Fact-check: Mike Tyson nincs az oroszok oldalán

2022. augusztus 26. – 09:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bár Oroszországnak van már egy nagy, verekedésekről híres amerikai barátja Steven Seagal személyében, ők mégis többre vágynak. Van egy sokezres magyar csoport a Facebookon, az Oroszország Barátai Csoport, ahol rendszeresen terjesztenek álhíreket, félinformációkat, kontextusból kiragadott vagy konkrétan meghamisított képeket. Sok posztot olyan profilok dobnak be a csoportba, amiknél nem egészen egyértelmű, hogy valós személyek állnak-e mögöttük.

Ilyen például az a bejegyzés, amihez tartozik egy kép Mike Tyson egykori nehézsúlyú világbajnok bokszolóról, és a képhez tartozó – eredetileg bolgár nyelvű – szöveg szerint Tyson azt mondta, hogy

„Az oroszok a legigazibb emberek a világon, és maga az ország példaértékű minden normális ember számára, OROSZORSZÁGGAL VAGYOK……!”

A poszton a cikk írásakor már 278 reakció volt, 33-an osztották meg (az eredetit, a bolgár nyelvűt több mint 3,4 ezren) és a kommentelők elsöprő többsége elhitte, hogy Tyson valóban ilyet mondott.

Az állítás azonban nem igaz. Tyson karrierje során többször is járt Oroszországban, a cikkhez tartozó kép is valódi, ezen az orosz csapat 2006-os téli olimpiai pulóverében látható az egyenruhák moszkvai bemutatóján 2005-ben. Jól látható, hogy ugyanaz a póló volt rajta 2005-ben, mint a poszthoz mellékelt képen.

Mike Tyson az orosz küldöttség torinói olimpiára készült pulóverében 2005-ben – Fotó: Stringer / AFP
Mike Tyson az orosz küldöttség torinói olimpiára készült pulóverében 2005-ben – Fotó: Stringer / AFP

Tehát ez nem egy mostanában tartott sajtótájékoztató, amin oroszos pulcsiban bejelentette volna, hogy az orosz–ukrán háborúban az agresszort támogatja – bár a poszt szerzője konkrétan nem is írt ilyet, csak kontextusából kiragadott egy neki megfelelő képet, és írt hozzá valamit, amit a bokszoló sose mondott.

De ettől függetlenül még támogathatná Tyson Oroszországot, nem? Csak azért, mert ezek a konkrét szavak sosem hagyták el a száját, még simán gondolhatja azt, hogy a neonáci terrorista Ukrajna halomra lövi az orosz kisebbséget és atomfegyvert gyárt a szupertitkos amerikai biolaborokban, nem igaz?

Gondolhatná, de erre semmi nem utal. Sőt. Július elején a Tribeca Filmfesztivál vörös szőnyegén rákiabált az orosz újságírókra:

„Tűnjetek el Ukrajnából!”

Nem sokkal korábban pedig egy videóval üzent Ukrajna népének, és biztosította őket arról, hogy „velük van”:

A bokszolót képviselő ügynökséget is megkérdeztük, hogy Tyson mondott-e valaha olyat, hogy az oroszokat támogatja, de azt válaszolták, hogy

„ez nem igaz”.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!