A modern olajipar egyik legnagyobb alakja volt az örmény Calouste Gulbenkian. Előbb török, majd brit állampolgárként élt hol Franciaországban, hol Portugáliában, de Irán olajminisztere is volt. Amikor meghalt, ő volt a világ leggazdagabb embere. 6600 darabos műkincsgyűjteményének minden darabját a saját gyermekének tartotta, miközben igazi fia már életében beperelte fukarságért.
Örményországban kevesebb, mint 3 millió ember él, de az örmény nép maga 7-9 milliós. A világon szinte mindenhol élnek örmények, Oroszországban, az Egyesült Államokban, Franciaországban például kifejezetten sokan. Utóbbi országok állampolgáraként lett ismert Garri Kaszparov, Alain Prost, vagy André Agassi, de örmény származású az összes Kardashian is.
Van az örmények között jópár dollármilliárdos üzletember is, orosz, amerikai, vagy éppen argentin mogulok, akik közül talán a kaszinópápa, a Las Vegast naggyá tevő Kirk Kerkorian a leghíresebb. Ám biztos, hogy a felsoroltak egyike sem volt közel sem olyan befolyásos, gazdag, és senki nem áldozott annyit az „örménységre” mint a világ egykoron legfontosabb olajipari üzletembere, a rendkívül ellentmondásos Calouste Gulbenkian.
A világpolgár
A világpolgár, akinek az életét mindjárt egyfajta időrendben is bemutatjuk, sokfelé élt, volt az Ottomán Birodalom, majd Nagy-Britannia állampolgára, volt török, de iráni miniszter is. Ő magát mindig is örménynek tartotta, de élete végén Portugáliában lelt otthonra, ahol egy szálloda luxuslakosztályában élt. Annyira megszerette Lisszabont, hogy mesés műkincsgyűjteményét végül a városban állíttatta ki a nevét viselő csodás múzeumban.
Pénzügyi újságíróként gyakran találkozom azzal, hogy hazai politikusokat, polgármestereket, döntéshozókat csak Mr. 10 százaléknak, Mr. 20 százaléknak neveznek a beszélgetőpartnereim. Ez nem jelent túl sok jót, korrupcióra, visszaélésekre utal. Az olajipar kezdetén, amikor a Nyugat meghódította a Közel-Keletet jóval nyíltabban ment a helyi döntéshozók „érdekeltté tétele”, Gulbenkiannak azonban nem ezért kapta a „Mr. Five Per Cent” becenevet. A név arra utalt hogy Gulbenkian mindig is azt tartotta, hogy
„jobb egy hatalmas tortából kisebb részesedést kapni, mint egy pirinyó tortából nagyobbat.”
Ezért folyamatosan kormányokkal, uralkodókkal és a világ legnagyobb olajcégeivel üzletelt, ám egy kis részt mindig saját hasznára tartott meg az üzletekből, így állapodott meg a Shell cég megalapításánál, de Törökország, Irak és Irán olajkitermelésének kezdetén is.
A top milliárdos
Az 1950-es években, röviddel halála előtt már alighanem ő volt a világ leggazdagabb embere. Vagyonát nehéz volt felbecsülni, mert olajrészvényei mellett azt főleg a 6600 darabos műgyűjteményébe fektette. A világ leggazdagabb embere címet előtte Henry Ford autóipari mágnás viselhette. Ám Ford 1947-ben meghalt. Utána hamarosan évtizedekig Paul Getty lett a világ leggazdagabb embere. Ez a cikk nem róla szól, de bámulatos a hasonlóság Gulbenkiannal,
- ő is olajipari milliárdos volt,
- mindketten nagy műgyűjtők és filantrópok voltak,
- ráadásul hasonlóképpen rettentő zsugoriak voltak a családjukkal,
Utóbbi pontra jó példa, hogy Gulbenkiant egyetlen fia, Nubar be is perelte, annyira szegényes apanázst kapott. Getty házában pénzbedobós telefon volt, nehogy az alkalmazottak ingyen használják azt. Még szomorúbb az az eset, amit Ridley Scott A világ összes pénze című thrillerében feldolgozott, amikor elrabolták Getty unokáját, aki az egészet nem akarta elhinni. Végül mire az unoka fülét elküldték neki, nagy nehezen fizetett, de soha többé nem állt szóba az unokájával, aki teljesen szétesett, drogfüggő ember maradt élete végéig.
Egy nagyon egyszerű leosztással Gulbenkian Irak, Irán és Törökország piacait, kitermelési jogait szerezte meg, Getty a még jövedelmezőbb Szaúd-Arábiával és Kuvaittal szerződött, nemrégiben pedig írtunk arról az Armand Hammerről, aki Líbiában, Venezuelában üzletelt sikeresen.
Fukar és nagyvonalú
Gulbenkian sok szempontból nem tekinthető példaképnek, kellemetlenül puritán és fukar volt, legendásan rossz viszonya volt a még nála is különcebb playboy fiával, Nubar Gulbenkiannal. Ahogy említettük, hogy fia be is perelte, Gulbenkian pedig azzal hálálta ezt meg, hogy csekély vagyont hagyott csak a fiára, a legtöbb pénzét alapítványokra bízta.
Ugyanis minden kellemetlensége ellenére bőkezű mecénás volt. elsősorban képzőművészetre (Portugália egyik legszebb múzeuma a Gulbenian Múzeum) és az egész világra kiterjesztett örmény ösztöndíjára hagyta forrásait. A Gulbenkian Foundacion ösztöndíjainál elég egyszerű a szabály, ha fiatal vagy és örmény származású, szinte mindenre pályázhatsz.
Nubar
Nubar Gulbenkian maga is zseni volt, kevés pénzt örökölt az apjától, de alanyi jogon ő is rengeteg pénzt keresett, mint olajkereskedő lett. Van, aki követi a szülei példáját, és van, aki tökéletesen az ellentétes utat választotta. Nubar apjával ellentétben költeni is tudott, a francia riviérán, nyugati városok éjszakai életében tűnt fel, jellegzetes kecskeszakállával, mindig új sportautó és modell társaságában. Egy barátja egyszer azt mondta róla,
„Nubar nagyon kemény, egy jobb napján képes elfogyasztani három brókert, három versenylovat és három nőt is.”
Mercedesekből, Rolly Royce-okból álló luxusautó gyűjteményében olykor egyedi átalakításúra kért, saját használati szokásainak megfelelően. Ha diszkréten fogalmazzunk az volt a kérése, hogy nyitott sportautójában a hátsó ülésen két ember is kényelmesen bámulhassa fekve a csillagokat.
Élete
Calouste Szargisz Gulbenkian 1869-ben született az Ottomán Birodalomban, egy örmény nemesi családban. A família ekkor már Isztambulban élt, némileg elszegényedve, mert a birodalom elkobozta a korábbi vagyont. Az apa Szargisz Gulbenkian (a Szargisz nevet minden Gulbenkian leszármazott is felvette később, az örményeknél nagy tisztelet övezi a 4. században élt szentet) maga is olajkereskedő volt, akkor emelkedett a sora, amikor kaukázusi, elsősorban bakui olajmezőkbe fektetett, a szultán egyfajta titkos megbízottja, beszerzője volt (mai kifejezéssel „fürkésze”).
A kis Calouste előbb örmény iskolába járt (még bőven a végzetes, örmények ellen végrehajtott török vérengzések előtt járunk), de már fiatalként eljutott francia és brit iskolákba is, „élete során szinte a világ minden fontos nyelvét elsajátította”.
Annyira jól tanult, hogy a londoni King's College-ban 18 évesen már olajipari mérnöki diplomát szerzett, 20 évesen már Bakuban, a terepen tanulmányozta az orosz olajipart és egy könyvet is megjelentetett a tapasztalatairól. 23 évesen meg is házasodott, Londonban elvette a szintén örmény Nevarte Essayant.
Török, majd brit állampolgár
Az Ottomán Birodalom felkérésére Mezopotámia (vagyis a mai Irak és Szíria) olajmezőinek felmérését végezte el, ehhez senki nem értett nála jobban. Csakhogy hazája ekkor az örmény kisebbség ellen fordult, és a tömeges mészárlások miatt Gulbenkian elmenekült a birodalomból. Előbb Egyiptomban kötött ki, majd brit állampolgár lett. Ha Törökország nem bánik így az örményekkel, Gulbenkian alighanem erősebb pozíciókat kapart volna ki a török befolyásnak a térség olajiparában.
1907-ben Gulbenkian mindenesetre már befolyásos brit olajipari szakemberként segített a Royal Dutch Petroleum Company és a Shell egyesülésének megszervezésében, és az újonnan alapított társaság legnagyobb részvényese lett. Vagyis Mr. Five Per Cent már itt megkezdte örök hitvallását, minden nagy üzletben megtartott egy kis saját részt.
Az 1910 és 1945 közötti időszak a gyarmatosítás utolsó, nem éppen elegáns időszaka volt, amikor a világ olajipara is hatalmasat fejlődött. Gulbenkiannak ez volt a fénykora, értette a nyelveket, kulturálisan beágyazott volt, mindent tudott az olajiparról. Ebben az időszakban újra dolgozott – némi belpolitikai változás után – Törökországnak is, de szerepet vállalt az iraki és az iráni olajtermelés beindításában is.
Olykor ő közvetített a német, brit, francia érdekzónák és osztozkodás közepette, már nem is mondjuk külön, de természetesen úgy, hogy 5-10-20 százalékot megtartott magának is az üzletekből.
Akkora tekintélye volt, hogy bizonyos esetekben ő választhatta ki, hogy mely vállalatok kerüljenek be az adott ország kitermelési bizniszébe. A nagyobb megállapodások közé tartozott 1928 júliusában a Vörös Vonal Megállapodás, amely meghatározta, hogy mely olajvállalatok fektethettek a török olajiparba, a részvények 5 százaléka Gulbenkiané maradt. Segített létrehozták az Irak Petroleum Companyt is, itt szinte egyeduralkodó lehetett volna, de ő maga úgy döntött, hogy társul néhány nagy céggel.
A politikai affér
A második világháború során, Gulbenkian, aki amúgy apolitikus üzletember volt, és semmiképpen sem volt „náci”, csak éppen pechjére akkor Iránban látott üzletet, bajba került. Ő maga volt egy időben az iráni olajminiszter, Rita lánya pedig egy iráni, igaz örmény származású politikushoz ment hozzá.
A németbarát sah uralkodása idején ez jó alapot teremtett hazájának, vagyis Nagy-Britanniának, hogy megpróbálja zárolni Gulbenkian hatalmas vagyonát, Shell-részvényeit, műkincseit. Végül nagy küzdelem árán a nábob mindenét visszaszerezte, de nagyon megsértődött, a világháború közben, már 1942-ben Lisszabonba költözött. Amikor Nagy-Britannia később már kitüntette volna neves állampolgárát, Gulbenkian visszautasított a Sir címet.
Filantrópia
Felesége a világháború után meghalt, és Gulbenkian végképp elmagányosodott, utolsó évtizedében már főleg a műgyűjteményének egyben tartása és a filantrópia kötötte le.
Ez persze nem volt újkeletű, mert már korábban is meglepő kikötéseket tett olykor a szerződéseibe. Az iraki kőolajipar fő cégénél elérte, hogy a munkavállalók 5 százaléka mindig örmény származású marad és a nyereség 5 százalékát a nehéz sorsú örmény családok kapják. Hazájában megfinanszírozott több olyan település-építést is, amit a török tartományokból menekülni kényszerülő örmény családokkal töltöttek fel, ilyen volt Nubarashen, ami Jereván új kerülete lett, vagy a határ közelében felhúzott Nor Kesaria Emellett is ösztöndíjakat indított, örmény iskolákat és kórházakat alapított.
A gyűjtemény
Ám a legtöbbet a képekre áldozta. Calouste Gulbenkian már fiatalon érdeklődött a művészet iránt és amint anyagi lehetőségei engedték eklektikus és egyedi gyűjteményt állított össze, A sok ezer értékes darabot a világ minden tájáról tartalmazott kincseket az ókortól egészen a huszadik század elejéig. Érdekelte az ókori Egyiptom és Görögország, Babilónia, Örményország, Perzsia, az arab világ, Európa és Japán művészete. Festményei között Rubens, Rembrandt, Renoir, Manet, Degas és Monet értékes alkotásai is szerepeltek.
Calouste Gulbenkian végül 1955-ben, 86 éves korában halt meg, a londoni Szent Szargisz örmény templomban temették el. Fia, Nubar és lánya, Rita ugyan valamekkora összeget örökölt a hatalmas vagyonból, de annak mértékét nem hozták nyilvánosságra. Vagyonának és műgyűjteményének legnagyobb részét a Calouste Gulbenkian Alapítvány (Fundação Calouste Gulbenkian) kapta, de a kincsek egybentartása, vagy éppen összeterelése nem is volt olyan egyszerű.
Portugál ügyvédek, Gulbenkian brit barátai és a családtagok is hadakoztak a francia, brit, amerikai hatóságokkal, mert a mágnás korábban biztonsági okokból Londonban, Párizsban és Washingtonban, különféle közgyűjtémenyekben is tárolt képeket, sok művét kölcsönadta kiállításoknak. Végül 14 évvel a milliárdos halála után megnyílhatott Lisszabonban a Calouste Gulbenkian Múzeum, amelynek tiszteletbeli elnöke sokáig az üzletember unokája volt.
