Az első magyar halálos légi baleset áldozata egy korábbi közlekedési miniszter fia volt

A közhiedelem szerint 1912-ben következett be az első halálos légi baleset Magyarországon, Takács Sándor tragédiáját mi is megemlítettük az első magyar tömeges repülős balesetről szóló korábbi cikkünkben. Ez az állítás azonban csak akkor igaz, ha kizárólag a merevszárnyú repülés történetét vizsgáljuk. Takács balesete előtt kilenc évvel azonban már volt egy halálos áldozata Magyarországon a légi közlekedésnek: 1903 áprilisában egy bizonyos Ordódy Pál vesztette életét a Turul léghajó balesetében.

Az egész első oldalán egyetlen hírrel foglalkozott a Friss Ujság 1903. április 3-i, pénteki száma. „Nagy szerencsétlenség a fővárosban” – adta hírül már vezércímében is (a másik vezércím egy belpolitikai konfliktusra utalt, a 2. oldalon közölt hírt elolvasva arra jutottam, hogy az egyetlen érdekes dolog a történetben a báró neve).

„Áldozata van megint az ember ama ősi vágyakozásának, hogy megszabaduljon a föld rögétől és meghódítsa a végtelent, a levegőeget. Ráadásul ezúttal magyar ember az áldozat” – kezdődik a szomorú történelmi eseményhez méltó patetikus felütéssel az írás. A Magyar Nemzet aznapi száma szintén foglalkozik a témával, de sokkal visszafogottabban: csak a 7. oldalon található a tragédiáról szóló cikk, míg a címlapon, nem felülve az olcsó bulvár olvasócsábító gőzmozdonyára, Punctum saliens című, „Emeljük ki az obstrukczió kérdését a párttaktika zavaros medréből. Emeljük fel az alkotmányos és közjogi elvek magasabb, tisztultabb légkörébe” kezdetű írással édesgette magához a kor Tamás Gáspár Miklósainak széles táborát.

A feldolgozás módjától és terjedelmétől független azonban, hogy ami történt, azt mindkét lap lényegében ugyanúgy írta le. Figyelemreméltó, hogy miközben a Friss Ujság első mondatai már a baleset áldozataként írnak Ordódyról, a cikkben még az szerepel, hogy nagyon súlyos állapotban került „Dollinger tanár” klinikájára (erre a klinikára vitték az 1910-es repülős baleset legsúlyosabb sérültjeit is). A Magyar Nemzet is azt írja, hogy ő az, aki a „legveszedelmesebben” sérült meg, és „a kit aligha mentenek meg az életnek”. Végül a másnapi lapokból derült ki, hogy Ordódy Pál életét valóban nem sikerült megmenteni, „hajnalban kiszenvedett Dollinger tanár klinikáján”.

De mi is történt pontosan? A Turul, amellyel már csaknem egy éve, 1902 májusa óta repültek rendszeresen, a lipótvárosi gázgyár udvaráról szállt fel. Fél kilencre volt időzítve a felemelkedés, amely első fázisában csak a kapitánynak, Tolnay Lajosnak lett volna szabad a léghajó kosarában lennie, de „vele az utasok is valamennyien a kosárba ugrottak”. Három utasról van szó: Král Sándor tüzér főhadnagy a repülések állandó résztvevője volt, míg Ordódy és egy bizonyos Kubik Gyula érdeklődőként vett részt a repülésen. Vagyis vett volna részt.

A túl korai beszállás még nem lett volna baj, csakhogy „pár pillanat múlva elvágták valamennyi rövid kötelet, amelyek szorosan fogták a földhöz a gömböt. Csak a négy hosszú kötél tartotta már a léghajót s ezekbe a kötelekbe harminczöt ember fogódzott. Most következett volna a beszállás ideje, amelyhez az alkalmat a szél viselkedésének alapos megfigyelése után a kapitány állapítja meg. De az utasok már a kosárban ültek.” Mindez még mindig nem okozott volna tragédiát. Csakhogy az egyébként is szeles időben pont ekkor „hirtelen nagy szélroham kerekedett, belekapaszkodott a dagadó gömbbe s rézsut irányban elkapta. A köteleket fogó emberek megriadtak, tudatlanságukban attól féltek, hogy no most már elröpül velük a léghajó s csodálatos egyértelműséggel egy pillanat alatt mind a harminczöten eleresztették kezükből a kötelet.”

Innen az eseményeket már nem az emberek irányították. A Turul elszabadult, majd nekiütközött a gázgyár hatalmas tartályának, és ott kis időre beakadt. Egy újabb széllökés azonban továbblökte. Nagyjából százméteres magasságban Tolnaynak sikerült a ballon tetején lévő biztosítószelepet „egyetlen elszánt rántással” kinyitnia, és a gáz szökni kezdett a ballonból. „Ordódy már eleresztette kezéből a kosár kötelét, kiugrani készült, amikor a hirtelen sodrás pillanatában kibukott a kosárból s a földre esett. Tizenkét méter magasságból bukott alá s eszméletlenül terült el a földön”. A kosárral közben a Vulkán-gépgyár tetejére került többi három utasnak nem volt már ideje a kiszállást ott megkísérelni, mert „a kosár erről a tetőről is lecsúszott s mind a hármójukkal a földre zuhant”.

A balesetben Ordódy súlyos fejsérülést szenvedett, „fejetetején mintegy 10 czentiméternyi csontig hatoló” seb tátongott, írja a Friss Ujság. A Magyar Nemzet szerint a férfit „összetört tagokkal” hozták le a tetőről, és már eszméletlen állapotban volt, amikor kórházba került (a többiek kisebb sérülésekkel, zúzódásokkal megúszták a balesetet, mindannyian saját lábon mentek haza). Ordódy Pál 50 évesen lett a magyar repülés első mártírja. A haláláról szóló Magyar Nemzet-cikk felidézi, hogy korábban „képviselő volt s mint ilyen, tevékeny részt vett a gazdasági politikai életben. Majd visszavonult a politikától s tisztán gazdaságának élt. Halála előkelő családot borit gyászba.”

Ez az utolsó mondat nem csupán illedelmes frázis. Ordódy lányát az a gróf Csáky Károly „honvédhuszár-százados” vette feleségül, akinek a főrendiházi elnök és korábbi vallás- és közoktatásügyi miniszter Csáky Albin volt az apja. (Csáky Károly később tábornok lett, majd 1923-1929 között honvédelmi miniszter volt Bethlen kormányában.) De Ordódy apja, ordódi és rozsonmiticzi Ordódy Pál is ismert közszereplő volt egykor: 1849-ben képviselővé választották, majd a szabadságharc bukása után bebörtönözték. 1861-től volt Deák-párti képviselő, 1880-1882 között közmunka- és közlekedésügyi miniszteri tisztséget töltött be.