Armie Hammer dédapja még Lenin Moszkvájában is Rolls-Royce-szal furikázott és egy kastélyban lakott

2021. február 14. – 09:49

frissítve

Armie Hammer dédapja még Lenin Moszkvájában is Rolls-Royce-szal furikázott és egy kastélyban lakott
Armand Hammer magánrepülőgépén 1985-ben – Fotó: Bettmann Collection / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Armand Hammer életét sokféleképpen le lehet írni. A családja ápolhatja a zseniális üzletember, a filantróp műgyűjtő és a rendszerek közötti béke apostolának idealisztikus képét, életrajzírói viszont inkább egy olyan kiváló kapcsolatépítő portréját írják le, akit hazájában „vörös kémként” kezeltek, és aki csillapíthatatlan gazdagodási vágyának kielégítésére minden lehetőséget kihasznált, vesztegetett, csalt és hamisított.

Armand Hammer orosz származású, de az Egyesült Államokban született üzletember egyszerűen imádott a kommunistákkal, a diktátorokkal üzletelni, a Szovjetunióból kihozta az orosz nemesség festményeit, Faberger-tojásait, a szovjetek olaját, de szállított is árut a nyomorgó államba, főleg gyógyszereket, illetve gabonát. Műkincsekkel csencselt, német ceruzagyárat telepített a Szovjetunióba, de alapított szennyező azbeszt- és ammóniagyárakat is. Sztálin kivételével minden kommunista vezetővel megtalálta a hangot, Lenin közvetlen bizalmasa volt, sokat szervezkedett Hruscsovval, de még 90 éves kora felett is Gorbacsovval üzletelt. Ha pedig éppen forró lett a talaj, talált más partnereket is, Líbiában, Bolíviában, Venezuelában. Armand Hammer történetét most kannibalista üzeneteket küldözgető dédunokája, Armie Hammer színész apropóján elevenítjük fel.

Egy orosz család menekül

Armand Hammer (1898–1990) édesapja, Julius Hammer Odesszában élt, zsidó származású orvos és gyógyszerész volt, akinek kommunista nézetei miatt menekülnie kellett a cári Oroszországból. Egészen New Yorkig jutott, ahol részt vett az Amerikai Szocialista Munkáspárt (SLP) megalapításában. Ez a kommunista párt egészen 2008-ig működött, pár tízezer szavazatnál azonban nem kapott soha többet a különféle választásokon.

Bár cikkünk hőse, vagyis Armand Hammer, republikánus amerikaiként azt terjesztette, hogy édesapja egy Alexander Dumas-regény hőséről nevezte el őt, ez nem volt igaz. Az amerikai kommunisták ötvözték az ismert kommunista szimbólumokat, a vasökölt és a sarló-kalapácsot, az SLP jelképe ugyanis egy kalapácsot tartó erős kar lett. Juliusnak, az apának ez annyira megtetszett, hogy a fiát is így nevezte el, „Arm and Hammer” ugyanis azt jelenti, hogy „kar és kalapács”.

Fia már Bronxban, vagyis New Yorkban született, de édesapjához hasonlóan ő is vonzódott Moszkvához, sőt, bár ő maga nem volt doktríner, de alapvetően a kommunistákhoz is. Később nagyon jól megismerte a szovjet vezetőket, és bár a hidegháborús ellenfelek, a két nagyhatalom általában nem nagyon barátkozott, Armand Hammer az Egyesült Államok és a Szovjetunió örökös ellentéte ellenére évtizedekig üzletelt a két hatalom közötti hídépítéssel.

Később, amikor már amolyan igazi olajbáró volt, az Occidental Petroleum elnökeként Magyarországon is járt, alighanem gyümölcsöző eszmecserét folytathatott Kádár János pártfőtitkárral, aki vélhetően amúgy nem túl sűrűn egyezkedett nyugati olajvállalkozókkal.

Armand Hammer 1922-ben – Fotó: Hulton-Deutsch Collection / Corbis / Getty Images
Armand Hammer 1922-ben – Fotó: Hulton-Deutsch Collection / Corbis / Getty Images

A kezdetek

Amikor a 20. század elején a kommunizmus győzött a Szovjetunióban, a lelkes, és mindössze 23 éves, a Columbia Universityn orvosként diplomát szerző Armand Hammer Moszkvába utazott. Ezzel eldőlt a sorsa, később soha nem praktizált, csak üzlettel foglalkozott. A Hammer-családnak volt egy kisebb gyógyszercége, az Allied Drug, de édesapját éppen börtönbe zárták, hiszen, mint kommunistát, figyelték és felelősnek találták egy szerencsétlenül járt orosz nő félrekezelésében és halálában. Julius Hammer három és fél évet ült a hírhedt Sing Sing börtönben.

Armand Hammer moszkvai útjának az volt a célja, hogy mint frissen a cég élére került fiatal vezető, a forradalmak és háborúk sújtotta Szovjetunióba gyógyszereket szállító cég első embereként megtalálja a módját, hogy az ellenértéket is megkapja. Hammer már 1921-ben összebarátkozott Vlagyimir Iljics Leninnel. A forradalmár vezető nagy hatást tett rá, ahogy később lelkesen mesélte:

„Rajongtam érte, ha Lenin megparancsolta volna, hogy ugorjak ki az ablakon, valószínűleg megtettem volna.”

Zavaros megoldások

Hammer élete során mindig szeretett a legalitás határán mozogni, valójában a Hammer család gyógyszercége sem c-vitaminból szedte meg magát, hanem az amerikai szesztilalom idején egy gyömbéres-alkoholos oldattal futottak be, amiből már nem is volt olyan nehéz házilag alkoholos italokat készíteni.

Moszkvában a fiatal üzletember (aki végzett orvosként Dr. Hammernek neveztette magát) különösen jóban volt Anasztasz Mikojannal, Lenin örmény származású bizalmasával, és a Legfelsőbb Gazdasági Tanács valóságos országjáró turnét szervezett neki. Vonattal eljutott Szamarába, Jekatyerinburgba, kendőzetlenül látta a szegény orosz vidék betegségeit, a nyomort, az éhínséget.

Amikor az országjárás után visszatért Moszkvába, több ötlete is támadt. A nagy recesszió előtt az Egyesült Államokban túltermelési válság alakult ki, a gazdák eltüzelték a gabonát, a kukoricát és a kávét, csak ne törjék le az árakat. Eközben a Szovjetunióban milliók haltak éhen. Hammer ötlete az volt, hogy nagy tételben segít gabonát importálni a Szovjetunióba, ellenértékként pedig a megdöntött orosz főnemesség értéktárgyaiból mazsolázott. Kis túlzással, a hatalmas tengeri hajók búzával érkeztek, műkincsekkel fordultak vissza.

Egy amerikai Moszkvában

Az ilyen üzleteket hosszú évtizedeken át szervezte, egyedül Sztálin alatt érezte úgy, hogy a rendszer már számára is kiszámíthatatlan és kockázatos. Előtte egy évtizedig Moszkvában is lakott, fényűzően élt, hosszú évekre beköltözött egy grófi kastélyba és a koldusszegény városban fényűző Rolls-Royce autóval járt-kelt.

Feleségül vette Olga Vadimovna Von Root színésznőt, a cári hadsereg egy volt tábornokának a lányát, és megszületett egyetlen gyermeke, Julian (Armie Hammer nagyapja).

Az üzlet hasított, pár év alatt több mint egymillió tonna gabonát importált – akár fogalmazhatnánk fennkölten úgy is, hogy százezreket mentett meg az éhhaláltól. Ami igaz is, de ennek volt egy másik oldala is: kifosztotta az országot. Mindezt úgy, hogy az Egyesült Államok kormánya 1933-ig el sem ismerte a bolsevikok államát, a fáma szerint az, hogy ez később megtörtént, részben Hammert dicsérte.

Mindenbe belevágott

Megtehette, mert óriási becsben tartották: ő volt Lenin nyugati embere, aki különböző koncessziós szerződéseknek köszönhetően számos vállalkozást nyitott.

A legsikeresebb vállalkozása tollak és ceruzák gyártásával foglalkozott. Ahogy évtizedekkel később Kína, úgy a szocializmusban a keleti blokk is jeleskedett a nyugati szabadalmak másolásával. A ceruzagyártás nagymestere ekkor a német Faber cég volt (egy Kaspar Faber nevű mester még 1761-ben alapította, a ma Faber-Castell néven ismert céget).

A Hammer által gyártott ceruza orosz nyelvű hirdetése
A Hammer által gyártott ceruza orosz nyelvű hirdetése

Hammer német ceruzagyártókat és brit mérnököket csábított a kommunista Moszkvába, és az 1926-ban megnyitott Hammer ceruzagyár óriási tételben gyártotta azt, amit az egykori kézműves ceruzagyár kicsiben. A gyárat Sztálin aztán államosította, de ami alighanem egyedülálló volt akkoriban, Hammer pénzt is kapott ennél a lépésnél.

Műkincs

Hammer gyakorlatilag kipakolta az országból a Romanovok festményeit (a cári család minden tagját kivégezték, ezért ők maguk aligha kérték ezt rajta számon). Különösen sok festményt és szobrot vásárolt a szentpétervári – akkor leningrádi – Ermitázsból.

Megszerzett például több Fabergé-tojást is. A Fabergé-tojásokat máig az ékszerészet csúcsteljesítményének tartják, Peter Carl Fabergé francia származású orosz ékszerész készítette őket a cárok megrendelésére. Történetük, elherdálásuk külön is izgalmas kalandregény lehetne, Moszkva nemrégiben a milliárdos Viktor Vekszelberg, Putyin-barát oligarcha finanszírozásában 90 millió dollárért szerzett vissza néhány tojást.

Hammer rendkívül ellentmondásos „művészetpártoló” volt, fillérekért vásárolta fel az orosz állami múzeumokból a kincseket, és a gyanú szerint olykor eladóit és vevőit is átverte hamisítványokkal is. Orosz kapcsolatai eközben egyre értékesebbek lettek, így az a pár amerikai cég, amelyik megpróbált a kommunista állammal üzletelni – autógyárak, gumicégek – mindig őt bízták meg a közvetítéssel. Fénykorában 37 amerikai céget képviselt Moszkvában, ő volt a Szovjetunió legdédelgetettebb külföldije.

Hammer egy stockholmi múzeum előtt, ahol épp gyűjteményét állították ki 1979-ben – Fotó: Keystone Features / Getty Images
Hammer egy stockholmi múzeum előtt, ahol épp gyűjteményét állították ki 1979-ben – Fotó: Keystone Features / Getty Images

Jön Sztálin

A harmincas évek elején aztán forró lett számára a talaj, ekkor már elterjedt róla, hogy szélhámos, az orosz múzeumokba önzetlenül vitt kiállításai gyenge hamisítványokat tartalmaznak, ő maga viszont csempészi ki a műkincseket. Sztálin nagyon kiszámíthatatlan volt még az addigi szövetségeseivel is, fiatal kommunistaként korábban bakui olajmunkásként sokat harcolt a gazdag olajvállalati vezetőkkel. Egy időre Hammer az Egyesült Államokba vonult vissza. Orosz feleségétől elvált (később még kétszer nősült), többféle iparágban próbálkozott és már gazdag emberként filantrópként is egyre ismertebb lett.

A világháború után az Egyesült Államokban a szovjet befolyás virtuális ügynökeként kezelték, nem került soha eljárás alá, de később kiderült, hogy az FBI, majd a CIA is megfigyelte. Ez azonban nem zavarta abban, hogy amikor előbb Nyikita Hruscsov, majd Leonyid Brezsnyev lett a párt vezetője, Hammer ott folytassa, ahol Lenin idején abbahagyta. Ő építette fel például Moszkvában a Nemzetközi Kereskedelmi Központot, de segített hitelügyletek közvetítésében is, a pénzügyi világban szokatlanul magas jutalékokért.

Hammer rendre úgy segített, hogy azért a végén ő járt jól, amikor létrehozott például egy nagy ammóniagyárat, az átadásra elvitt ajándékba egy Goya-festményt, és szerényen elfogadta cserébe a szovjet államtól kapott festményt. A pletyka szerint a gáláns ajándék vagy ócska hamisítvány volt, vagy legalábbis nagyon olcsón beszerezhető darab, a cserébe kapott kép viszont egy igazi műremek, ami tízszer annyit ért.

Hammer és Brezsnyev 1978-ban – Fotó: Vladimir Musaelyan / TASS / Getty Images
Hammer és Brezsnyev 1978-ban – Fotó: Vladimir Musaelyan / TASS / Getty Images

Az olajiparban

1957-től Hammer figyelme az olajipar felé fordult. Mindezt a legrészletesebben Daniel Yergin a The Prize című könyve írja le, ez egyébként egy zseniális munka, a világ olajiparának történelméről, geopolitikáról, üzletről és ármányról szól.

Hammer vagy üzleti megfontolásból, vagy egyesek szerint pusztán adóoptimalizációs célból beszállt egy poros kaliforniai olajcégbe, az Occidental Petroleumba, majd döbbenetesen felfuttatta azt. A cég Hammer elnöksége alatt olajat talált az Egyesült Államokban, majd sikeres, de persze Hammerre jellemzően zavaros dél-amerikai koncessziós üzletekbe kezdett Venezuelában, Peruban, Bolíviában.

Ám Hammer igazi nagy dobása Líbia volt. A korábbi, rendkívül szegény olasz gyarmat a második világháború után függetlenné vált. 1954-ben olajat találtak az országban, I. Idrisz király azonban csak magának és szűk elitjének tartotta meg a bevételeket. Ez a lakosságot nagyon irritálta, így 1969-ben egy Moammer Kadhafi nevű fiatal tábornok vezetésével győzött az iszlám, szocialista forradalom. Hammer szeretett diktátorokkal és kommunista vezetőkkel üzletelni, mindenkit megvesztegetett. Líbiában tényleg mindenki lecserélődött, de az Occidental túlélte a váltást és hamarosan az Esso cég mellett az Occidental termelhette ki a líbiai olaj zömét. Hammer reputációján ekkor már végképp csorba esett, a szovjet kapcsolatok, a sok környezetszennyezési ügy, majd a líbiai korrupció ellentmondásos, negatív figurává tette, amin az sem segített, hogy bevételeit nagylelkűen elajándékozta (képtárakra, a rákellenes harcra különösen sokat adott.)

Érdekesség, hogy bár ő maga republikánus szavazó és bőkezű támogató volt, vállalkozásaiban végig együttműködött Al Gore seniorral, aki a későbbi amerikai demokrata elnökjelölt Al Gore junior édesapja volt. Bár az ifjabb Gore lelkes környezetvédőként és klímaszakértőként lépett fel, édesapja a legszennyezőbb iparágakban, széniparban és olajban dolgozott együtt Armand Hammerrel.

Lecsengőben

A korosodó Armand Hammer még a 90-es éveiben is aktív volt. Már bőven 80 felett járt, amikor például felvásárolta az Arm & Hammer márkanevű termékeket gyártó Church & Dwight céget. Sokan hitték el, hogy magáról elnevezett brandről van szó, de nem, az már sokkal korábban létezett, mint hogy Hammer bevásárolt volna. Ő amúgy csak a brandet akarta megvenni, de mivel az nem volt eladó, megvette hát az egész céget. A vörös milliomos élete végére elszegényedett – persze ez csak relatív elszegényedés volt, de a dollármilliárdos ligából kiesett a milliomosok közé. Mivel az Occidental Petroleumot egyfajta kifizetőhelyként használta a jótékonysági akcióihoz, utódainak rendbe kellett raknia a cég pénzügyeit és a családra több adósság és kötelezettség maradt, mint vagyontárgy.

Armie Hammer, a dédapa nevét már becézett formában öröklő fiatal színész esélyt kapott arra, hogy jobb csengésűvé tegye a Hammer nevet. A dolgok jelen állása szerint azonban ő is vegyes megítélésű celeb lesz.

Párhuzamos életrajzok

A XX. században mintha lennének szinte teljesen párhuzamos életrajzok. Érdekesség, hogy Armand Hammer modellje (menekülni kényszerülő család sarja, energia-kereskedelem, adócsalások, vesztegetések, műkincsek, nemzetközi kalandorság, jótékonyság) többszörösen ismétlődik a században.

Az ismert portugál képtár, a Gulbenkian egy törökországi örmény menekült Calouste Gulbenkian nevét viseli, aki mindenkivel összebarátkozott, maga puritán életet élt, de az iraki olajkitermelést – némi baksissal – ő szervezte meg és elképesztő mennyiségű képet vásárolt a pénzéből.

De ez volt Mark Rich sztorija is, az családja Belgiumból menekült a nácik elől, Ő maga világpolgár volt, később belga, spanyol izraeli, bolíviai és amerikai állampolgár is lett. A Glencore cég ellentmondásos alapítója is ismert filantróp volt, ám súlyos börtönbüntetésétől csak Bill Clinton elnök sokat vitatott kegyelmével menekült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!