláspontjuk szerint a vendéglátóhely „kinyitása nem jogszerű, nem támogatható”. Hozzátették ugyanakkor, „a vendéglátós kolléga elkeseredése emberileg érthető: a jelenlegi támogatások ebben a formában sajnos nem elegendőek a munkahelyek megtartására és a vendéglátó egységek fenntartására.”

A testület szerint a tulajdonosok kifogytak tartalékaikból, a bértámogatások kifizetésével komoly gondok vannak,

tagjaik kilencven százaléka a novemberi bértámogatást se kapta még meg.

Ugyanakkor hangsúlyozták azt is: „Szeretnénk minden vendéglátásban érintett kollégát óva inteni attól, hogy elégedetlenségük kinyilvánítására csatlakozzanak a fent említett kezdeményezéshez”

Engedetlenségi mozgalmak alakultak

Nem egyedüli eset a nagykanizsai resti lázadása, a Street Kitchen cikke szerint Lengyelországban már több vendéglátós is bejelentette, hogy január közepétől kinyitnak, mert már nem tudják eltartani a családjukat.

Ausztriában azonnal megjelent a rendőrség, amikor kinyitott egy étterem, és bezárták. Tulajdonosa azt nyilatkozta, hogy számított erre, és el is fogadja, hiszen a rendőrségnek az a dolga, hogy betartassa a törvényeket. A törvényekkel viszont gond van szerinte, és úgy véli, valakinek el kell kezdenie a lázadást. (Pénteken hasonló történt a budapesti Központtal is, a helyet 60 napra bezáratta a hatóság.)

A lap szerint Olaszországban több tízezer vendéglátós döntött úgy január 16-án, hogy nem zár be este tízig. Ott egyébként hatig nyitva lehetnek.

A vendéglátósok túlélési technikáiról és nehéz helyzetéről a novemberi bejelentés után részletesebben is foglalkoztunk.

Olvasói felhívás

A nyíregyházi kocsmáros leveléhez hasonló üzeneteket gyakran kapunk az utóbbi időben, a megszólalást azonban eddig senki nem merte arccal és névvel vállalni.

Várjuk tehát az olyan vendéglátósok jelentkezését, akik a leírtakhoz hasonló helyzetben vannak, és névvel, arccal vállalják, hogy elmondják nekünk a tapasztalataikat.

Írjon nekünk az ugyelet+vendeglatas@telex.hu címre!

Csak elvitelre

Orbán Viktor november 11-én jelentett be több korlátozó intézkedést a járvány megfékezésére. Bezárták többek közt az éttermeket, szállodákat, és csak elvitelre lehet ételt kérni vagy rendelni. A vendéglátóhelyeken csak az ott dolgozók tartózkodhatnak, a vendégek csak addig lehetnek bent, amíg megkapják az elvitelre kért ételt.

Jelenleg februárig vannak érvényben a járványügyi szabályok, a miniszterelnök azonban arról beszélt péntek reggel a Kossuth rádióban, hogy addig nem lehet feloldani a korlátozásokat, amíg nincs átoltottság az országban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!