Tényleg nem vagyunk korruptabbak, mint az osztrákok, a franciák vagy a németek?

Interjú jelent meg a hétvégén a magyar miniszterelnökkel a Welt am Sonntag című német konzervatív lapban, a beszélgetés során Orbán egy ponton azt mondta, hogy

a korrupció Magyarországon semmivel sem elterjedtebb, mint Ausztriában, Franciaországban vagy Németországban.

Nem először hangzik el ilyesmi, a kormány rendre azzal igyekszik relativizálni a hazai korrupció kérdését, hogy ehhez hasonló összevetéseket tesz, nemrég a német nyelvterület még önállóan került terítékre, ez mostanra a jelek szerint kibővült a franciákkal. Nézzük, milyen adatok állnak rendelkezésre a kijelentés valóságtartalmának ellenőrzésére.

Nincs könnyű dolgunk ezzel, hiszen a korrupció eleve egy sokrétű fogalom, ami különféle jelenségeket takar, főtípusok szerint legalább négyféle formája ismert (ezekről itt olvashat bővebben). Nyilván nem ugyanarról beszélünk, amikor arra vagyunk kíváncsiak, milyen eséllyel tudjuk lefizetni a rendőröket, ha ittas vezetésen kapnak, mint ha azt próbáljuk megmondani, mennyire határozzák meg a politikai kapcsolatok azt, kik kapják a zsíros állami megrendeléseket. Orbán kijelentése kapcsán valószínűleg érdemes az utóbbira szorítkozni, ugyanis a járadékvadászat illetve az állam foglyul ejtése a független sajtó, az ellenzék, és a uniós politika közkedvelt témája a NER kialakulása óta, bár egyes értelmezések szerint ez tulajdonképpen nem is korrupció, hanem a kormány legfőbb (és teljesen legitim) politikája.

Ha maradunk annál a kevésbé unortodox értelmezésnél, hogy a közpénzek politikaközeli vállalkozók irányába terelése szisztematikus módon mégiscsak korrupciónak számít, akkor már könnyebben boldogulunk. De a helyzetet így is bonyolítja, hogy a korrupció lényegéből fakadóan nehezen számszerűsíthető jelenség, leginkább közvetett bizonyítékok alapján lehet a mértékére következtetni.

Az egyik közismert korrupcióbecslési módszer a korrupcióérzékelés mérése, ennek lényege, hogy a gazdasági szereplőket kérdezik arról, mennyi korrupciót tapasztalnak maguk körül. A Transparency International (TI) nevű civil szervezet minden évben készít nemzetközi rangsort a korrupcióérzékelési indexről (CPI), amelyben „szakértők és üzletemberek megkérdezésének eredményeként állapítják meg az egyes országokban a közszektor korrupcióját az állami intézményrendszer, a gazdaság és a társadalom fertőzöttsége alapján”. Ebben a rangsorban Magyarország rendre elég rosszul teljesít, az elmúlt 10 évben egyre lejjebb csúszott, 2019-ben már csak 44 pontot ért el a 100-ból (szemben a 2012-es 55-tel).

Ez Románia és Dél-Afrika szintje, ezzel szemben az Orbán Viktor által felhozott nemzetek mind sokkal jobban állnak: Ausztria éves bázison javítva 77 pontot ért el, Németország stagnálva 80-at, Franciaország pedig rontva 69-et. A korrupcióérzékelést tekintve tehát semmiképp nem mondhatjuk a kutatások talaján maradva, hogy azonos szinten állnánk az említett országokkal.

A TI az Európai Bizottság által is elismert indexét 12 szervezet 13 felmérésének és értékelésének a felhasználásával készíti el átlátható módszertan alapján (angolul tudóknak itt elérhető részletesen), ugyanakkor mivel nem „kemény mérésekről”, hanem érzékelésről beszélünk, a kormány annyival szokta elintézni az évről évre romló hazai adatok publikálását, hogy a Soros-szervezetek már megint támadják Magyarországot.

De ez nem változtat azon, hogy más hasonló mérésekben is ehhez közeli értékeket produkál Magyarország. A Soros-szervezetnek nehezen tekinthető Világbank World Governance Indicators indexeiben külön nézik a korrupció kontrollálását is a kormányzati teljesítményben, és ebben a CPI-vel ellentétben a közszektor mellett privátszféra értékei is benne vannak. Az eredményt szakértői értékelések mellett közvélemény-kutatások eredményei alapján számolják ki. A világ összes adatát itt lehet egyben böngészni, az egyszerűség kedvéért mi most csak az Orbán által emlegetett országok értékeit, és azok alakulását tesszük ide:

Mint látható, Magyarország nemcsak jelentősen alatta marad a példaként felhozott nemzeteknek, de a romlás mértéke is súlyos az elmúlt évtized folyamán.

A másik gyakran használt kutatási módszer az állam foglyul ejtése és a járadékvadászat témájában a korrupciós kockázatok mérése. Ez nem azt mutatja meg, hogy ténylegesen mennyi egy rendszerben a korrupció, hanem hogy egy-egy jól számszerűsíthető mutató alapján mennyire egyszerűen folytathatók korrupt gyakorlatok. Tehát a magas kockázat nem jelent feltétlen sok lopást, de olyan körülményeket igen, amelyek között könnyen működhet a korrupció.

Magyarországon a CRCB foglalkozik ezzel a kutatási területtel, a hazai adatokat rendszeres időközönként publikálják, de készült olyan elemzésük is, amely összehasonlítást tesz lehetővé abban, hogyan alakultak a keleti tagállamok mutatói. Ebben több mint 3,6 millió közbeszerzés adatait vizsgálták a jó intézményi minőségűnek tekintett (alacsony korrupciós kockázatú) országok adatait viszonyítási pontnak használva. Az eredmények szerint Szlovákia, Észtország és Litvánia jelentős javulást ért el 2006 és 2018 között, Lengyelország esetében pedig bár kismértékű konvergencia figyelhető meg a magas intézményi minőségű országokhoz, de az intézményi minőség még mindig nagyon gyenge. Más országok, mint Magyarország, Románia vagy Bulgária alacsony mértékű konvergenciával és gyenge intézményi minőséggel voltak jellemezhetők. Az ebben a kutatásban a kiindulópontnak használt, vagyis

alacsony korrupciós kockázattal jellemezhető országok (Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Hollandia, Írország, Németország, Norvégia és Svédország) közül viszont kettő is ott volt az Orbán Viktor által a magyarországi szintűként felhozott országok között.

A CRCB legfrissebb, az idei év első negyedévén alapuló kutatása szerint 2005 óta nem volt akkora a korrupciós kockázat hazánkban, mint napjainkban. A kutatóközpontot vezető Tóth István János külön megvizsgálta a közbeszédben a korrupció elsőrendű példájaként, a Fideszben viszont egy élelmes nemzeti tőkés sikertörténeteként emlegetett Mészáros Lőrinc közbeszerzési eredményeit is. Ebből egy sor más anomália mellett az jött ki, hogy míg a közbeszerzéseken befutó többi magyar vállalkozó nyertes ajánlati árai átlagosan 6 százalékkal alacsonyabbak voltak a becsült értéknél, a Mészáros és társai által nyert közbeszerzéseknél az előbbiek 8,6 százalékkal voltak magasabbak.

Az Európai Bizottság összesítéséből pedig azt is tudjuk, hogy a korrupciógyanúra gyakran okot adó, egyszereplős közbeszerzések aránya itthon uniós összehasonlításban elég magas, és növekvő pályán van:

Orbán Viktor németezős-osztrákozós-franciázós hasonlata mindezek alapján nem tűnik helytállónak. A miniszterelnök korábban azzal is megpróbálta kisebbnek beállítani a magyarországi korrupciót, hogy a mutatós GDP-növekedési adatainkkal hozakodott elő, ezt a vélelmezett összefüggést még az Indexen vizsgáltuk meg, és szintén nem bizonyult meggyőzőnek.