Az ötvenes évek brutalitásának utolsó nyomai

2021. október 23. – 09:24

frissítve

Az ötvenes évek brutalitásának utolsó nyomai
A Nagy Imre-per áldozatainak exhumálása során talált fogsor, amely végül segített azonosítani Nagy Imre földi maradványait. (Jánosi Katalin tulajdona) – Fotó: Kovalovszky Dániel

Úgy hozta az élet, hogy ötvenhatban az anyai nagyapám a Szegedi Szőrme vállalat munkástanácsának lett az elnöke. A családi emlékezet úgy tartja, hogy szerették a munkatársai, közfelkiáltással választották meg, és ezzel az akkor az ötvenes évei elején járó papának a sorsát is elintézték. Ellenforradalmi magatartás miatt Tökölre, a huszárlaktanyából lett belügyminisztériumi internálótáborba került, szabadulása után munkát odahaza, Szegeden nem kaphatott, segédmunkát végzett hát Pesten.

Az ezredfordulón újságíróként én is eljutottam a tököli börtönbe – nagyapám akkor már vagy húsz éve nem élt –, amely 1963-tól a fiatalkorúaknak fenntartott büntetés-végrehajtási intézet volt. Tizenéves fogvatartottakkal készítettem interjúkat, de valójában mindvégig az érdekelt, hogy hol ülhetett az én nagyapám, megbabonázva néztem a falakra és mindenre, amit láthatott, érinthetett, érzékelhetett a nagyapám, az ajtókra, a kilincsekre, padokra, magas fákra.

Ez a fajta helykeresés jutott eszembe Kovalovszky Dániel az Egy pokoli színjáték díszletei címet viselő fotósorozatáról. Igen, a díszletek.

Történelmi díszleteket nézni az egyik legizgalmasabb dolog a világon, és nem is kell hozzá messzire menni, elég kimenni az utcára. Ott van például a budapesti Kossuth tér, ahol ötvenhat október 25-én az emberek a földművelésügyi minisztérium árkádsora mögött próbáltak menedéket találni a sortűz elől; az épület ma is áll, és ugyanazt a funkciót tölti be, amit 1889 óta megannyi magyar kormány alatt mindig is betöltött. Vagy – és máris megérkeztünk Kovalovszky Dániel fotográfiáihoz – a Badacsony unásig ismert látképe azzal az apró kis kiegészítéssel, hogy a hegy sziluettjén mindörökké látszani fog, hogy 1949 és 1954 között hol termelték ki a budapesti utcára szánt bazaltot a badacsonytördemici rabtábor lakói.

Kovalovszky díszletei még ezeknél is izgalmasabbak. Több évig készült sorozatának két része van, a Feketelyuk az idős politikai foglyokról szól, az Örökség pedig azoknak a gyermekeiről, akik a kommunista párt- és államvezetés fontos szereplői voltak, és egyik pillanatról a másikra váltak koncepciós perek áldozatává. Idős és még idősebb emberek, némelyikük már nem is él, gondosan be vannak világítva, háttér vagy bármi más zavaró nincs a képen, csak az arc, mintha egy idealizált túlvilágon lennének mindannyian.

Kovalovszky végigjárta azokat a helyszíneket, ahol a negyvenes, ötvenes évek elítéltjei töltötték mindennapjaikat. Ma is működő börtönöket, bíróságokat keresett fel, azokat a helyiségeket vette szemügyre, amelyek őrzik a múlt század közepének hangulatát, ahol megmaradtak a börtönajtók, rácsok, falak, ablakkeretek, kémlelők, színpadok, drótkerítések, amikkel az ötvenes évek elítéltjei naponta szembesültek. Megkereste az ötvenes évek igazságtalanságainak utolsó tanúit és utolsó nyomait.

És aki ezek után a témához illő sötét tónusú képeket vár, téved. Ezek – egy súlyos és zavaros korszak szándékos ellentéteként – világos, letisztult, átlátható, mondom, már-már túlvilági képek. „A fotográfiák kopottas, steril színvilága segít elemelni a témát a jelenkor valóságától és felidézni az akkori korhangulatot” – írja munkájáról a szerző, akinek szintén volt egy nagypapája. Ő nem volt börtönben, viszont amikor még csak udvarolt a későbbi feleségének, akadt egy riválisa, egy fiatal ÁVH-s tiszt. A későbbi nagymama jelezte neki, hogy már döntött, nem szeretné erőltetni a kapcsolatot, mire a tiszt felajánlotta: ha akarja, szívesen eltünteti a férfit, aki később Kovalovszky Dániel nagyapja lett.

Fotó: Kovalovszky Dániel
Fotó: Kovalovszky Dániel

Látkép a Badacsonyról és az egykori munkabányáról.

A badacsonytördemici rabtábor körülbelül 1949-től 1954-ig működött. Nagyon kevés dokumentum maradt fenn a rabtáborról, mivel igyekeztek a lehető legtöbb nyomot eltüntetni. Rákosiék Budapest bazaltkockaigényét innen látták el hosszú évekig. A hegy sziluettjén jól látszik, hogy mekkora részt termeltek ki illegálisan. A bánya 1960-ban bezárt, és utána az egész hegyet tájvédelmi körzetté nyilvánították.

Fotó: Kovalovszky Dániel
Fotó: Kovalovszky Dániel

Korabeli börtönajtó a szegedi Csillag börtönben.

Fotó: Kovalovszky Dániel
Fotó: Kovalovszky Dániel

Egy sziklába vájt sötétzárka a Veszprémi Várbörtönben a –3.szinten. Itt főként egyházi személyeket tartottak fogva.

Fotó: Kovalovszky Dániel
Fotó: Kovalovszky Dániel

Straub János volt politikai fogoly portréja. János 16 év 2 hónapot ült összesen. Ebben volt 180 nap szigorított őrizet és 180 sötétzárka. 21 éves volt akkor. Illegális határátlépési kísérletért, az 56-os forradalomban való részvétel miatt és többszörös gyilkossági kísérlet vádjával ítélték el egy koncepciós perben 1958-ban. 1971-ben szabadult.

Fotó: Kovalovszky Dániel
Fotó: Kovalovszky Dániel

Egy eredeti részlet a Rajk vallatásáról szóló bírósági jegyzőkönyvből. (Forrás: ÁBTL)

„Az első héten a pszichikai ráhatás, kifárasztás, kínzások hatására megtört, rá terhelő vallomást tett.”

Fotó: Kovalovszky Dániel
Fotó: Kovalovszky Dániel

A recski alsó tábor mai helye, Recsktől keletre, a Sirokra vezető út bal oldalán. Az itt dolgozó rabok létszáma 160-170 fő volt.

Fotó: Kovalovszky Dániel
Fotó: Kovalovszky Dániel

Bitófa a Kisfogházban. Az 1956-os forradalom leverését követően a népbíróságok 1956 novemberétől 1963-ig mintegy 26 000 embert ítéltek hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre vagy halálra. A halálos ítéleteket legtöbbször a Kisfogház udvari részében hajtották végre. Itt végezték ki Nagy Imrét és társait 1958. június 16-án kora hajnalban is.

Fotó: Kovalovszky Dániel
Fotó: Kovalovszky Dániel

Balogh Ferenc volt politikai fogoly portréja.

Ferenc 23 éves egyetemi hallgató volt, amikor letartóztatták 1951-ben. Tíz nap múlva lett volna az esküvője akkori menyasszonyával. A vád katolikus ifjúsági táborok szervezése volt. Két évet ült a kistarcsai Internálótáborban, és a szülei jó ideig semmit sem tudtak a fiuk hollétéről. 1953-ban szabadult, miután Nagy Imre miniszterelnök elrendelte az összes internáló- és munkatábor bezárását. Szabadulása után feleségül vette a menyasszonyát, akit emiatt azonnal kirúgtak az egyetemről.

Idézet Ferenctől:
1951. május 11-én éjjel 2 órakor tartóztattak le az Államvédelmi Hatóság emberei. Ezt nem lehet elfelejteni. Három hónapig éjjel-nappal ment a kihallgatás. Utána aláírattak velem egy internálási határozatot. Először nem akartam aláírni, de láttam, hogy most jönnek, és szétverik a fejemet. A fejem a falba verték, és belém rúgtak. A cellában az ágyon mozdulatlanul kellett feküdni, mert ha az ember megmozdult, akkor fel kellett állni és támasztani egy kihegyezett ceruzát a homlokával a falhoz.”

Fotó: Kovalovszky Dániel
Fotó: Kovalovszky Dániel

Részlet az egykori csolnoki rabtáborból.

Fotó: Kovalovszky Dániel
Fotó: Kovalovszky Dániel

Jánosi Katalin portréja. Festő- és gobelinművész. Nagy Imre kommunista politikus, miniszterelnök unokája.

Nagy Imre első miniszterelnökségének szűk idejében a korszak egyetlen pozitív gazdasági és politikai programját alkotta meg, és igyekezett megvalósítani. Bezáratta az összes internáló- és kényszermunkatábort. Megfékezte az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) teljhatalmú ámokfutását, és beolvasztotta azt a belügyminisztériumba. Megkezdődött a konstruált perek felülvizsgálata és az ártatlanul elítéltek vagy kivégzettek rehabilitálása. Leállította a kitelepítéseket. Vallási toleranciát hirdetett.

Fotó: Kovalovszky Dániel
Fotó: Kovalovszky Dániel

A tiszalöki munkatábor egykori helye. Ma mezőgazdasági terület foglalja el a valamikori tábor területét.

A tiszalöki internálótábort (1951–1953) egy új vízlépcső és vízerőmű felépítésének céljával hozták létre. Lakói többségükben olyan hadifoglyok voltak, akiket 1950 decemberében és 1951 elején adták át a szovjet hatóságok a magyar ÁVH-nak, azonban az nem engedte őket szabadon. A tábor rabállományát többségében a népi németek (svábok, akik a Waffen SS kötelékében szolgáltak) adták.

Fotó: Kovalovszky Dániel
Fotó: Kovalovszky Dániel

A Markó utcai Büntetés-végrehajtási Intézet belső homlokzata. 1945 után a Markó utcai börtön lett a népi demokratikus igazságszolgáltatás központja. Itt tárgyalták és hoztak halálos ítéleteket a háborús népellenes ügyekben, amelyeket a börtön udvarán hajtották végre. Itt végezték ki többek között Szálasi Ferencet és Imrédy Bélát, korábbi miniszterelnököket. 1946-ra már annyira feltöltötték a börtönt, hogy a 700 férőhelyes épületben 1800-2000 rab szorongott. Egy cellában, amely 6-7 főre volt méretezve, 30-35 rabot tartottak. Tetvek és poloskák hemzsegtek a zárkákban, amelyek irtása lehetetlen volt ekkora zsúfoltságnál.

Fotó: Kovalovszky Dániel
Fotó: Kovalovszky Dániel

Békei Koós Ottó volt politikai fogoly portréja.

Fotó: Kovalovszky Dániel
Fotó: Kovalovszky Dániel

A Rajk–Brankov koncepciós per helyszíne a Magdolna utcai Vasas székházban. Itt állt a bírói pulpitus.

Szöveg: Tóth-Szenesi Attila; képszerkesztő: Barakonyi Szabolcs

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!