Jól hangzik az egymilliós juttatás, de egyelőre vége a jó időknek a győri Audinál

A győri Audiban hétfőn kétéves bérmegállapodás született, ami alapján 2026-ban nem nőnek a bérek, 2027-ben pedig 3,2 százalékos bérfejlesztés lesz.
- A megállapodás részeként a munkavállalók 2026-ban egyszeri, összesen egymillió forintos juttatásban részesülnek, amelyet két részletben fizet ki a cég. 2027-ben egyszeri, 550 ezer forintos juttatást kapnak a dolgozók. A cafeteria (vbk – választható béren kívüli juttatás) összege idén és jövőre is 600 ezer forint lesz.
Előzmények: a szakszervezet és a vállalatvezetés között februárban indultak a tárgyalások, a cégvezetés eredetileg se alapbéremelést, sem pedig egyszeri juttatást nem adott volna, a szakszervezetnek ez nem volt elfogadható. Végül béremelés nem lett, juttatás viszont igen.
- Tavalyra és tavalyelőttre vonatkozóan 2024 tavaszán állapodtak meg a bérekben: ez alapján az alapbérek 2024-ben 8, 2025-ben 6 százalékkal nőttek, az egyszeri kifizetés 650, a cafeteria pedig 500 ezer forint volt mindkét évben.
Tágabb kontextus: az Audi előtt idén a nagyobb hazai autógyárak közül a kecskeméti Mercedesnél született bérmegállapodás. Ott idén legalább 5, 2027-ben pedig legalább 4 százalékos alapbéremelés lesz, és a dolgozók bruttó 500 ezer forint eredményrészesedést is kapnak a 2025-ös teljesítmény alapján.
Alulnézet: a győri gyárban idén nem töltik be újra a fluktuáció és nyugdíjazás miatt megüresedő munkaköröket, ami a Telex januári cikke szerint nagyjából 200 fős leépítést jelent. A bértárgyalások kezdetén pedig a cég képviselője arról beszélt, hogy a munkaadó célja „a regionális munkaerőpiachoz mért magasabb bérszínvonal csökkentése”.
- A cégvezetés az intézkedéseket a cégcsoporton belüli versennyel indokolja. „Öt év múlva kell pályáznunk új járműtípusok gyártására, és szeretném, ha akkor az Audi Hungaria minden szempontból optimális működéssel, struktúrával tudna a startvonalhoz állni a többi pályázóval szemben” – mondta Michael Breme, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke 2024 szeptemberében a Telexnek.
Számokban: míg a személyi ráfordítások a nettó árbevételnek csak 5,6 százalékát tették ki 2022-ben, két évvel később ez már 7,4 százalék volt. Mivel a vállalat a béreket forintban fizeti, a bevételei viszont főleg euróban keletkeznek, az elmúlt években úgy tudta csökkenteni bérköltéseit euróban, hogy a fizetések forintban nőttek. Az iráni háború előtti forinterősödés azonban növelte a bérköltségeket.
Felülnézet: az Audi németországi gyáraiban 2029-ig 7500 munkahelyet tervez megszüntetni. A márka helyzetét nehezíti, hogy jelentősen visszaestek eladásai Kínában, az amerikai vámok miatt pedig 1,2 milliárd euró pluszköltsége keletkezett tavaly, írta a Bloomberg.
- Az Audi nyereségessége 2022-höz képest csaknem harmadára csökkent 2025-re. Jürgen Rittersberger, az Audi pénzügyi igazgatója kedden egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy ezt a mutatót*üzemi eredményhányad2030-ig újra két számjegyűre szeretnék növelni.
- Az anyavállalat, tehát a Volkswagen helyzet sem könnyű, ráadásul a cég üzletágai között sem felhőtlen a viszony: a cég üzemi tanácsának elnöke, Daniela Cavallo a wolfsburgi üzemi gyűlésen március elején élesen kritizálta az Audi és a Porsche függetlenedési törekvéseit.