2021. február 26. – 05:14
Idén éppen 70 éve már annak, hogy Svédországban először megrendezték a Sverigeloppet nevű kerékpárversenyt, ahol a versenyzőknek az északi határon fekvő Haparandából egészen a déli határon található Ystadig kellett tekernie. Az 1764 kilométeres táv leírva is eléggé embert próbálónak hangzik, így nem meglepő, hogy a szervezők edzett, 40 év alatti férfiaknak hirdették meg, és az ezer beérkezett jelentkezőből mindössze ötvenet válogattak ki a versenyre.
Az elutasítottak között volt az akkor 66 éves Gustaf Håkansson is, akit túl öregnek és törékenynek találtak ahhoz, hogy indulhasson az elég keménynek ígérkező bringaversenyen. Az ősz szakállú Håkansson valóban nem nézett ki úgy, mint egy kerékpáros bajnok, de mégsem hagyta annyiban a dolgot, és a hivatalos rajt után nem sokkal maga is elindult.
Szűk egy héttel később pedig az egész mezőnyre 24 órát verve, defektes gumival is elsőként ért célba, nem sokkal később pedig már a svéd királlyal teázott.
Akkor is megyek, ha nem akarják
A meglehetősen bizarr végkifejlet megértéséhez érdemes visszamenni egy kicsit az időben, egészen odáig, amikor a stockholmi Tidningen nevű újság és a manapság leginkább az erdészeti és kertészeti gépeiről ismert Husqvarna kitalálták, hogy életre hívják a verseny helyett inkább gigantikus reklámkampánynak tűnő Sverigeloppetet. A Husqvarna terve az volt, hogy minden versenyzőnek adnak egy vadiúj kétsebességes biciklit, ami aztán naponta feltűnik majd egy kisportolt úriember társaságában a lapok sportoldalain.
Ebbe a képletbe természetesen a legkevésbé sem illett bele egy ősz szakállú 66 éves férfi, úgyhogy nem volt meglepő, hogy Gustaf Håkansson nem ment át a rostán, és nem lett belőle hivatalos induló. Így aztán a versenyzőkkel ellentétben sem Haparandába szóló vonatjegyet, sem vadiúj Husqvarna biciklit nem kapott, de ez egyáltalán nem is zavarta őt. Az elutasítás után felpattant saját Kärnan bringájára, és vonatozás helyett durván 1600 kilométert tekert északra gantoftai otthonából, hogy ott lehessen a startvonalon. A versenyen persze ezután sem hagyták hivatalosan indulni, úgyhogy
a rajt reggelén megvárta, míg mindenki elindult, majd egy házi készítésű 0-s rajtszámmal a mellkasán maga is nyeregbe szállt, és elindult délre.
Håkansson rögtön az első napon fel is hívta magára a figyelmet, és másnap reggel az ugyancsak stockholmi Dagens Nyheter rögtön portrét közölt a 66 éves férfiről, melyből kiderült, hogy Håkansson egy visszavonult buszsofőr, aki hatéves korától fogva dolgozott, és feleségével, Mariával közösen tíz gyereket nevelt már fel.
A cikkben arról is szó esett, hogy mélyen vallásos, ám ezúttal otthon hagyta a Bibliáját, és csak a legszükségesebbeket vitte magával – egészen pontosan egy kabátot, egy vizesüveget, egy pumpát és egy foltozó készletet. Håkansson már az 1920-as évek óta bringázott hasonló körülmények között, 1927-ben az észak-svédországi hegyeket is meghódította a biciklijével, később pedig egészen Lappföldig tekert, hogy megnézze az éjféli napot. Feleségének állítólag azt mondta, hogy ahhoz, hogy lássa a világot, csak egy biciklire és két erős lábra van szüksége az embernek.
6 nap, 14 óra, 20 perc, 10 óra alvás
A Dagens Nyheter cikkét imádták az emberek, az újság pedig még tovább ment, és megtette tudósítónak Håkanssont, mondván, hogy a többiek vele ellentétben úgyis alvásra pazarolják az idejüket éjszaka. Azt persze hozzá kell tenni, hogy ez volt a normális ügymenet, a hivatalos versenyszabályok szerint ugyanis a versenyzőknek minden este meg kellett állniuk egy-egy állomáson, ahonnan másnap reggel felfrissülve folytathatták az útjukat.
Az idős férfi ugyanakkor hivatalosan nem volt a verseny résztvevője, úgyhogy lényegében azt csinált amit akart. Így már az első napon 22 órát tekert, és a következő napokban sem vitte túlzásba a pihenést, ennek köszönhetően pedig hiába nem volt túl gyors, három nap alatt majdnem 200 kilométeres előnyre tett szert. Eközben pedig természetesen egyre népszerűbb is lett,
- Superman svéd neve (Stålmannen) nyomán elkezdték Stålfarfarnak, vagyis Acélnagypapának hívni,
- gyakran rendőrségi felvezetést kellett neki biztosítani, hogy kettéváljon előtte a nézők tengere,
- és akármerre járt, egy rakás ember biztatta, vagy ajánlotta fel neki a segítségét – ez utóbbiról a Dagens Nyheternek azt írta, hogy soha nem érezte még ilyen jól magát, és képtelenség lenne elfáradni úgy, hogy mindenhonnan árad felé a kedvesség.
Håkanssont többször is próbálták megvizsgálni az útja során, Söderhamnban pedig végül vonakodva ugyan, de kötélnek is állt – mint az itt kiderült, remek fizikai állapotban volt. Az Acélnagypapa biciklijének egyik gumija kevesebb mint egy kilométerrel a cél előtt defektet kapott, de ezen a ponton a férfi úgy döntött, hogy nem áll neki foltozgatni, inkább eltolta a végállomásig a bringát, és csak előtte ült fel rá, hogy áttekerhessen a célon.
Ystadba végül egészen pontosan 6 nappal, 14 órával és 20 perccel az indulása után jutott el, amivel durván 24 órát vert mindenki másra. Célba érésekor rezesbandával fogadták, és aranyszéken hordozták körbe a városban, mire pedig a hivatalos versenyzők célba értek, már a svéd királlyal teázott. Håkansson aztán a következő években lényegében a Sverigeloppet kabalafigurája lett, többször is feltűnt a rajtnál, az országos ismertségéből pedig énekesi karriert kovácsolt magának.
A biciklizéssel sem hagyott fel, 1959-ben 74 évesen kerékpáron zarándokolt el Jeruzsálembe, és egészen 100 éves koráig nem is hagyott fel ezzel a hobbival. Gustaf Håkansson végül 101 évesen halt meg 1987-ben. A Sverigeloppetet 1964 után évtizedekig nem rendezték meg, 2017-ben viszont felélesztették, úgyhogy ha valaki szeretné kipróbálni, mit tekert végig Håkansson 66 évesen, az előtt még ott a lehetőség.