Vállalat
Több mint 100 százalékkal nő az akkuipar Magyarországon, de volt ez már 4400 százalék is
Az elmúlt évtized végén szinte a semmiből kezdett meredeken felívelni a magyar akkumulátoripar, és még messze lehet a növekedési pálya vége.
Újszerű, hogy Mészáros Lőrinc egy kormánytag mellett tárgyal külföldön
Mészáros Lőrinc vasútépítő vállalkozása egy több évtizedes múltra visszatekintő, számos országban dolgozó török partnert szerzett a külügyminiszter közbenjárásával.
Az egyik legnagyobb globális szereplő szállna be a magyar állam mellé az 1500 milliárd forintos...
A ferihegyi repülőtér vásárlásakor szakmai fektetőként emlegetett partner az ágazat egyik fontos globális szereplője lehet.
Szíjj László akkor is keres az állami tenderen, amikor veszít
Jogilag nem lehet belekötni abba, ahogy a Duna Aszfalt átvette egy óriásberuházás jelentős részét a közbeszerzést elnyerő vállalattól, de a gyakorlat nagyon sok kérdést felvet.
Így lesz az állami tenderekből milliárdos luxusjacht
Egy vállalkozás néhány éve állami megbízásokból mesés profitot kezdett termelni, de a pénz jelentős része végül annak a Szíjj Lászlónak a közelébe került, akinek az elmúlt hetekben többször is...
Az MI fogja megmenteni a magyar vállalkozásokat?
A digitalizációban lemaradó Magyarország esetén kérdés, hogy vajon át lehet-e ugrani technológiai mérföldköveket, és egyből a mesterséges intelligenciánál landolni – nem volna példa nélküli.
A régióban egyedi munkakörülmények miatt fájhat igazán a Lear-leépítés az érintett dolgozóknak
830 fő veszíti el az állását a gödöllői üzemben, ami régióban egyedinek számított a kétműszakos, hétvégézéstől mentes munkaszervezésével.
Vinné a magyar állam a ferihegyi repteret, eurómilliárdokba kerülhet
A magyar állam 51 százalékos részesedést szerezhet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret működtető Budapest Airport Zrt-ben.
Ötmilliárd forintot kapott a magyar cég, amelyről talán még sosem hallottál, de a világpiacra tör
A járműkommunikációs rendszereket fejlesztő Commsignia megugorhatja azt, ami sokaknak nem sikerült: magyar mérnöki tudásból világpiacra felhúzni egy vállalkozást.
Szédítő tempóban nő a felszámolások száma, de nem ez a legriasztóbb a kkv-szektornak
Bár a kiugrás látványos, nem csak a nehezedő gazdasági helyzet a magyarázat.









