Vetítés
Még egy egykori börtönőr is felháborodva nézte a Szőlő utcai intézetben történt bántalmazások...
A Kétfarkú Kutya Párt a Nyugati térre szervezett vetítést, ahol hiába várták az igazságügyi minisztert.
300 millió forintból valósítja meg migrációellenes kampányát az Alapjogokért Központ, a Keletinél...
Alvállalkozóként Balásy Gyula cégei nyerték el a megbízást.
A MÁV szerint nem volt probléma a Keleti pályaudvarra vetített kormánypropagandával
A vetítést a kormányközeli Alapjogokért Központ szervezte, saját forrásból fizették. A MÁV-ot csak az érdekelte, hogy ne zavarják a vonatközlekedést.
A tíz évvel ezelőtti menekültválságról vetítenek kormánypropagandát a Keleti pályaudvar épületére
Azt nem lehet tudni, hogy kik és miért.
Olasz Renátó első filmjével indul az őszi Telex Filmklub
Tarr Béla is adta a nevét a Minden csillaghoz, ami a szarajevói filmfesztivál versenyén mutatkozott be.
A világpremierrel egy időben vetítik az új Eminem-filmet Budapesten
A Stans című filmet négy egymást követő napon lehet megnézni.
Izraeli rendőr: „Mi az arányos válasz?” – dokumentumfilm készült a Nova fesztiválon elkövetett...
A Hamász 2023. október 7-i mészárlásának legvéresebb helyszínéről, a Nova fesztiválról mutatott be szemtanúk és terroristák felvételeiből készült dokumentumfilmet a Toldi moziban az izraeli...
Az idei év egyik legnagyobb szenzációját is vetítik az új budapesti filmfesztiválon
A Budapest International Film Festival programja mostantól nyilvános és teljes, a jegyértékesítés is elindult.
A webcamezés sötét oldalával folytatódik a Telex Filmklub
Az Emma és Eddie című magyar dokumentumfilmet vetítjük májusban a Toldiban.
Egy haldokló férfi utolsó kívánsága az volt, hogy láthassa az új Dűne-filmet, végül a rendező...
Fájdalmai miatt azonban sajnos nem tudta végignézni az alkotást.








