2024. július 9. – 04:02
Az Egyesült Államokban minden nagyobb, minden látványosabb, de ha más nem, akkor legalább hosszabb és unalmasabb. A kora 20. században még sok szempontból egészen vadnyugatos volt a hangulat, dübörgött a féktelen kapitalizmus, és amíg felfelé pörögtek a megfelelő számok, nem számított, hányan sérülnek meg.
Így alakult ki például a lovas toronyugrás, de a rövid életű, ám annál kockázatosabb autóspóló is. A recept egyszerű volt: egy Ford-kereskedő fogta a már amúgy sem veszélytelen lovaspólót, a hátasokat T-modellekre cserélte, és egymásnak eresztette a két négyautós csapatot egy lucernamezőn.
Ralph „Pappy” Hankinson 1912. július 20-án rendezte meg az első hivatalos meccset, de a célja inkább az autók reklámozása volt. Azonban a sport amatőr szinten már legalább egy évtizede létezett, így az első hivatalos mérkőzést rögtön ötezer néző követte.
Hogy ez mitől volt hivatalosabb, mint a korábbi viadalok? Természetesen a szabályok bevezetésétől! A pálya nagyjából 100 × 40 méteres kellett hogy legyen, a két végén álló kapuk 4,5 méter szélesek voltak, és a csapatoknak legalább két-két autóval kellett játszaniuk. Természetesen egy bíró is felügyelte a játékot, ő sokszor egy külön autómobillal száguldozott.
Az autókban két játékos ült: egy sofőr és egy ütőjátékos, aki a járműből kihajolva próbálta meg eltalálni a nagyjából focilabda méretű labdát. Az első mérkőzéseken a játékosok még sima, boltban is kapható autókkal neveztek, de ahogy egyre kiélezettebbé vált a verseny, sokan alakítgattak a járművükön: levágták a tetőket és az ajtókat, bukókeretet szereltek fel, és megerősítették a hűtőrendszert, hogy az autók minél tovább bírják a strapát.
Az ókori fogatversenyekhez hasonlóan az autóspóló egyik lényegi eleme is az volt, hogy fröcsögött a vér (és az olaj, de ez Rómában nem volt annyira jellemző). Az autók folyamatosan össze-összecsapódtak, így a kihajló ütőjátékosok vagy rendszeresen kizuhantak az autóból, vagy beszorultak a két fémkupac közé.
1924 júliusában rendezték meg az első autóspólómeccset a Mason–Dixon-vonaltól délre, és nagyjából háromezer néző gyűlt össze a Florida állambeli hialeah-i agárügetőn. A Miami News tudósítója szerint a legtöbb néző nő volt, és ők szurkoltak a leglelkesebben.
„Henry Ford, akinek az a megtiszteltetés jutott, hogy a péntek délutáni játékokon használt autókat készítette, szép reklámot kapott a buli eredményeként, mert hihetetlennek tűnt, hogy a világ bármelyik szerkezete kibírná azt a csörömpölést és dübörgést, amit ez a négy autó kiállt”
– írta a Miami News.
Az újságíró szerint izgalmas meccs volt: folyt egy kis vér, az egyik autónak ki kellett állnia a harmadik negyed végén, mert szétzúzódott a kormányműve, több kereket és abroncsot is szétvertek, és az ütőket is annyira szétzúzták, hogy „megfelelő reklámmal akár még reggelizőpehelynek is el lehetett volna adni őket”. Egy panaszuk volt a nézőknek: senki nem halt meg.
„Olyan sok frontális ütközés volt, olyan sok kerék összeakadt, és annyiszor kiestek az autókból, stb., hogy úgy tűnt, mintha az ütőjátékosok és a sofőrök összebeszéltek volna, hogy megelőzzenek minden katasztrófát, és a nézők szerint ez nem volt fair.”
Ez nem sokakat érdekelt, de a kék-sárgák 5–2-re verték a sárga-fehéreket. Bár a negyedek mindössze ötpercesek voltak, mégis rendkívül megterhelő volt a meccs a játékosoknak – főleg úgy, hogy az egyik ütő, Don Lawrence, törött bordával játszotta végig mind a húsz percet. A bíró olyan jól szerepelt, hogy a meccs végén megszavaztak neki egy új pár cipőt.
Egyszer minden jónak vége szakad
Bár az autóspóló olyan népszerű volt, hogy még Kanadába és Európába is eljutott, talán érthető, hogy miért nem játsszák a mai napig: rendkívül magas volt az emberi költsége – a sírásók örömének is hívták. De ami talán még ijesztőbb volt, hogy túl sokba kerültek az autók ahhoz, hogy folyamatosan szétzúzzák őket. Főleg a húszas–harmincas évek világválsága mellett.
Az amerikai és brit csapatok 1924-ben 1564 kereket zúztak szét, 538 abroncs durrant ki, 66 tengely tört el, 10 motor repedt meg, és 6 autó totálkárosra zúzódott. A Hartford Courant arról írt 1925-ben, hogy még a Lloyds sem volt hajlandó biztosítást ajánlani a játékosoknak, mert túl kockázatos volt a sport.
Persze az azóta eltelt közel száz évben nem múlt el az emberi vágy, hogy nagy sebességgel üldözzön nem túl nagy labdákat/egymást, vagy hogy azt nézze, ahogy kisebb vagyont érő tárgyakat játékosok látványosan szétzúznak. Az 1930-as években megjelent az autóspóló kis tesója, a motorospóló, és az elmúlt évtizedekben az autósfoci és autóstánc is egyre népszerűbbé vált.
