Anya éljen, ezt az egy ajándékot kérték karácsonyra

2022. január 24. – 07:21

frissítve

Anya éljen, ezt az egy ajándékot kérték karácsonyra

Arról, hogy Magyarországon pontosan hány várandós nő kap oxigént, hányan vannak lélegeztetőgépen, vagy hány császármetszést végeztek, hogy mentsék a magzat és a koronavírusos anya életét, semmilyen hivatalos közlés nincs. Erről ugyanis az illetékes minisztérium és az Országos Kórházi Főigazgatóság sem vezet statisztikát. Legalábbis ezt állítják. Arról sem tudni semmit, eddig hány kismama halt meg, de a halottak listáján időről időre feltűnik a várandósság az alapbetegségek között. Biszak Gábor harmincegy hetes terhes felesége, Erika az egyik áldozat, harmadik gyereküket az orvosok császármetszéssel mentették meg tavaly tavasszal. Nimród, Johanna és Boróka most már anya nélkül nőnek fel, és a nagyobbak a maguk módján próbálják meg feldolgozni a történteket. Gábor és gyerekei életét nyolc hónapon keresztül követtük.

Biszak Gábor a koronavírus-járvány harmadik hulláma idején, tavaly áprilisban, felesége halála után négy nappal küldött nekünk egy üzenetet. Azután írt, hogy a Telexen megjelent a hír: egy várandós nőnél valamiért alapbetegségként tüntették fel a terhességet. A négygyerekes férfi akkor azt írta, reméli, hogy ezt visszamenőleg is feltüntetik majd a terhes nőknél, és hozzátette, „döbbenetes, mennyire nem őszinte a kormány, és mennyire mínuszos hír, hogy már hatszáz gyerek vesztette el a szüleit, ami miatt hirtelen Áder János alapítványt hoz létre”.

A férfival levelezni kezdtünk, elmesélte, hogyan veszítette el – ahogy ő fogalmaz – élete szerelmét, hogyan omlott össze néhány hét alatt az élete, és hogyan maradt egyedül három kisgyerekkel. Szerinte a járvány be-berobbanó szakaszaiban kizárólag azok láthatják közelebbről, mi zajlik a kórházakban, akik a betegség miatt bekerülnek, de még a hozzátartozók is csak a hivatalos listáról szembesülnek azzal, milyen vélt vagy valós alapbetegségeik voltak elhunyt rokonaiknak.

A család életét nyolc hónapig kísértük végig. Hogyan vált a családfenntartó férfiból néhány hét alatt egyszerre háztartásvezető is? Hogyan próbál rendszert vinni a káoszba? Hogyan birkózik meg a rászakadt magánnyal, amikor esténként elcsendesedik a ház? És mennyiben nyújt tényleges segítséget az az alapítvány, amit a koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt gyerekek miatt hoztak létre?

„Eri születésnap, Boti velünk – ez volt beírva holnapra a naptárba. Boti a Balatonon, és Eri sincs velünk”

– írta Gábor még tavaly augusztus 26-án a Facebookra. (Boti Gábor előző kapcsolatából született fia.) A bejegyzésben aztán azt is hozzáteszi, nem tudja, hogyan viselkedjen. Nem akarja, hogy felesége születésnapja is gyásznap legyen, és majd esznek olyan áfonyás sütit, amit Erika úgy szeretett. A sütemény augusztus 26-án ott gőzölög a káosz közepén az asztalon, Nimród már a negyedik szeletet tömi be. Közben kint az eső cseperegni kezd, de Gábor és a két nagyobb gyerek még a temetőbe is mennének, hogy egy kicsit együtt legyen a szűk család, úgy, ahogy a születésnapokon szoktak. Petz Erika augusztus 26-án lett volna 36 éves.

A nő harmincegy hetes terhes volt, amikor tavaly márciusban elkapta a koronavírust. A harmadik gyereküket várták Gáborral, de március 17-re már annyira súlyos tünetei voltak, hogy a mentők kórházba vitték. Azt még kiharcolta, hogy a Semmelweis Egyetem Női Klinikájára szállítsák. Tudta, ha kislányának idő előtt kell megszületnie, ott biztosan jó kezekben lesz. Két nappal később csak annyit írt Gábornak: „császár”. Ez volt az utolsó üzenete. Az orvosok a koronavírus miatt elaltatták, és március 19-én császármetszéssel világra segítették Borókát, akit Erika végül soha nem látott.

Miközben az életéért folyamatosan küzdöttek az orvosok, Gábor állapota is romlott. Március 22-én ő is kórházba került. Eközben azt is meg kellett szervezni, hogy az akkor ötéves Nimródra és a hároméves Johannára valaki vigyázzon. A barátok és a rokonok Excel-táblázatban vezették, hogy a kijárási tilalom alatt ki, mikor, mit hoz, és azt is, hogy ki, mikor és mennyi időre vállalja a gyerekeket.

Gábort egy hét után engedték haza, miközben Erika még mindig válságos állapotban volt. Két hét lélegeztetés után műtüdőre került, de az orvosok később már hiába próbálták visszaállítani a mesterséges lélegeztetésre. Április 16-án azzal hívták fel Gábort, hogy menjen be elköszönni a feleségétől, április 17-én pedig azért telefonáltak, mert „Erika elment”.

„Lázasan, gyengén kimész vele a mentőhöz, ott valamennyire megölelitek egymást, már amennyi erőtök van, és nem tudod elképzelni, hogy most öleltél meg valakit utoljára”

– emlékszik vissza Gábor.

Azóta sem tudni, Erika hányadik várandós áldozat lehetett. Vélhetően a sokadik, mert a kormány tavaly tavasszal lépett, és március végén soron kívül kezdte oltatni a terhes nőket. Két héttel azután, hogy a háromgyerekes nő meghalt.

„Amikor összeomlik az ember élete, óhatatlanul hagyja, hogy a segítség jelen legyen. Anélkül nem is nagyon tudod túlélni” – mondja Gábor anyja. Ilona Erika halála másnapján érkezett Kaposvárról Nagytarcsára, azért, hogy tartsa a lelket a fiában és hogy segítsen a gyerekek körül. A klasszikus nagymamából, aki addig a nagyobb ünnepeken vagy egy-egy hétvégén, vendégként jött az unokákhoz, egyik napról a másikra, hetvenévesen a család egyik legfontosabb motorja lett. Bejárónő, pótanya és nagymama egyben, aki – fia mellett – éjszakánként háromszor-négyszer kelt, hogy megetesse az újszülött csecsemőt, vigasztalja az éjjelente felriadó nagyobb testvéreket, vagy olykor elviselje a gyerekekből kiszakadó, gyász miatti dührohamokat. Azt mondja, fizikailag nem fáradt, lelkileg viszont megtört.

Arra a védőnő, a gyerekorvos és a pszichológus is figyelmeztette az apát, hogy hosszú távon semmiképpen ne tartsák fenn ezt az állapotot. Gábor is jól tudta, a szerepeket egy idő után szét kell választaniuk. „Inkább megfizetem a takarítónőt, a bébiszittert, de legyen a gyerekeknek a klasszikus értelemben vett nagymamájuk, aki néha elmegy értük az óvodába, akihez hétvégente átmehetnek, vagy aki havonta egyszer átjön hétvégére” – mondta még augusztusban. Végül október elején jutottak el odáig, hogy az édesanyjának Nagytarcsán lakást béreltek, de azóta is náluk alszik néha, ha pluszsegítség kell, így egyelőre csak félig-meddig sikerült visszatérnie a nagymamaszerephez.

Gábor az anyjával együtt a házastársi ágyat is elköltöztette, azt mondja, ez a gyászmunka része:

„A hálószobában pihenni kell, de depressziós lettem, amikor befeküdtem ugyanabba az ágyba, ahol előtte együtt voltunk. Azt gondoltam, ezen változtatni kell. De utálom a mostani ágyat is.”

A közös képekből is eltett párat. „Ne a múlt domináljon a lakásban, ne botoljunk lépten-nyomon az emlékekbe, mert az visszahúz. Inkább a mostani életünkről, Borókáról legyen kint több kép. Idővel Erika ruháit és a fürdőszobai piperedolgait is el kell rakni. Ezek mind gátolják a hegesedési folyamatot, mert újra és újra felszakítják az enyhén varasodott sebeket” – teszi hozzá.

„Előbb napokban, hetekben, aztán már hónapokban számolod az eltelt időt. És egyszer csak rácsodálkozol, hogy már eltelt nyolc hónap” – mondja Gábor. Azóta megvoltak az „első nélküle” ünnepek. Az első anyák napja anya nélkül – ezt az óvodában Johanna és Nimród csoportjában sem tartották meg, a két gyerek miatt. Johanna közben négyéves lett, Nimród pedig hat. Azt a maguk módján már felfogták, hogy az anyjuk meghalt, a trauma feldolgozása viszont még tart.

„Nimród eleinte úgy védekezett az egész ellen, hogy ameddig csak lehetett, kint maradt az utcán. Szemmel láthatóan nem akart bejönni a házba. Ha bent volt, egyfolytában fényképeket nézegetett, és nagyon sokat sírt. Az óvodában inkább elbújik, figyel arra, hogy ne vegyék észre, hogy sír. De nem szeret róla beszélni, mert tudja, hogy ez érzelmileg megterhelő. És engem is véd” – meséli Gábor. Nimród tudja, hogy anyja a koronavírusban halt meg, és otthon kérdezgeti is, mi az egyáltalán, ami megöl egy egészséges anyát. Már kialakult valamiféle haláltudata, és már azt is megkérdezte, mi lesz velük, ha az apjuk is meghal. „Egyszer állt a kocsim tetején. Kérdeztem, hogy miért. Azt mondta: »nekem már mindent szabad, meghalt anya«️. De ilyen már nincs” – mondja az apa.

Amíg a kisfiú kezdetben az óvodából is szökött volna, és sokszor agresszívan vezette le a fájdalmat, húga inkább elkezdte kijátszani magából a veszteséget. „Előfordult az óvodában, hogy az egyik társával arról beszélgetett, hogy kinek mivel foglalkozik az anyukája, Johanna pedig egyszerűen elmondta, hogy az övé meghalt. A kisfiú arra kérte, hogy mondja el, ez mit jelent, mert nem érti. Ő pedig elmondta, hogy volt a temetés, már nem dobog a szíve, az égben van fent, onnan látja őt”, teszi hozzá az apa. Amíg Nimród sokszor nézeget fényképeket az anyjáról, addig Johannának inkább előtörő emlékei vannak. Néha azt is mondja, rémálmai vannak, azt álmodta, hogy meghalt az anyja, de Gáborék nem tudják, ez tényleg így van-e. „Róla a pszichológus azt mondta, hogy általános iskolás korára nagyon sokat elfelejt majd, és csak emlékfoszlányai lesznek. Ez nagyon fájdalmas.”

Gyakran járnak együtt a temetőbe is, a két gyerek ott is másképp viselkedik. „Nimród végigsírta a halottak napját. Ha csak úgy kimegyünk, és én elsírom magam, azt mondja, hogy inkább menjünk, vagy ő nem jön ki inkább, mert nem akarja látni, hogy sírok. Johanna ott is jókedvű, felszabadultan ugrándozik, bújócskázik a sírok között, beszélget az anyjával, hogy »szia, anya, jól vagyok«️, ez vagy az történt. Borókát is kiviszem, neki is kell valamilyen kapcsolódás ehhez” – mondja az apa.

Szerinte a gyerekek augusztusban a kezdeti sokkon már túl voltak, ami sokat segített abban, hogy egy másfajta életre kezdjenek átállni, hogy Gábor rendszert tudjon vinni az életükbe, amit gyakorlatilag az alapoktól kellett újraépítenie. A férfi informatikusként, vezető beosztásban dolgozik. Erika halála előtt a családjukban is a klasszikus szerepek működtek. Miközben ő családfenntartóként működött, Erika otthon volt a gyerekekkel. Ő hozta-vitte őket, hangolta össze a különóráikat, tartotta rendben a háztartást. Felesége halála után viszont minden Gáborra maradt. A munka mellett meg kellett szerveznie, hogy a két nagyobb gyerek eljusson az óvodába, a különórákra, koraszülött kislányát pedig folyamatosan vizsgálatokra kellett hordani, miközben Gábornak gondoskodnia kell a korábbi kapcsolatából született fiáról is. Azt mondja, az első pár hétben még táblázatban vezették, hogy melyik hétvégén ki szeretné elvinni Johannáékat, augusztusra ez lassan lecsökkent, és nagyrészt maradtak a fizetett alkalmazottak, a bébiszitter és a takarító. Nimródnak pedig már iskolát is kell választani.

„Ez tipikusan olyan feladat, ami sosem volt az enyém. Az iskolakeresést egyáltalán nem nekem kéne csinálni, ha Erika csinálná, már rég meglenne, hova járjon. De hát nekem kell, úgyhogy most ez a fő projekt”

– mondja Gábor.

Erika halála után egyre egyértelműbbé vált, hogy a gyerekek mellé olyan segítség kell, aki állandóan és rendszeresen ott tud lenni. Judit tavaly márciusban egy közös ismerősön keresztül, hirtelen csöppent a család életébe. Akkor hívták, amikor egyre biztosabbá vált, hogy Erika és Gábor is megfertőződött, és valószínű volt, hogy már a gyerekek is betegek. Mivel ő akkor már átesett a fertőzésen, vállalta, hogy segít. Mindössze három napon találkozott Erikával: „A harmadik nap már nem is nagyon láttuk egymást. Akkor már nem is jött le az emeletről, Viberen kérdeztem meg, hogy vihetek-e fel neki húslevest, de már azt sem kért.” Miután Erika kórházba került, Judit azonnal szabadságot vett ki, hogy segíteni tudjon az apának, azóta pedig gyakorlatilag a család szerves része.

Mivel a nő teljesen feladta korábbi állását, 2021 szeptemberétől már annak az alapítványnak az alkalmazottja, amit Gábor a gyerekeinek és azoknak az árván maradt gyerekeknek hozott létre, akiknek szülei a koronavírusban haltak meg. A férfi a Petz Erika Alapítványon keresztül is garantálni akarja, hogy a gyerekeinek a jövőben is folyamatosan legyen felügyelete, és fennmaradjon az eddigi életszínvonaluk. Az alapítvány egyelőre minimális támogatóval döcög, azok az érintett családok, amelyeket megkerestek, egy kivételével eddig nem kértek tőlük segítséget. Gábor szerint „apparátus nélkül nagyon nehéz. De legalább arra jó, hogy legyen rendes, jogszerűen bejelentett bébiszitterünk.” Ezt ugyanis hiába próbálták elérni a Regőczi Alapítványnál, amit Áder János köztársasági elnök és felesége hozott létre a Covid-árvák megsegítésére. Először ígéretet kaptak, aztán arrogáns elutasítást, mondja Judit. „Írtam az alapítványnak, hogy segítsenek alkalmazotti jogviszonyt létesíteni a családdal. Azt válaszolták, hogy a következő kuratóriumi ülésen tárgyalni fogják a kérdést. Mivel nem jeleztek vissza, felhívtam őket, de arrogánsan leráztak. Az volt a válasz, hogy keressek magamnak munkahelyet. Mondtam, hogy van munkahelyem, de ahhoz, hogy itt dolgozhassak a gyerekek mellett, azt hivatalossá kell tenni”, meséli. Végül ezt a saját alapítványukon keresztül érték el, heti negyven órát dolgozik velük.

Gáborék kaptak támogatást a Regőczi Alapítványtól, egyszeri háromszázezer forintot, mindenféle kísérőlevél nélkül, karácsonyra pedig még hatvanezret. Az alapítvány titkára, Csepreghy Nándor – Lázár János korábbi államtitkára – a Telexnek azt mondja, az országban ezerkétszáz-ezerháromszáz olyan gyerek van, akinek egyik vagy mindkét szülője meghalt koronavírusban. Ez körülbelül hatszáz családot jelent. Az alapítványhoz decemberig 400 millió forint támogatás folyt be magánadományokból és cégektől, ebből eddig hétszáztizenegy gyereknek adtak kétszáz-háromszáz ezres egyszeri támogatást. A tervük az, hogy 2022-ben már iskolakezdési, karácsonyi és nyári táboroztatós pénzt is utalnak az érintetteknek, és rászorultsági alapon havi rendszeres támogatást is megállapítanak a családoknak. A Petz Erika Alapítvánnyal Gáborék célja is hasonló: hogy hosszú távú és személyre szabott segítséget nyújtsanak.

A tavalyi volt Boróka első karácsonya és a család első karácsonya Erika nélkül. Gábor azt mondja, törekedett arra, hogy legyen valamiféle karácsonyi hangulat náluk, „ami kell a gyerekeknek, ami kell a továbblépéshez”.

„Fontos, hogy tudjunk együtt lenni karácsonykor. Nimród és Johanna is azt mondta, nekik csak az kell, hogy anya éljen, ezt az egy ajándékot kérik. Mondtam, hogy legyen egy másik tervük is, mert ez nem fog sikerülni.”

Több mint fél évvel Erika halála után, télre a családban már beállt egy rendszer: Gábor viszi a gyerekeket óvodába és általában sportolni is. Nimród minden nap jár valahova: úszik, tollasozik, és falat mászik. Napközben a bébiszitter és a nagymama váltják egymást, éjszaka is vagy Ilona vagy fia fektetik le a gyerekeket. Gábor szerint most az a legnehezebb, „hogy egyedül maradt szülőként legyen erőm és egyáltalán lehetőségem egy kicsit magammal is foglalkozni”.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom