Fact-check: a Kreml szerint az amerikaiak oroszokra targetált biológiai fegyvert fejlesztenek

2022. március 11. – 06:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz vezetés most már külügyminiszteri szinten állt bele abba az állításba, hogy ukrajnai kísérleti laborokban az amerikaiak pestis, anthrax és más betegségeket terjesztő biológiai fegyverek kifejlesztésén dolgoztak. Hasonló vádakat az orosz propaganda évek óta hangoztat. Ellenőrizhető bizonyítékokat nem tettek közzé, az etnospecifikusan egy nép ellen ható biológiai fegyverek léte tudományosan meglehetősen abszurd. Pénteken az ENSZ rendkívüli ülésen tárgyalja a vádat.

Az érdemi előrelépést nem hozó csütörtöki törökországi orosz-ukrán tárgyaláson, ahol Szergej Lavrov orosz külügyminiszter alapvetően az orosz közvéleménynek szóló üzeneteket kommunikált és az ukrán tűzszüneti kezdeményezést pusztán olcsó PR-fogásnak minősítette, ismételten előkerült az állítólagos ukrajnai biológiai fegyverkísérletek vádja, de most már az orosz háborús diplomácia feje hozakodott elő vele.

Lavrov azt állította, hogy „gyakorlatilag nem kétséges, hogy (Ukrajnában az ukránok és az amerikaiak) egyáltalán nem békés kísérleteket folytattak, hanem biológiai fegyvereken dolgoztak, méghozzá etnikailag orientált fegyvereken”. Az orosz külügyminiszter ezzel a korábbi orosz vádak után újabb olyan állítást emelt hivatalos szintre, amivel Oroszország igazolni próbálja az Ukrajna elleni háborúját, amit hivatalosan náluk továbbra sem szabad háborúnak hívni.

Az elmúlt napokban többek között oroszok elleni ukrajnai genocídiumra és a csernobili atomerőműben folyó állítólagos nukleáris fegyverkísérletekre, ukrán atombombatervekre hivatkoztak. A biológia fegyverkísérletek vádja sem először jön elő, annyira nem, hogy a magyarországi konteós és Kreml-propagandát toló oldalakon is már rég terjed ez a toposz, egy korábbi tényellenőrző cikkben mi is foglakoztunk vele, érdemes azt is újra fellapozni.

Orosz állami tévécsatornák már 2015 óta állították, hogy Ukrajnában amerikai pénzből „titkos tudományos központokban halálos vírusokkal kísérleteznek”. Igor Konasenkov, az orosz hadügy szóvivője múlt vasárnap újra elővette a témát, azt állította, hogy ukrán laborokból titkos dokumentumokat szereztek, melyek megerősítik a vádakat. Szerinte nem sokkal az orosz katonák érkezése előtt pestis, lépfene és kolera kórokozómintákat semmisítettek meg, más anyagokat pedig Nyugat-Ukrajnába és az amerikai külképviseletre csempésztek. Azt ígérte, hamarosan konkrétumokkal állnak elő.

A konkrétabb vádakat Igor Kirillov, az orosz hadsereg sugárzásvédelmi, illetve kémiai és biológiai védelemért felelős parancsnoka tárta a nyilvánosság elő. Elsősorban egy ún. UP-4 nevű projektről beszélt, amin állítása szerint Kijevben, Harkovban és Odesszában dolgoztak amerikai finanszírozású laborokban azzal a céllal, hogy vándormadarak által terjesztett veszélyes fertőző vírusokat terjesszenek el.

Többek között a H5N1 madárinfluenzát említette, de szóba hozott egy R-781 kódnevű másik projektet is, ahol denevérek lettek volna a hordozók, és pestis, leptoszpirózis, brucellózis (ez egy súlyos vérmérgezésszerű állapotot okozó bakteriális fertőzés), koronavírus és filovírus (ezek közé tartozik az ebola is) kísérleteivel hozta összefüggésbe a laborokat – az ukrajnaiak mellett egy grúziait is, amit természetesen szintén a Pentagon irányított szerinte. A legbizarrabb állítása az volt, hogy az ukrán laborokban Amerika „egyes etnikai csoportok ellen szelektíve célzottan alkalmazható bioágenseken” dolgozott.

Az oroszokra specializált amerikai-ukrán biológiai fegyverekről szóló vádak intenzíven pörögnek az államilág kontrollált (tehát közel a teljes) orosz sajtóban. Sőt, most már a kínaiban is. Az orosz hivatalos állítások szerint az elfoglalt laborokban iratokat találtak a fegyverkísérletekről szóló bizonyítékok megsemmisítésére. Erről az állami Ria Novosztyiban állítólagos dokumentumokat is publikáltak – hogy eredetieket vagy hamisítottakat, innen nem lehet ellenőrizni.

„Az abszurd állítások után, hogy piszkos nukleáris bombát csinálunk a saját országunkban, az orosz dezinformációs gépezet átváltott a biológiai fegyverek témájára”

– reagált a vádakra az ukrán külügyminisztérium. A téma szerdán az amerikai szenátusban is feljött, ahol Mark Rubio kérdezte Victoria Nuland amerikai külügyminiszter-helyettest erről. Nuland szerint ugyan valóban voltak amerikai támogatással működő biológiai kutatólaborok Ukrajnában (ez egyébként idáig is nyilvános volt, a kilencvenes évek óta volt együttműködés), de ezekben nem folyt semmilyen fegyverkísérlet, majd pedig Oroszországot vádolta meg, mondván, biztos benne, hogy az oroszok viszont folytatnak ilyeneket, és a laborok orosz kézbe jutása akár nem kívánatos forgatókönyvekhez is vezethet.

Az oroszok által közzétett állítólagos megsemmisítési dokumentumokon különféle bakteriális kórokozókról van szó, olyan baktériumtörzsekről, amelyeket elég könnyen lehet legálisan megvásárolni, és éppenséggel orosz mikrobiológiai gyűjteményekben is megtalálhatók. A felsorolt kórokozók egyikét sem szokták potenciális biológiai fegyvernek tekinteni.

A baktériumok általában sem számítanak olyan ígéretes biológiai fegyvernek, mint egyes vírusok – vírustörzsekről azonban az orosz hatóságok által közzétett listában egyáltalán nincs szó. Kirillov megsemmisített anthrax és pestis kultúrákról is beszélt, de ezekről nem mutattak semmilyen papírt. Mint a független orosz Meduza az ügyet összefoglaló anyagában írja, ez azért is lenne fura, mert a Szovjetunióban valamikor valóban kísérleteztek lépfenével és pestissel, de az derült ki, hogy ezek nem igazán alkalmasak biológiai fegyvernek.

A Meduza szerint az orosz állításokat márcsak azért is érdemes gyanakvással kezelni, mert Ukrajnában nem voltak igazán fejlett biológiai laborok. A legmagasabb kockázati csoportba tartozókból, amelyek elvileg egy biológiai fegyverkísérlet egyáltalán szóba jöhetnének, egy sem volt az országban. Szemben például Kínával, az Egyesült Államokkal vagy éppen Oroszországgal.

Míg a konkrét dokumentumok eredetiségét nem lehet kívülről megítélni, az abban állítólag megtalálható megsemmisítési listák sem bizonyítják önmagukban, hogy a baktériumtörzseket fegyverkísérletekre használták volna. A leginkább abszurdnak ható állítás azonban az, hogy valamiféle célzott etnikai fegyvereken dolgoztak volna Ukrajnában. Ilyenek kifejlesztése gyakorlatilag lehetetlennek tűnik, hiszen olyan nagy a genetikai keveredés a különböző népességek között, hogy nem lehet így célozni egy-egy populációra.

Ez az egyik praktikus oka, hogy a valóságban szerencsére nem is használnak sehol fertőzésen alapuló tömegpusztító biológiai fegyvereket egy idegen ország ellen.

Ez különösen bizarr lenne Ukrajnában, ahol egy „szlávok elleni biológiai fegyver” a saját népességet ugyanúgy veszélyeztetné, mint az ellenséget. Az oroszokra targetált fegyver víziója végképp gyenge sci-finek tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy Putyin éppen azzal az (önmagában is erősen problematikus, egy sor szempontból vitatható) történelmi érvvel vonja kétségbe Ukrajna szuverenitását, hogy az orosz nemzeti eszme szerint valójában önálló ukrán nép nem is létezik, az orosz és az ukrán nép lényegében ugyanaz.

Itt foglaltuk össze, hogy a biológiai fegyvergyártással kapcsolatos vád milyen fejleményeket hozott péntekre virradó éjjel a háborúban, például, hogy pénteken az ENSZ is vizsgálni fogja az ügyet.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!