Folyosón fekvő gyerekek, a végletekig kizsigerelt dolgozók, szexuális abúzusok felett szemet hunyó rendszer – bár 2024 tavaszán még úgy tűnt, a kegyelmi ügy soha nem látott esélyt adott arra, hogy végre javítsunk az állami gondoskodásban élők körülményein, az eleve drámai helyzet csak még rosszabb lett. Hogyan váltak bűnösökké a rendszerben dolgozók és mit érzékeltek, profitáltak a nagy társadalmi odafordulásból a gyerekek?
Soha nem látott figyelem
Amikor a kegyelmi ügy miatt lemondott Novák Katalin, majd Varga Judit, később pedig több mint 200 millió forint gyűlt össze adományokból állami gondozottak részére az influenszertüntetésen, úgy tűnt, itt a soha vissza nem térő lehetőség arra, hogy érdemben változzon az állami gondozásban felnövő gyerekek helyzete.
A szakemberek már akkor is hangsúlyozták, hogy a pedofília csak a jéghegy csúcsa, a gyermekotthonokban, különböző nevelőknél felnövő gyerekek kiszolgáltatottsága, prostitúciónak való kitettsége extrém mértékű, az ellenük elkövetett erőszakos cselekmények az otthonok falain belül is jellemzők, nem beszélve a lakhatásuk körülményeiről, az érzelmi és egyéb elhanyagolásukról.
Ezek az információk elemi erővel rázták meg a magyar társadalmat, valós igény jelent meg a változásra. Orbán Viktor személyesen is megszólalt az ügyben és a pedofil elkövetőre helyezte a hangsúlyt – „miszlikbe aprítani, kettévágni” –, majd a kormány azonnali intézkedéseket ígért. Úgy tűnt, 2024 a fordulat éve lesz a gyermekvédelemben.
Azonban elég hamar világossá vált, hogy a kormány válasza a jogszabályok szigorítása lesz, annak ellenére, hogy több civil szervezet is azt mondta: ez rossz irány. Azóta az új gyermekvédelmi csomag alapján évente egyszer ellenőrizhetik a szakellátásban dolgozók kifogástalan életvitelét, ami többek közt a szexuális életről szóló kérdésekkel, a lakhely átvizsgálásával is járhat.
A Telexen gyermekvédelmi sorozatunkban több oldalról is bemutattuk a rendszert. Most egy olyan év után kérdeztünk nevelőket és szakembereket, amikor a dolgozók 30 százaléka elhagyta a pályát: mi változott azóta?
Ha a kevésbé alkalmasak elmennek, összeomlik az egész
„Amikor tavaly hirtelen megjelentek az új gyermekvédelmi rendelkezések, sejtettük, hogy ezek segíteni nem nagyon, inkább rontani fognak a helyzeten. Azt gondolom, hogy most is az történt, ami többször korábban: egy nagy botrányra gyorsan látszatintézkedésekkel reagált a kormány úgy, hogy az intézkedések kidolgozásába tapasztalt szakembereket nem vont be. Így a valós problémákat ezek nem oldották meg, csak elfedték őket, és az ott dolgozók életét csak még jobban megnehezítették” – mondta B., az egyik fővárosi gyermekotthon nevelője.
Hozzátette, a pszichológiai tesztet alapvetően a dolgozók is támogatnák, mert úgy gondolják, pszichológiai szűrésre valóban szükség van, hiszen fontos a stabil személyiség egy olyan munkakörben, ahol traumatizált gyerekekkel foglalkoznak. De a szexuális bűnözők kiszűrésére a tesztet ők is alkalmatlannak tartják, mivel mint mondja, „nyilvánvalóan senki nem ikszeli be, hogy volt már pedofil kapcsolata”. (Arról, hogy ki számít pedofilnak, ebben a cikkben írtunk.) Viszont továbbra is nagy probléma, hogy a gyermekotthonokban élő gyerekek céltáblái az intézmény falain túli bűncselekményeknek és a szexuális abúzusnak, de ezt a hatóságok máig nem veszik igazán komolyan.
A nevelő szerint az intézményük már a kegyelmi ügy előtt is emberhiánnyal küszködött, ez a helyzet azóta csak romlott. A pszichológiai alkalmassági vizsgálat miatt több munkatársuk is felmondott, mert ők vagy a házastársuk méltatlannak tartotta és nem vállalta a vizsgálatot. A pszichológiai tesztre és az eredményre ráadásul sokszor hónapokat kell várni, így azokat sem tudják egyből felvenni, akik esetleg jelentkeznének, miközben eleve nehezen megy az új emberek toborzása. Vagyis akik időközben elhagyták a pályát, azokat nem tudták pótolni, akik pedig valamilyen okból nem mentek át a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) megbízhatósági vizsgálatán, azok munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntették. „Az elsődleges probléma a szakemberhiány, miközben
a gyermekvédelmi intézmények munkavállalóinak egy része egyébként sem feltétlenül alkalmas erre a munkára. De már ott tart a rendszer, hogy mivel más nincs, a kevésbé alkalmasokat is megtartja. Ha még ők sem lennének, tényleg összeomlana az egész.”
B. szerint a munkaerőhiány sokszor a rendes működést is akadályozza, pedig több helyen is összevontak csoportokat, és mostanra szinte mindenhol a teljes létszám felett vannak gyerekek. Eközben a gyermekotthonok rengeteg megkeresést kapnak, hogy fogadjanak új gyerekeket, akik százával várakoznak a befogadóközpontokban. A nevelő szerint a mostani körülmények hosszú távon fenntarthatatlanok. „Ilyen körülmények között nem tudjuk úgy ellátni a gyerekeket, ahogyan szeretnénk, és mindennap megkérdőjelezzük, van-e értelme annak, hogy puszta gyermekmegőrzővé válunk. Olyan szintű a terhelés, hogy mostanra tényleg csak az csinálja ezt a munkát, akinek a szívügye, vagy akinek nincs más lehetősége.” Pedig B. szerint a nevelőket a béremeléssel tényleg jobb helyzetbe hozták, de a gyermekfelügyelők fizetése még mindig nagyon alacsony, ami nem különösebben teszi vonzóbbá a pályát.
Előfordul, hogy a dolgozóknak 24 vagy 36 órázniuk kell, vagy akár 3-4 éjszakai műszakot visznek egymás után. B.-nek van olyan munkatársa, aki már az első negyedévben ki fogja meríteni az éves túlórakeretét. „A legtöbben évek óta görgetik magukkal a szabadságaikat, és nem ritka, hogy valakinek 100-nál is több szabadsága halmozódott fel. Mindez és a pszichológiai szupervízió hiánya miatt a szakemberek kimerültek, emiatt könnyebben hoznak hibás döntéseket is.”
A szakemberhiány és a pszichiátriai ellátás általános helyzete miatt nem szakképzett emberek próbálnak ellátni komoly pszichés problémákkal küzdő, sok esetben pszichiátriai kezelést igénylő gyerekeket, akik nem ritkán önmagukra és környezetükre is veszélyt jelenthetnek. B. szerint azonban az mindenképpen pozitívum, hogy Magyar Péter országjárása és a gyermekvédelmi intézményekben tett látogatásai után elindult egy felújítási hullám, és hirtelen több budapesti intézményben is elkezdődtek ilyen munkálatok, amik az ígéretek szerint folytatódni fognak.
Egy háttérbeszélgetés során egy, a gyermekvédelmet jól ismerő szakember szintén azt mondta, hónapokat kell várni egy új ember felvételére, mert nincs aki elvégezze a pszichológiai alkalmassági vizsgálatokat, folyosókon alszanak gyerekek, olyan szintű a férőhelyhiány. „Arról nem is beszélve, micsoda cinizmus az örökbefogadást a gyerekvédelmi rendszer megoldásának tekinteni, és a szökésben lévő gyerekek helyére újakat helyezni” – tette hozzá.
Egy babára húsz perc jut
Anna több mint öt éve dolgozik a gyermekvédelemben, ő sem túl optimista. Több intézményben is volt már pszichológus, most egy olyan otthonban van munkája, ahol csecsemőket is elhelyeznek, pedig az intézményük nem is alkalmas erre.
„A csecsemőotthonok messze kapacitás felett működnek, másfélszer annyi gyereket fogadnak, amennyit szabad lenne. Bár mi gyermekotthon vagyunk, ez ránk is hat, mert az ő túlterheltségük miatt a mi intézményünkben is elhelyezhetnek csecsemőket. Nálunk egy csoportban egyetlen kolléga dolgozik 12 órás váltásban, hogy támogassa az anyákat anyai készségeik fejlesztésében. Ebbe azonban nehezen illeszthető be, hogy közben egy csecsemőről vagy totyogóról is gondoskodjanak. A csecsemőotthonokban pedig alig jut idő a babákra: 20 percük van egy-egy gyerekre – etetés, pelenkázás, majd vissza a kiságyba –, ami nem kedvez a biztonságos kötődés kialakulásának.”
Anna azt mondta, bár teljes a hely kihasználtsága, náluk egyelőre még nincsenek folyosón fekvő gyerekek. Ám mivel a rendszer a számokon úgy próbál javítani, hogy a tartós szökésben lévő gyerekek helyére újakat helyeznek, ez náluk is bármikor előfordulhat. „Ha visszatér valaki a szökésből, akkor hova fektessük le aludni? Tavaly pont az influenszertüntetés kapcsán előfordult, hogy heti kétszer is összehívták az igazgatókat, ahol az volt a téma, hogy lehet még több gyereket bepréselni az otthonokba, hogy le lehessen írni, hogy el vannak látva. Szerintem ez, és az alkalmassági eljárás is ugyanaz a kategória, mint az előző: tűnjön úgy, hogy csinálunk valamit” – mondta.
Elsikálták
Azt, hogy a gyerekek továbbra is jelentős céltáblái az intézmény falain túli bűncselekményeknek és a szexuális abúzusnak is, Anna is megerősítette. „A gyerekek gyakran áldozatok, de előfordul, hogy elkövetők is egyben. Mi azt tapasztaljuk, hogy a hatóságok nem foglalkoznak egyik verzióval sem. Ha rendőrségi bejelentést teszünk arról, hogy valaki bejött az otthon területére illetéktelenül, adott esetben egy bántalmazó párja valamelyik ellátottunknak, akkor nem jönnek ki, merthogy addigra úgyis elmegy. Vagy elviszik az elkövetőt, aztán elengedik. Ettől lesz egy hamis biztonságérzetük, hogy bármit megtehetnek, és akkor bármit meg is tesznek. Egyszer rendőrségi tanúkihallgatásra kísértem egy szexuális abúzuson átesett kislányt, és ott, előttem beszélték rá arra, hogy ne tegyen feljelentést, nehogy a családtagjának ebből baja legyen. De többször tapasztaltam azt is, hogy hiába esett át szakértői vizsgálaton a bántalmazott gyerek, valahogy elsikálták az ügyet. Egy ilyen esetben például az édesanya párja követte el a szexuális abúzust, amit a szakértői vizsgálat is megerősített. Az édesanya továbbra is az elkövető nevelőapával élt és az abuzált kislánynak oda kellett hazamennie kapcsolattartásra.”
Az, hogy Bicskén volt egy fazon, aki ilyesmiket csinált a gyerekekkel, rájuk minimálisan hatott
Arról, hogy az állami gondozottakhoz vagy a rendszerben dolgozókhoz mi jutott el az összefogásból, szintén nem túl kedvezők Anna tapasztalatai. „Nem jutott el a gyerekekhez ez az ügy, de ez nem is csoda, hiszen valójában nem is róluk, hanem az elkövetőkről beszéltek sokat. A mi lányainkat az ő életükre direktben ható dolgok hatják meg. Az, hogy Bicskén volt egy fazon, aki ilyesmiket csinált a gyerekekkel, nem üti meg az ingerküszöbüket, ők is találkoztak hasonló történetekkel, gyakran a saját életükben is – akár a gyerekotthonban, a nevelőszülő részről vagy akár a családjukban. Tehát ez ilyen, whatever, ez van, ilyen az élet – ami persze önmagában is borzasztó és sok mindent elárul.”
Anna szerint nem csak a gyerekek észleltek keveset a társadalmi odafordulás hatásaiból, vagy legalábbis semmi pozitívat. „A kormány eddig pálcával ütött minket, most meg korbáccsal. Addig senkit nem érdekelt, hogy mi újság a gyerekvédelemmel. Itt a többes szám első személyt a gyerekekre és az ellátókra is értem. Úgy érezzük, hogy az intézkedések minket vettek célba, pedig nem mi, a rendszer végzi rosszul a dolgát. De persze hogy minket akarnak démonizálni, mi lettünk a hibásak, sőt a pedofilok.”
Anna úgy érzi, az elmúlt időszak hatására rezignált lett. „Nem tudom, hogy mikor leszek az a béka, ami kiugrik a forró vízből. És még ott van az alkalmassági vizsgálat, amit eddig rajtunk, régóta itt dolgozókon nem végeztek el. Még kiderülhet, hogy mind alkalmatlanok vagyunk, akik a hátunkon visszük ezt az intézményt.”
Kudarcot vallottunk és vallunk minden egyes nap
„Alibizés a döntéshozóknál, még súlyosabb önkizsákmányolás a szakmában és kudarc társadalmi szinten” – foglalta össze Gyurkó Szilvia gyermekvédelmi szakember a változásokat, de hangsúlyozta, hogy a gyerekvédelem helyzetét nem lehet és nem is szabad ebben az egy évben, vagy években mérni.
„1997 óta húzódóan évtizedes adósságai vannak az államnak abban, hogy megteremtse azokat a feltételeket és körülményeket, amik a saját maguk által alkotott jogszabályokban foglaltak megvalósításához és végrehajtásához szükségesek. Ez máshogy nem elképzelhető, mint stratégiai, hosszú távú gondolkodással, tervezett átalakításokkal és sokkal, de sokkal több anyagi erőforrás biztosításával, annak pedig a jelenleginél jobb struktúrában való elköltésével.
Az a toldozás-foldozás, ami jelenleg is zajlik, igazából alibizés, még a reményt sem adja meg arra, hogy érdemben változzon a helyzet. Ami azért is szívbe markoló, mert
gyerekek tízezrei vannak a rendszerben, akikkel szemben minden egyes nap vétünk és kudarcot vallunk. Akiknek nincsenek éveik kivárni a változást, mert most háromévesek, és most kell nekik, hogy legyen mellettük egy olyan bizalmi felnőtt, akire számíthatnak. Nem 8-tól 6-ig, hanem mindig.
A veszélyeztetett, családjukból kiemelt és magukra maradt gyerekeknek nem kevesebbre van szükségük, hanem többre. Erre pedig nem lehet megoldás a rendszerben dolgozó, hétköznapi hősök túlfeszített munkája és az önkizsákmányoló próbálkozásai arra, hogy tisztességes körülményeket teremtsenek és jól kapcsolódjanak a gyerekekhez. Már csak a gyerekekben bízhatunk, hogy minden körülmény ellenére lesz bennük elég erő és ellenálló képesség, hogy túlnőjenek rajtunk” – mondta Gyurkó Szilvia.
