Friss hírek

Hotelek átalakításával kezdtek bele a hajléktalanság felszámolásába az USA-ban
Kaliforniában az egyik legnagyobb probléma a hajléktalanság. A járvány azonban olyan lehetőségeket nyitott meg, amelyekkel jelentősen csökkenthetik a mértékét.
Az EU-val fizettetné ki a kormány az orvosok béremelését
A kormány 300 milliárdot kér Brüsszeltől, hogy nőjön az egészségügyi alkalmazottak bére idén – a már eldöntött béremelés szinte pontosan ennyibe kerül.
Semmi sem indokolja, hogy továbbra is állatokon kísérletezzünk
Az etikai problémák mellett sokszor még csak nem is hatékonyak az állatkísérletek, amelyeknél vannak már sokkal jobb lehetőségek.
Bőr alá ültethető, érintésmentes fizetést lehetővé tevő mikrochipet fejlesztett egy lengyel cég
A startup alapítója szerint a bőr alá varrt mikrochipes fizetés egyszer majd pont olyan népszerű lesz, mint amilyen most a kártyás.
Több ravasz terve is van a digitális jüannal a kínai vezetésnek
Kína lesz az első nagy ország, amely közvetlenül bocsát ki blokklánc alapú digitális pénzt. De elég lesz ez a világuralomhoz?
Éveken át pofátlanul vágták át a vendégeket, végül a járvány söpörte el Budapest legrosszabb...
Véleményt formáló vendégeinek közel 80 százaléka szörnyűnek tartotta a Monarchia Oldot, most érdeklődő sincs a kiadó üzlethelyiségre.
Vagy pihekönnyű, vagy hihetetlenül drága lélegeztetőgépeket vettünk
A teljes külkereskedelemre látható hatása volt itthon a járvány miatti importnövekedésnek, különösen az iszonyatosan drága lélegeztetőgép-beszerzéseknek.
Lehet zöld és fenntartható a műanyag?
Győri kutatók a 3D-nyomtatásban használt anyag bioműanyag alternatíváin dolgoznak, többek között erről a projektről is mesélt a G7 Podcast e heti adásában Lendvai László.
Furcsán követi a járványhullámokat a halálozások megugrása
A helyenként zavaros járványadatok ellenére az is feltűnő, hogy nagyon mások a túlélési esélyei annak, aki Budapesten kapja el a koronavírust, mint aki például Nógrádban.
Sok fontos ember kéri az amerikai elnököt, hogy tegyen valamit az ellen, hogy a gazdagabb...
A gyógyszeripar részéről nagy Joe Bidenen a nyomás, hogy ne függessze fel az oltásokat védő szellemi tulajdonjogokat, de az is igaz, hogy elképesztően sok állami pénz ment az alapkutatásokba.
Kövess minket Facebookon is!