Friss hírek

Olcsóbb lett a bevásárlásunk az Aldiban és a Lidlben az utóbbi egy évben
Tavaly és idén január végén megvettük ugyanazokat a termékeket ugyanabban a mennyiségben, és ez alapján öt százalékos átlagos árcsökkenést mértünk.
A régiós példákat elnézve annak is örülhetünk, hogy van okunk a nyitáson gondolkozni
Lengyelország nyit, Magyarország nem változtat, Csehország és Szlovákia pedig tovább szigorít a visegrádi országok közül.
Az éttermek után az edzőtermek is fellázadtak a zárva tartás ellen Lengyelországban
Az ágazati szövetség szerint a továbbra is érvényben lévő tiltás ellenére a lengyel edzőtermek fele, mintegy 1600 létesítmény kinyitott hétfőn.
Tíz évig papíron vezethette a minisztérium, hogyan költöttek el 800 milliárd forintot
Egy perben a minisztérium képviselője maga állította, hogy „minden papíralapon áll rendelkezésre”, miközben a tárcának kellett volna ellenőrizni a közpénz elköltését.
Kell-e módosítani az oltásokat a mutációk miatt?
A koronavírus dél-afrikai verziója eléggé feladja a leckét a molekuláris biológusoknak, de szerencsére elég sokfajta megoldás van a tarsolyukban.
Kelet-Európa nagy cégei a járványban tényleg rárohantak az internetre
Az év végére majdnem minden második vállalat szeretné elérni, hogy a bevételének több mint 20 százaléka internetes értékesítésből származzon, ez földrengésszerű változás.
Százezernyi Volkswagent nem tudnak legyártani, pluszműszakokkal hoznák be a lemaradást
Lassan enyhül a chiphiány a német autógyártónál, de a 100-200 ezer autóra tehető kiesést be kell majd hozni.
A végére ér a kivonuló Tesco üzleteinek felosztása Lengyelországban
Lassan gazdára találnak a lengyelországi Tesco-hálózat utolsó darabjai is.
Lassan fellélegezhetnek a Kínából rendelő cégek és fogyasztók
A tengeri szállítás díjai még mindig magasak, de legalább nem emelkednek tovább, a konténerhiány problémája pedig rendeződni látszik. Ez sok magyar cégnek is jó hír.
A költségvetés homálya fedi el, milyen kevés jutott a munkahelyek és családok védelmére
A kormány el akarta és akarja kerülni a számszerű módosítást, a nyilvános vita során ugyanis kiderülne, hogy a lépések mennyire szolgálják valóban a válságkezelést.
Kövess minket Facebookon is!