Friss hírek

Miért lökték már megint lejtőre a forintot?
Egy hete még 370 volt az euró, most 390 felé tart az árfolyam. A gyengülés hazai okai erősebbnek tűnnek, mint a nemzetköziek.
Nem az a kérdés, hogy meglesz-e az egy számjegyű infláció év végére
Egyre inkább érezteti hatását, hogy az élelmiszerek ára csökken, az éves viszonyítási alapba pedig bekerülnek a tavalyi adó- és energiaár-emelések.
Százmilliárdos tételben ingatlanozott, le is csapott a székház átok a nemzeti bankra
Az ingatlanvásárlásokat sokáig meghagyta alapítványainak a jegybank, majd miután belevetette magát, elkezdte halmozni az egyre brutálisabb veszteségeket.
Nagyon durván esik vissza az élelmiszerek drágulása
Saját összeállítású nagy bevásárlásunk egy év alatt már „csak” 16,4 százalékkal drágult, és ezt még a kormányzati árfigyelő beindítása előtt mértük.
A kormány szerint tisztább viszonyokat, szakértők szerint rosszabb szolgáltatást hoz majd a CT- és...
5-15 milliárd forintba is kerülhet a reform, ami a MOK szerint rontja a betegek gyógyulási esélyeit, és több embert kényszerít magánellátásba.
Akár 6 százalékosra is duzzadhat az idei költségvetési hiány, de a kormány egyelőre nem tervez...
Az OTP Bank előrejelzése szerint 3,9 százalék helyett akár 6 százalékos is lehet a költségvetés GDP-arányos hiánya az idei évben újabb stabilizációs lépések hiányában.
Túlcsordult agglomeráció: miért vetették be Érden a teljes változtatási tilalmat, mit jelent ez a...
Érden még mindig 2-3 ezer potenciálisan beépíthető, ház nélküli vagy bontásra esélyes építménnyel rendelkező telek van.
Mit jelenthet a fenntartható közlekedés Budapesten 2030-ban?
Milyen célokat tűzhet ki és milyen fejlesztéseket valósíthat meg reálisan 2030-ig egy szűk pénzügyi lehetőségekkel rendelkező város? A Budapesti Közlekedési Központ jövőképe a lehetőségek tükrében.
2025-től még csökkentheti is időnként a német háztartások villanyszámláját az áramfogyasztás
Németországban 2025-től megnyílik a lehetősége annak, hogy a lakosság is az aktuális piaci áron kapja az áramot.
Sosem láttunk még Fidesz-kormányt ilyen elszántan spórolási lehetőségeket keresni
Annyira nincs pénz, hogy már a kormányzati kiadások legalább 20 százalékán próbálnak fogni valamit.
Kövess minket Facebookon is!