Alapítványt hozott létre a koronavírus árváinak megsegítésére Áder János és felesége

2021. április 18. – 08:37

frissítve

Alapítványt hozott létre a koronavírus árváinak megsegítésére Áder János és felesége
Áder János és felesége, Herczegh Anita – Fotó: Kisbenedek Attila/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Alapítványt hoz létre Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita a koronavírus miatt árván maradt gyermekek megsegítésére. Ezt a köztársasági elnök jelentette be a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Áder János az MTI híre szerint elmondta, a koronavírus-járvány első és második hulláma alatt nem nagyon lehetett olyan híreket hallani, mint most, a harmadik hullám idején: fiatalok, kisgyermeket nevelő szülők halnak meg és gyermekek maradnak árván.

„Hetek óta azon gondolkodtunk a feleségemmel, hogy hogyan lehetne ezen a helyzeten segíteni. Kíváncsi voltam, hány családot és hány gyermeket érinthetett ez a járvány: több mint hatszáz gyermekről van szó, és több mint négyszáz családról.”

Az érintett gyerekeket legalább a nagykorúvá válásukig vagy addig, amíg szakmát, esetleg diplomát szereznek, segíteni kell anyagilag. A jogi előkészítő munkálatok befejeződtek, elkészült már az alapító okirat, jogi értelemben az alapító Áder János, a felesége pedig a kuratórium tagja, valamint felkérte Bagdi Emőke klinikai szakpszichológust és Ürge-Vorsatz Diána fizikust is, akik igent mondtak.

Az alapítványt még nem jegyezték be – jövő héten indul a bírósági eljárás –, így egyelőre adományt nem fogadhatnak. Az alapítvány ötmillió forintból indul, ami a köztársasági elnök szerint a saját megtakarításuk. Áder János abban bízik, hogy ismerősei, akár még szélesebb körből is érkeznek majd támogatások.

Az önkormányzatok, a polgármesterek és a jegyzők segítsége nélkül ezt a programot nem lehet sikerre vinni, hiszen ők ismerik az érintett családokat, és azt is, hogy pontosan milyen anyagi támogatásra van szükség. Sokat gondolkodtak az alapítvány nevén, végül Regőczi István neve mellett döntöttek, mert a katolikus pap egész életében, már a második világháborút megelőzően is, árva gyerekekről gondoskodott.

Őrsi Gergely, Budapest második kerületének polgármestere még vasárnap délelőtt bejelentette, hogy félmillió forinttal csatlakozik az alapítványhoz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!