Jancsi bácsi, aki Lengyelországnak és Olaszországnak adott olimpiai bajnokokat, de itthon alig ismerik

A Legia Varsó stadionjával szemben van egy Torwar nevű rendezvénycsarnok, amin van egy emléktábla. Véletlenül szúrtam ki séta közben, amikor a 2014 óta hontalan ukrán csapat, a Sahtar Donyeck Bajnokok Ligája-meccsére vártam. Kevey Jánosnak állítottak emléket. Tudtam róla, hogy neves vívómester volt, de hogy az emlékét így ápolják a lengyelek, azzal nem voltam tisztában.

Nem volt nehéz kideríteni, azért ezt a helyet választották, mert itt, a hadsereg klubjánál élte nem fényűző életét lengyelországi tartózkodása alatt egy azóta elbontott kis lakásban. A lengyel Wikipedián megemlékeztek róla, magyar adatlapja nincsen.

De ki is a táblán szereplő Jancsi bácsi?

Kevey Richter János néven a délvidéki Keveváron született 1907-ben, jogi tanulmányai mellett a kardvívás töltötte ki az idejét, és bekerült a válogatottba is, Borsody László volt a mestere. Akkor határozta el, hogy nevet változtat, amikor egy német-magyar meccsen az utolsó asszó döntött Darmstadtban. Az egyik oldalon Eisenecker, a másikon Richter. Biztosak voltak benne a társai, hogy származása miatt úgyis le fogja adni a győzelmet, ezzel pedig a csapat vereséget szenved. Nem így lett, megnyerte a csörtét, de nem akart még egyszer ilyen helyzetbe kerülni.

Névváltoztatását elsőre nem engedélyezték 1933-ban, de később már Kevey főhadnagyként lett a magyar hadsereg tagja. A katonai források szerint 1939. januárban Varsóba rendelték ki, a háború kitörése előtt, a nyáron tért haza. 1944-ben már Komáromban szolgált őrnagyi rangban, az év végére zászlóaljparancsnoknak léptették elő. Az alakulatával Németországba vonult, hazatérése után a katonai ügyészség letartóztatta, később szabadon engedték.

A Szabadság nevű lap tudósítása szerint 1945. júliusban a hadbíróság tanúként hallgatta ki Béldy Alajos ügyében. Béldyt azzal vádolták, hogy a magyar leventéket ő küldte a nyugati frontra. Kevey úgy került a bíróság látókörébe, hogy Béldy egyik legfontosabb segédtisztje volt. Béldy bűnössége ugyan nem igazolódott – azzal érvelt, nem támogathatta a nyilasokat, mert a Gestapo letartóztatta –, előbb kötél általi halálra ítélték, majd a büntetését életfogytiglanra változtatták, de a rabkórházban 1946 karácsonya előtt meghalt.

Kevey 1947. januárban tért vissza Lengyelországba, egy későbbi interjújában elmondta, hogy Krakkóban egy ember földre borult előtte, és meg akarta csókolni a kezét. Lawkoswki százados volt az, aki legelőször, 1937-ben az országba hívta dolgozni. A beszámolók szerint a második világháborúban lengyel tiszteket menekített és bújtatott Magyarországon.

Kevey tehát 1947-ben állt ismét munkába állt edzőként, és a vívás fejlesztése kimagaslóan sikerült. Akkor még nem volt tornatermük, a szabadban adott leckéket, amikor egy 14 éves fiú odament hozzá, és kérdezte tőle, hogy lehetne belőle is vívó? Kevey elkezdett vele foglalkozni, és az 1956-os olimpián Jerzy Pawlowski Kárpáti Rudolf mögött a második lett Melbourne-ben. 1960-ban a csapattal ezüstérmes, de akkor már nem Kevey volt az edzője, mert ő egy évvel korábban Olaszországba igazolt. Pawlowski 1968-ban megtörte a magyar kardvívók 1924 óta tartó sikersorozatát, és 36 évesen egyéni olimpiai bajnok lett Mexikóban.

A szovjet Rakitát és a címvédő Pézsa Tibort előzte meg a hatos döntőben. A lengyelek örökre hálásak maradtak Keveynek, mert az edzőképzésüket újraszervezte, és a trénerek folyamatosan hozták ki a tehetséges versenyzőket. 1956 után 1960-ban ezüst-, négy év múlva még bronzérmesek lettek. Úgy tartották, hogy mindegyik eredményükben benne van a magyar mester munkája. Pawlowski a védjegyének számító repülő flesst mesterétől, Keveytől tanulta meg.

A Torinóban élő maestro a 60-as évek elején sem szakadt el a hazájától, tudományos cikkeket írt magyarországi folyóiratokba, az izomérzékeléses támadásgyorsítás sajátosságait kutatta. Olaszországi munkájának gyümölcse 1972-ben érett be, amikor az olasz kardcsapat felkészítője volt, hivatalosan szövetségi edzője. Az olaszok csapatban megnyerték az olimpiát, Cesare Salvadori és Michele Maffei a tanítványa volt. Előbbihez egy anekdota fűződik.

Salvadori édesapjának szicíliai éttermében a nagy termetű, ősz haját hátrafésülve hordó mester a ballonkabátjával feldöntött egy értékes japán vázát. Megijedt, ám ahelyett, hogy kifizettették volna vele, azt kérte az anyuka, hogy neveljen olimpiai bajnokot a fiából. Állt az alku, és Kevey 1972-re teljesítette a vállalását.

Kevey hazatért a hetvenes években, a BSE alkalmazta, de már nem lett több olimpiai érmes versenyzője. Egy 1987-es cikkben a vívás szakírója, Kő András szomorúan írta a Népsportban, hogy magyar újságíró még nem járt az edző kelenföldi lakásán csak lengyel. Magyar rádiónak vagy tévének nem nyilatkozott, csak lengyelnek. Magyar kitüntetést nem kapott, igaz a szövetségben köszöntötték születésnapján, erre az alkalomra a mellére tűzte a Lengyelországban és Finnországban kapott kitüntetéseit, előbbire nagyon büszke volt.

A Tétényi úti lakótelepen töltötte utolsó éveit 1991. márciusi haláláig. Még 80 felett is folyamatosan mozgott, vívással tartotta karban a testét.