Manapság minden egyes élelmiszer-vásárláskor óriási ellentmondások és dilemmák között kell meghoznunk a döntéseinket. Míg a legtöbben még mindig a vasfüggöny végének csodáját és a világra nyitás örömét élik meg abban, hogy messzeföldről jövő banán, ananász kapható, és télen is van paradicsom, a környezettudatosok szerint egyáltalán nem kellene olyasmit ennünk, aminek nincs szezonja, vagy nem helyben terem. És vannak a két csoport közt őrlődők, akik nem értik, miért nincs már olyasmiből sem magyar termék a boltban, ami megteremne helyben, és egész évben tartják magukat a szezonális vásárláshoz, de a hosszú tél után, márciusban már nagyon tennének egy kis narancsot a kissé elunt céklához, vagy sütnének egy banánkenyeret olykor, de a klímabűntudat miatt inkább nem teszik.
Miért fontos mégis helyi élelmiszert választani, de miért lehetetlen száz százalékban hazai ételekkel lehozni egy étkezést, ha boltban vásárolunk?
A mai általános álláspont szerint ha fenntartható táplálkozás a célunk, akkor nagyon kevés húst kell ennünk és sok zöldséget, ezenfelül akkor teszünk a legtöbbet az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért, ha helyi és szezonális alapanyagokat használunk, és persze igyekszünk minél kevesebb hulladékot termelni. Ezt közvetítik a környezettudatos gasztroblogok, ez van a köztudatban, és az ügyért küzdő Felelős Gasztrohős alapítvány is ezeket a célokat fogalmazza meg.
Ám ha jobban utánajárunk, ez a kérdés is ezerszer bonyolultabb: az Our World in Data szerint inkább az a fontos, mit eszünk, és nem az, hogy honnan jön, táblázatuk alapján tehát marhahúst, sajtot, csokit, kávét, sertést, baromfit, pálmaolajat, tojást, rizst sem kéne sokat enni, mert ezeknek a legnagyobb az ökológiai lábnyomuk. Nem mindegy ugyanakkor, milyen körülmények között etetett, tenyésztett marhát eszünk, sok esetben minden terméknél a körülmények alapján dőlne el, mennyire magas az előállításával járó károsanyag-kibocsátás. Ami azonban biztosnak látszik, hogy fenntarthatósági szempontból a növényi alapanyag mindig jobb döntés az állatinál, akkor is, ha messziről jön – ez alól kivételnek számítanak az éretlenül leszedett, utóérlelt déli gyümölcsök, mint az avokádó és a banán.
Hogy miért fontos mégis hazait választani, keresni mindenből, annak sokkal komplexebb okai vannak. Egyrészt kistermelőket támogatni jó, mert elnyomják őket a nagy cégek, és a szupermarketekbe sem jutnak be a szigorú elvárások miatt, pedig a helyben forgó pénz jót tesz a gazdaságnak. Ami viszont még ezeknél is fontosabb, hogy a közelről jövő zöldség-gyümölcs egészségesebb: érettebben szedik le, ezért kevesebb mesterséges érlelésen, vegyszerezésen esik át, magasabb a tápértéke és finomabb, jobb állagú, helyes tárolással még tartósabb is.
A boltban két-három-, kistermelőnél harmincféle alma is lehet
A fenti dilemmákról kérdeztem Horváth Boldizsár agrármérnököt, aki a Farm2Forkon keresztül kistermelőket köt össze éttermekkel és vásárlókkal. Szerinte a felsoroltakon túl azért is fontos a helyi termelők támogatása, mert a velük való szoros kapcsolattartás fejleszti a gasztronómiát. Ha például egy étterem rendszeresen egy tejtermelő sajtjait vásárolja, és folyamatosan visszajelzéseket ad a termékekkel kapcsolatban, az a termék jó esetben egyre jobb lesz, és minél több, minél jobb minőséget előállító termelő marad állva, annál nagyobb lesz köztük a verseny is. Így működik ez a franciáknál vagy a hollandoknál is.
Az is fontos szempont, hogy a kistermelők nemcsak nálunk, hanem az egész világon kezdenek eltűnni, emiatt pedig sok olyan zöldség és gyümölcs van, aminek csökken a sokfélesége.
Almából például valójában rengeteg különböző féle létezik, néha akár harmincféle is lehet, a legtöbb boltban mégis egy-két fajtát találunk. Ez azért van, mert a nagyvállalatok egy-kétfélét tudnak tömegesen termelni. Azt az egy-két fajtát ráadásul nem az alapján választják ki, hogy mennyire jó ízű, a tömegtermelésre csak olyan fajták alkalmasak, amik jól eltarthatóak és szállíthatóak.
Hasonló a helyzet a burgonya- és a babfélékkel: sokkal nagyobb lenne a választási lehetőségünk, ha több kistermelői áru lenne szélesebb körben elérhető. Ezekből sem egy- vagy kétféle létezik, ahogy a most érvényes kínálatok ezt mutatják, hanem rengeteg, de ezt a diverzitást eltüntetik a nagyüzemi mezőgazdasági cégek – magyarázta Horváth Boldizsár.
A bab, ami itthon is megterem, a boltban kanadai verzióban kapható – Fotó: Ács Bori / Telex
Származási helye: Kanada
Helyi termékeket átlagboltban találni azonban nem mindig egyszerű, ráadásul nem ez az egyetlen szempont, aminek meg kell felelnem, amikor eldöntöm, melyik terméket veszem meg, hanem sok, gyakran egymással összeegyeztethetetlen:
Legyen az étel jó minőségű, ízes, olyan állagú, amilyennek lennie kell.
Legyen alacsony az ökológiai lábnyoma.
Legyen helyi, nemcsak a lábnyom miatt, hanem mert az általában frissebb, kevésbé kezelt, finomabb és a saját gazdaságunkat, a kistermelőket pörgeti. Ha nem helyi, legalább jöjjön minél közelebbről, tehát inkább az olasz narancs, mint az ecuadori banán.
Állati eredetű élelmiszernél felmerül egy csomó etikai szempont, legyen szabad tartású, boldog állat vagy annak a teje, tojása.
Ne legyen tele adalékanyagokkal, minél kevésbé legyen feldolgozott, azaz legyen minél közelebb az eredeti formájához.
Legyen megfizethető, ami az irracionálisan változó árak mellett önmagában is kihívás.
Mivel a legtöbben rohanunk, szeretnénk egy helyről beszerezni mindent vagy majdnem mindent, nincs időnk hat külön boltba elmenni.
Ezeknek a szempontoknak 2023 márciusában, Magyarországon szinte lehetetlen egyszerre megfelelni. A szupermarketben akciós a narancs, a banán, de drága a helyi alma – ha egyáltalán van, és nem lengyel. Magyar sajtot alig találni, és gyakran ugyancsak drágább a franciánál, a hüvelyesek és a gabonák jobb esetben Ukrajnából, rosszabb esetben az USA-ból érkeznek. A piacon lehetetlen megállapítani, vajon valóban a termelőtől van-e az az alma, vagy megvette a bácsi a lengyelt, és azt árulja sajátként. Ha nincs kertünk, amiben minden megterem, vagy nem építettünk ki egy megbízható beszerzői kapcsolati hálót, akkor minden vásárlás bűntudattal lesz tele.
Fotó: Ács Bori / Telex
Kísérlet: tudok-e helyit venni a boltban?
Hónapok óta megszállottan nézegetem a boltokban az élelmiszerek származási helyét, amit nem mindig egyszerű kideríteni. Olyan, mintha egy társasjátékot játszatnának velem, „lásd a csomagoláson”, „lásd a hátulján” – írják, mindig tovább kell lépni a következő mezőre, hogy kiderüljön, spanyol-e a karfiol. A banán esetében nem meglepő a távoli eredet, de rengeteg olyan helyzet van, amikor abból a termékből is külföldi kerül a polcra, amiről tudható, hogy terem vagy elérhető éppen itthon is. Az is trükkös, hogy néha itthon csomagolnak egy terméket ugyan, de ami benne van, az messziről jön.
A bolti őrlődés különösen fájdalmas volt a vegán diétám alatt: helyi hús helyett vehettem volna messziről jött avokádót és narancsot, de azt nyilván nem tettem, hiszen ezek erősen vegyszerezett és nagyon sok szállítással, tárolással, érleléssel járó alapanyagok. Mivel a hüvelyeseket kiáltották ki a jövő bolygómentő élelmiszereinek, amelyek növényi fehérjével is tele vannak, tehát egészséges megoldások húsmentes napokon, sok étkezést alapoztam rájuk, de még az itthon jól megtermő bab sem mindig elérhető helyi forrásból.
Azóta igyekszem körbejárni a lehetőségeket, amik elég szűkösek abban az esetben, ha az embernek nincs rengeteg ideje és pénze arra, hogy utánajárjon, kinyomozza, extra pénzt szánjon rá, hogy helyi alapanyagot vegyen. Hogy illusztráljam, pár hétig lejegyeztem, a család napi menüjéhez szükséges hozzávalók beszerzését milyen arányban tudtam megoldani helyi forrásból anélkül, hogy irtózatosan sokat kellett volna ráfizetnem. Ezekben a hetekben az utamba kerülő szupermarketekben vásároltam, ami változóan esett Aldira, Lidlre, Sparra, CBA-ra.
A kísérlet során direkt csak ott vásároltam, ami utamba került, nem mentem piacra, nem rendeltem termelői zöldségdobozt, hogy modellezzem a városi, rohanó ember lehetőségeit. Mutatom két tipikus nap tapasztalatait:
1. nap
Reggeli (ez szinte mindig ugyanaz): házi müzli
zabpehely: Az olcsóbb szupermarketekben német a zab, a hazai sokkal drágább, kb. 200 forint a különbség
magok: Ezekből lehetetlen hazait beszerezni sima boltban, ha mégis, az napraforgómag vagy tökmag.
gyümölcs: Télen csak alma van és körte, esetleg a nyáron eltett befőttekre és fagyasztott árukra lehet építeni. A boltok polcain nagyon gyakran van külföldi alma, de azért szinte mindig találtam magyart is. Minden más gyümölcs import, de persze itt is lehet súlyozni, és az olasz narancsot preferálni az ecuadori banán helyett.
joghurt: Ez legalább magyar a boltban is, ha el is érhető kistermelői, az mindig drágább.
Fotó: Ács Bori / Telex
Ebéd: kacsacomb gerslivel és borsóval
kacsacomb: Húsból nem nehéz magyart találni a boltokban, bár szinte mind tömegtermelés, etikus, boldog állat húsát alig lehet átlagboltban találni.
árpagyöngy: Ebből van magyar márka ugyan, de import a gabona.
zöldborsó: Fagyasztott, magyar, de több olyat is láttam, amit csak itthon csomagoltak, de külföldről érkezett, az árban nem volt nagy a különbség.
Vacsora
kenyér: Közeli péktől vagy házilag, utóbbinál megint nehéz ügy a liszt, nem mindegyik hazai.
savanyúságok: Ezek magyarok ugyan, de nem jó minőségűek a boltban, szinte mind gyorsított eljárással készül.
sajtok: A boltokban általában kisebb a kínálat magyar sajtból, mint külföldiből, és zömmel az importok az olcsóbbak.
2. nap
Ebéd: paradicsomos lencsés tészta
paradicsomkonzerv: Magyar is van, és nem drágább az olasznál.
hagyma: Ez egyelőre még magyar a boltban is.
lencse: Több a külföldi, ukrán vagy amerikai forrású, de létezik magyar termés is, keresni kell.
tészta: Nehéz döntés, mert a durumtészták terén az olasz márkák jobb minőségűek a magyarnál, de legalább létezik helyi is.
vaj: Mivel ennek nagyon felment az ára, óriási különbségek vannak bolt és bolt között, találtam magyart 200 grammonként 1400 forintért, németet pedig 800 forintért.
gomba: Sima csiperkéből van magyar, de ha bármi más fajtát látni, az tuti import.
krumpli: Ez sem import még a legtöbb helyen, bár a hiperben kapható francia is.
kelkáposzta: Volt belőle francia, de szerencsére magyar is.
tojás: Mélyalmos, szupermarketből.
Még heteken át jegyezgettem, miből milyen áldozatok árán sikerült helyi alapanyagot beszereznem anélkül, hogy nagy kompromisszumot kellett volna hoznom az ár vagy a minőség rovására. Azt is végignéztem, mennyi extra időbe és pénzbe telik eggyel több kört futni azért, hogy még több élelmiszert tudjunk helyi forrásból beszerezni.
A tanulságok
A húsoknál nagyon nehéz a forrás és a minőség lenyomozása.
Hüvelyesből és magvakból kihívás hazait szerezni, ami épp a vegánokat helyezi furcsa szituációba, akik ezekkel pótolnák a húst.
Zöldség-gyümölcsnél ott a termelői kiszállítós megoldás, de ez bizonyos termékeknél valamivel drágább a szupermarketekhez képest, bár tapasztalataim szerint gyakran jelentősen jobb minőségű – a magas infláció miatt viszont néha már összeérnek a régebben távolabbi árak is.
Hosszas nyomozás után kiderült, hogy van magyar rizs, zabpehely, földimogyoró, sőt, citrom is, csak gondosan utána kell járni.
Ugyanitt a piacozás lassan elhalványuló divatjához is érdemes visszatérni, sok esetben megdöbbentően drágák ugyan a piacok, de kitartó keresgéléssel és kérdezősködéssel lehet olyan standokat találni, amiket aztán megbízhatónak érzünk.
A csomagolásmentes boltokban valóban jó dolog, hogy kevesebb hulladékkal tudok vásárolni, de nagyon gyakran ott sem helyi forrásból származnak az alapanyagok.
A legérdekesebb az, hogy míg egy éve még sok mindenből drágább volt a helyi, termelői áru, akár rendelős, akár piaci forrásból származott, most már ezek sok tételben összeértek, így egyre inkább az odafigyelés, a tervezés és az extrán rászánt idő számít a tudatosabb döntéseknél – sok minden más mellett, mint a megfáradt zöldségek felhasználása vagy a zöldséghulladék hasznosítása, az előre tervezés-főzés és a húsevés csökkentése. Ezek a vásárlási dilemmák szinte eldönthetetlenek, de az látszik, hogy még a boltba rohangálós hétköznapokon is mindig oda lehet kicsit jobban figyelni, hogy minden szempontnak kedvezzünk, és talán az sem óriási bűn, ha hat almaevő napra jön egy-egy szem narancs.
