Lavrov a Nyugatnak is üzent a béketárgyalások után

2022. március 10. – 11:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A tárgyalás másik résztvevője, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter annyit mondott el, hogy humanitárius kérdésekről tárgyalt ukrán kollégájával, többek között arról, hogy a csapatok mit tesznek a civilek védelmében. Lavrov azzal is vádolta az ukrán „nacionalistákat”, hogy civileket használnak emberi pajzsként.

A BBC azon kérdésére, hogy lehetséges-e tűzszünet, Lavrov azt mondta, hogy a „különleges katonai művelet” folytatódik, és Vlagyimir Putyin szerint a stratégia a terv szerint halad, és hozzátette, a Nyugat „veszélyesen viselkedik” azzal, hogy védelmi célú segélyt nyújt Ukrajnának.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!