Biztosan ön is hallotta már, hogy ha valakinek rohama van, gyorsan be kell dugni egy kanalat a szájába, nehogy lenyelje a nyelvét, és megfulladjon. Hallotta? Na, akkor felejtse el! Ez a közhiedelem ugyanis, bármilyen jól tartja magát, nem igaz: valójában nemcsak értelme nincs, de akár még ártalmas is lehet.
Egy 2020-as tanulmány szerzői megpróbáltak utánajárni, honnan ered ez a tévhit. Ehhez orvostudományi és laikus forrásokat is átnéztek, és arra jutottak, hogy mind a szakértők, mind a szélesebb társadalom körében mélyen gyökerezik ez a tévhit, amely még manapság is fel-feltűnik például filmekben.
A „nyelv lenyelése” kifejezés már 1884-től megjelent a szakirodalomban, általában az epilepsziás és más rohamokkal kapcsolatban. Néhány cikk említett olyan ritka eseteket, amikor a páciens leharapta és szó szerint lenyelte a nyelve egy darabját, de általában nem a teljes szerv nyelőcsövön végighaladására utaltak a leírások, hanem a nyelv hátracsúszására a torokba, elzárva a légutakat. Valamilyen tárgy vagy a kéz szájba helyezését 1954-től kezdték el ajánlgatni az orvosok a nyelv sérülésének vagy lenyelésének megelőzésére – feltehetően emiatt lehet, hogy a mai napig széles körben elterjedt elképzelés, hogy ezzel segítünk az épp rohamot kapott betegen.
Ma már azonban tudjuk, hogy a nyelvet – legalábbis a sajátunkat – valójában nem lehet véletlenül lenyelni, nemcsak a szó szoros értelmében, hanem torokba csúszva sem. Azért nem, mert ez anatómiai képtelenség, a nyelv rögzítése ugyanis elég jól ki van találva. Egyrészt ott a nyelvfék – az a tükörben is látható, vitorlaszerű kis szövetdarab a nyelv alsó részén –, amelynek még a nevében is benne van, hogy megfékezi a nyelvet, ha az, mondjuk, épp a torok felé találna csapódni. Másrészt a nyelvet az úgynevezett külső nyelvizmok ponyvaként rögzítik a környező csontokhoz, hogy a nyelv akkor se repüljön ki a szánkból vagy éppen le a torkunkba, amikor a finommozgásokért felelős belső nyelvizmok végzik a dolgukat.
Oké, akkor tehát nem muszáj kanalat dugdosni roham közben senkinek a szájába, mert a nyelvét enélkül se nyeli le. De ártani azért csak nem árt az extra elővigyázatosság, nem? Hát, éppenséggel árthat is, mert a szájba dugott tárgyakkal sérülést okozhatunk az illető ínyében vagy fogaiban, pláne ha közben mozog is a roham miatt.
De ha nem tanácsos erőltetni a szájba dugdosást, akkor mi az, amit viszont érdemes tenni, ha azt látjuk, hogy a közelünkben valakinek rohama van, és segítségre szorul? A stabil oldalfekvés valóban segít a fulladás megakadályozásában azzal, hogy szabad utat biztosít az esetleges folyadékok távozásának, és szabaddá teszi a légutakat. És persze soha nem árt segítséget hívni.
Az Észkombájn-rovaton belül spontán létrejött tévhitszekcióban korábban írtunk már arról is, hogy
