Egy hónapig (szinte) csak növényeken éltem, de nem lettem vegán a végére

Egy hónapig (szinte) csak növényeken éltem, de nem lettem vegán a végére
Fotó: Ács Bori / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Régóta foglalkoztatnak a világ húsevési trendjeinek változásai, az egyre divatosabb vegán mozgalom, illetve annak szélsőségei, a hozzá kapcsolódó, meglepően szenvedélyes viták. Egyre több tanulmányból derül ki, hogy a húsevés – abban a mennyiségben, ahogy most tesszük – hosszú távon nem fenntartható. Ami pedig még ennél is bizonyosabb, hogy sokkal több zöldséget kellene ennünk, át kell kalibrálnunk az agyunkat növényközpontú fogyasztásra. A hústól való eltávolodást a világ gasztrotrendjei szorosan követik, egyre több híres étterem áll át vegánra, van gasztromagazin, ami egyszerűen nem is ír már húsról.

Itthon távol állunk még ettől: húsalapúan gondolkozunk, minden étkezésbe beiktatunk valamilyen húsipari terméket. Mivel világszinten egyre többen vagyunk és egyre több húst eszünk, a húsok minősége egyre rosszabb, és egyre drágább szabadon tartott, boldog, finom húsú állathoz jutni. Az olcsó felvágottakhoz, a növekedési hormonokkal, antibiotikumokkal kezelt húsokhoz pedig rengeteg egészségügyi aggály kapcsolódik.

Már jó ideje azon vagyok, hogy a trendeket követve megtanuljak több zöldséget enni, ehhez pedig átrendezni a gondolataimat. Megtanulni a gombhoz varrni a kabátot: nem egy elképzelt sült csirke köré tervezni a menüt, hanem zöldséget vagy hüvelyest tenni a középpontba. Ebben sokat haladtam az utóbbi években, de ahhoz, hogy átprogramozzam az agyam, úgy döntöttem, ráfekszem a vegán január divathullámára, és az év első hónapjában nem eszem sem húst, sem tojást, sem halat, de még tejterméket sem, szóval semmilyen állati eredetű ételt. Mindezt, amennyire lehet, megpróbálom helyi és szezonális alapanyagokkal véghezvinni, ahelyett hogy minden nap avokádót és kesudiót egyek. A kihívást jelentősen megnehezíti az évszak, mert januárban kicsi a szezonális zöldség- és gyümölcsválaszték itthon, sokkal nagyobb jutalomjáték lenne mindezt júliusban csinálni, de hát az élet nem habostorta.

Miért tettem ezt?

Szerencsés alaphelyzetből indultam, mert nem vagyok húsfüggő. Egyre ritkábban főzök hússal, többek között azért, mert egyre nehezebben jutok hozzá jó minőségű termékhez, leggyakrabban íztelen, könnyen száradó, nem nagy élvezetet nyújtó húsokat kapok a boltokban, a kudarcok pedig elveszik a kedvem. Alapból is tartok húsmentes napokat, és ha mégis eszem, akkor csak egy étkezéshez, a többinél nem. Ugyanakkor szenvedélyesen szeretem a húsleveseket, a vajat, a tojást, a sajtokat, a joghurtot, a tejfölt, szóval szinte minden állati eredetű dolgot, ami nem hús. Főzés közben is nagy jelentőségük van számomra, sok mindent készítek vajjal, tejtermékekkel. Ezekről óriási kihívás volt lemondani, de lelkes várakozással vágtam bele, mert azt reméltem, majd a kényszerhelyzet új, izgalmas konyhatechnikai felfedezésekhez vezet, még szorosabb lelki kapcsolatot alakítok ki a növényi alapanyagokkal, zöldségekkel.

A karácsonyi és szilveszteri húsdömping után egyébként kifejezetten jóleső érzés volt ezekhez az alapanyagokhoz fordulni, lelkesen vágtam bele, hosszú listát írtam kedvenc és még sosem próbált vegán ételekről, amiket főzni fogok.

Pirított tészta zöldségekkel – Fotó: Ács Bori / Telex
Pirított tészta zöldségekkel – Fotó: Ács Bori / Telex

Csalások és kudarcok

Kezdjük a gyónással: nem sikerült 100 százalékosan vegánnak maradnom mind a 31 napon át. A csalások aprók voltak ugyan, de sokat segítettek abban, hogy vissza-visszakapcsoljak az eredeti szokásaimhoz, és meg tudjam ítélni, miről érdemes lemondani és miről nem. Egy ilyen kísérlet önismereti út is, és a teljes tiltás olyasfajta rémületet okoz, amivel nem komfortos együtt élnem. A reggeliket leszámítva nagyon rugalmas vagyok, ebben viszont, hiába próbálkoztam napokon át, nem sikerült se megfelelő helyettest, se új konstrukciót találnom: a müzlimről nagyon hiányzott a joghurt. Így egy kanálnyi tejtermék maradt, amivel a régi életemre emlékeztettem magam minden reggel. Ezen kívül csak egy-két apróbb botlásom volt, ezek olyan helyzetekben történtek meg, amikor megsértettem volna valakit, ha, mondjuk, elutasítom a kínált ételt, illetve volt pár olyan eset, mikor egyszerűen nem volt vegán étel elérhető távolságban, én pedig éhes voltam. Apró csalásaim között csak tejtermék szerepelt, tojás, hús, hal nem.

A helyi és szezonális fogadalom teljesítése szinte lehetetlen volt, annyira vágytam az ízekre, színekre, hogy párszor muszáj volt gránátalmát, narancsot ennem, készítettem földimogyoróvajat is, ennek ellenére azért többségben itthoni zöldségeket, almát, hüvelyest ettem.

Nem eszel húst? Hülye vagy?

A kihívásba egy barátommal vágtam bele, aki már a fenti csalások első pillanatától érvénytelennek nyilvánította a részvételemet, hiszen ő maga még a sört is kiköpte, ha kiderült, hogy állati eredetű anyaggal derítették. Borzasztó érdekes megfigyelni, milyen szélsőségeket vált ki az ilyesmi az emberekből: bár sok verbális vérontást láttam már a neten vegák/vegánok és húsevők között, ezt most a saját bőrömön tapasztalhattam. A családtagjaim tiszteletben tartották, de aktívan nem segítették a fogadalmamat. Pár támogató barátot és ismerőst leszámítva csak negatív visszajelzéseket, hitetlenkedést és trollkodást kaptam. „Ez egy baromság! Ha úgyse leszel vegán, akkor minek? Miért szúrsz ki magaddal? Úgyse fogod végigcsinálni! Hja, hogy ettél joghurtot? Akkor már úgyse ér az egész semmit.” Még saját, türelmes férjem is vegáncikiző mémekkel szórakoztatott szabadidejében.

Az éttermi étkezési lehetőségeim is szűkültek, annak ellenére, hogy viszonylag nagy már itthon a választék, bárhova nem eshettem be egy ebédre. Még mindig leginkább a nemzetek konyhája felé kell fordulnia annak, aki nem eszik húst: közel-keleti, indiai, thai, kínai, koreai ételeket ettem házon kívül ebben a hónapban. Jó tesztje ez a vendéglátás rugalmasságának is. Nem hiszem, hogy szívesen visszatérnék olyan helyekre, ahol, bár voltak vega-vegán kompatibilis ételek a menün, nem tették meg azt a szívességet, hogy összerakjanak egy tálra belőlük nekem alkalmas ebédet.

Falafel – Fotó: Ács Bori / Telex
Falafel – Fotó: Ács Bori / Telex

Éhség és szomjúság

Hamar rájöttem, hogy ez nem atomfizika: ha nem kiegyensúlyozottak az étkezéseim, azonnal jön az éhhalál, sőt, volt olyan is, hogy konkrétan égett és fájt a gyomrom. Sok éve követem vegán táplálkozási tanácsadók, bloggerek munkáit, így volt egy alapvető képem arról, miként kellene felépíteni az étkezéseimet. Nem egy, hanem minél többféle zöldség, gabona, magvak, magvajak, olajok, hüvelyesek, esetleg szójafélék egyensúlyára terveztem alapozni, ezeken kívül csak gyümölcsök, aszalt gyümölcsök, kisebb mennyiségben tészták és kenyér. Mivel nem fizikai, hanem szellemi munkát végzek, és túlságosan sovány sem vagyok, az energiabevitelen nem aggódtam, de igyekeztem figyelni, hogy minden étkezésben legyen növényi fehérje.

Ha nem ettem, ittam okosan, állandóan szomjas és éhes voltam, mint egy csecsemő. Tízórai nélkül nehezen bírtam ki ebédidőig, de igyekeztem gyümölcsöt választani vagy magokat, közben pedig teázni.

A nagy szénhidrátcsapda

Ha épp nem sikerült előre terveznem, könnyen beestem abba a kínálkozó csapdába, hogy tésztát, rizst vagy kenyeret ettem valamivel. Mivel négy további húsevővel (ebből 3 gyerek) élek egy háztartásban, mindig kétfelé kellett gondolkoznom és terveznem. Amikor belevágtam, azt reméltem, sokkal több olyan fogást találok majd, ami vegán és gyerekkompatibilis egyszerre, de a rizses, tésztás ételeken, krémleveseken-főzelékeken kívül főleg azokat fogadták szívesen, amiket régóta ismertek. Szerencsére a falafel és a humusz nagyon menő, a sült karfiolra is rámentek, és ha nem is ették meg, szinte mindig kínálás nélkül megkóstolták azt is, amit én ettem. Ezt utólag eredményként könyvelem el, közben mégsem volt könnyű, hogy mindig kellett B tervvel készülnöm a húsevőknek. Így aztán voltak lázadó napjaim, amikor bejelentettem, hogy meg kell enni az én vegán ebédemet mindenkinek, és akinek ez nem tetszik, az készítsen húst magának (vagy vegye rá a hozzá legközelebb eső húsevő felnőttet ugyanerre). Ettem sült kelbimbót úgy, hogy közben körülöttem rántott csirkén nyammogtak, és csicsericurryt készítettem magamnak, míg a család csülkös babot evett. De mindez messze nem fájt úgy, mint a vaj vagy a húsleves hiánya.

Vegán leves – Fotó: Ács Bori / Telex
Vegán leves – Fotó: Ács Bori / Telex

Nassolás- és édességvágy

Az egész hónap alatt jellemző probléma volt, hogy gyakran rám tört az íz- és rágcsálásinger, főleg fűszeres, ropogós, sós dolgokat kívántam meg, kifejezetten délután vagy esténként. Az édességvágy is a normálisnál gyakrabban gyötört. A vegánságban az a praktikus, hogy se pékségben, se cukrászdában, de még az otthoni édességespolc előtt sem könnyű elcsábulni. Szinte minden ilyesmiben van vaj, tejpor vagy zselatin, és semmiképp sem akartam besétálni a vegán termékek és az élelmiszeripar csapdájába. Nem volt más választásom, mint egészséges dolgokat nassolni: aszalt vagy friss gyümölcsöt, a mélypontokon fekete csokoládét, vagy az amerikai gyerekek és Elvis Presley legnépszerűbb uzsonnáját, a mogyoróvajas-lekváros szendvicset.

Nehezebb lett volna, ha sok vendégségben vagy buliban kellett volna részt vennem, de mázli a rosszban, hogy az omikron jóvoltából ebben a hónapban nem sok ilyen fordult elő. Ilyen alkalmakkor kókusztejes rizspudingot készítettem, vagy vegán palacsintát sütöttem, ami meglepően jó lett: csak kókusztej, szóda és liszt volt benne, és remekül működött. Voltak kellemes véletlenek is, mint amikor az árbefagyasztós cikkhez teszteltem egy olcsó, tojásmentes, krumplis kelt tésztával sült almáslepény receptjét, és pont vegán lett. Ekkor derült ki, hogy ha annyira okosan tervezek, hogy még vegán sütit is sütök, akkor csúnya elhízás lesz a buli vége.

Főzés közben

Amikor főztem, mindenekfelett a vaj hiányzott. Nem is gondoltam volna, mennyire kell az íze akár egy sima krémleveshez, tejberizshez, főzelékhez is, krumplipürét pedig egyenesen butaság készíteni nélküle. A másik elképesztő hiányt az alaplé jelentette. Erősebben kell fűszerezni, erősen használni kell zöldségalapleveket, ízfokozónak gombát, zöldségkeverékeket.

A hónap legfontosabb konyhatechnikai tanulsága: ha valami nem működik tejtermékek és hús nélkül, azt egyszerűen nem kell elkészíteni. Mást kell főzni helyette.

A krumplipüré nem annyira finom olajjal, a sült krumpli viszont az. Terveztem hagymalevest, de úgy hiányzott volna belőle az erős marhaalapléíz, hogy inkább lemondtam róla. Almás pitét kértek a gyerekek, de vaj nélkül mit sem ér az omlós tészta. Keletkeztek viszont ugyanerre ellenpéldák is: a lencsefőzelék füstölt hús nélkül is csodás volt, a zöldborsófőzelék pedig kókusztejjel is nagyon jó. Vaj helyett tahinit vagy mogyoróvajat kentem a kenyeremre, kiváló volt.

Nagy előnye a növényi alapú főzésnek, hogy sok zöldségalapú étel, különösen a levesek, főzelékek, curryk nagyon jók újramelegítve akár három napig is, nem félő annyira, hogy megromlanak. Számomra meglepő volt viszont az, hogy az ilyen ételek íze összeérik, gyakran még intenzívebb aromái lesznek másnap egy minestronénak, borscsnak vagy indiai csicseriborsónak.

Palacsinta növényi tejből és lisztből – Fotó: Ács Bori / Telex
Palacsinta növényi tejből és lisztből – Fotó: Ács Bori / Telex

Drága-e vegánnak lenni?

Sokan mondják, hogy zöldségeken és hüvelyeseken élni drága dolog, és bár most minden drága, szezonális és helyi szemlélettel valójában nem kerül többe a húsközpontú táplálkozásnál. Kezdjük ott, hogy azelőtt sem ettek minden nap húst nagymamáink és dédanyáink, legrégebbi ételeink között rengeteg zöldségleves, főzelék, még több gabonakása található. Jóllehet most különösen drágák a zöldségfélék, még mindig olcsóbbak a húsoknál. Összehasonlításképp: ha a közkedveltebb fajtákat nézzük, egy kiló húsféle ára 800 és 2500 (illetve a csillagos ég) között mozog, míg ugyanennyi csicseriborsó, bab, lencse 6-700, sütésre, főzelékhez alkalmas zöldség 300 és 1000 forint között van. Nem vettem avokádót, igyekeztem szezonális zöldségekre és gyümölcsökre támaszkodni. Nyilván sokkal többet költöttem volna, ha használok direkt vegán termékeket, szójakolbászt, növényi sajtot. Azonban a reggeli kávémba töltött növényi tejen kívül semmi ilyet nem vettem, sőt, ezzel kapcsolatban is arra jutottam, hogy legjobb lenne teljesen elhagyni, mivel egyik sem ízlett igazán.

Bár zömmel azok felé a nemzeti konyhák felé fordultam, amelyek változatosan és izgalmasan nyúlnak a növényekhez, rengeteg hagyományos, olcsó, itthon megszokott, mégis vegán ételt főztem. Ezek általában olcsóbbak is, a sárgaborsó-főzelék pirított hagymával, a paradicsomos káposzta, a káposztás tészta (nem tojásos tésztával), a nudli, tócsni, szilvás gombóc, a gombapörkölt, a zöldséglevesek.

Növényeket enni jó!

Ahogy haladtam előre, egyre okosabban tudtam megtervezni a napjaimat, és kiderült, hogy számomra különösen fontos, hogy sokszor egyek keveset, az étkezések kihagyása nem opció. Segít, ha van leves, és nagyon észnél kell lenni növényi fehérje tekintetében, kell a borsó/bab/csicseri, de szükség van gabonára is (rizs/bulgur/hajdina/köles) a zöldségek mellé, egyszerűen tovább telítenek el, különösen, ha mind egyszerre kerül a tányérra.

Sok vegán meséli, milyen jó érzés, hogy sosem eszi túl magát, na ezt cáfolnom kell. Simán el lehet jutni a kajakómáig olajban sült falafellel, pakorával (csicseriborsólisztes bundában sült zöldségek), vagy akár kenyérrel, tésztával. Attól még, hogy növényi étrenden vagyok, nem lehet mindent, simán el lehet hízni így is, sőt, össze lehet állítani vegán és teljesen egészségtelen étrendet üres szénhidrátokkal, olajban sült, cukros, adalékanyagos műanyagokkal, műhúsokkal és szójatermékekkel.

A hónap végére világossá vált, hogy a vegán táplálkozás nem sokban különbözik a tudatosan egészséges vegyes étrendtől. A decemberi túlzott cukor- és húsevés után a 99 százalékos vegán étrend valóban felüdülés volt a szervezetemnek, de ez nem jelenti azt, hogy ezentúl vegán leszek. Inkább arra jutottam, hogy ha nagyon sok zöldséget, gyümölcsöt, teljes értékű gabonát eszem, elég rostot és folyadékot viszek be, tehát ezek képezik az étkezéseim gerincét, akkor jobban érzem magam, kiegyensúlyozottabb az anyagcserém, és egyenletesen energikus tudok maradni. Hogy a fennmaradó kis hányadban eszem-e húst és állati eredetű terméket, az már részletkérdés. Ha az alapok átértelmezéséhez kell kényszer és tiltás, akkor érdemes kipróbálni, de én úgy érzem, könnyebb megengedő keretek közé helyeznem magam. Maradok a növényi alapú ételnél, hatvan százalékban vegetáriánusnak, húsz százalékban vegánnak, a maradékban húsevőnek tartom magam.

Kövess minket Facebookon is!