Vállalat

Amerikában is feltűnt Orbán és barátainak balkáni terjeszkedése
A Bloomberg hosszú cikket közölt arról, hogy Magyarország hogyan terjeszti ki a befolyását a környező országokban.
Félreértések keltenek feszültséget a budapesti e-autósok között
Az e-autó megosztó cég nem kapja ingyen az áramot, legalábbis nem jobban, mint bárki más, csak nagyobb mennyiségben.
Tökéletes időben játszott a bitcoin összeomlására, most bezsebelte a profitot
Mark Dow egy éve a bitcoin árfolyamesésére fogadó ügyletet kötött, most betakarította a profitot, miután a kriptodeviza körülbelül 80 százalékot zuhant.
Nem költ többet gyógyszerre az állam, pedig öregszik a magyar népesség
Elég érthetetlen módon már majdnem egy évtizede befagyott Magyarországon az állami támogatásos gyógyszerek piaca.
Korszakváltást jelez, hogy néhány autóipari multi elviszi a termelését Magyarországról
A magyar gazdaság kiemelt ágazatán belül vannak olyan tevékenységek, amelyeket a mostani bérszinten már nem éri meg Magyarországon tartani.
Jól hangzik az olcsó benzin, de nagyon káros hatásai is vannak
Rövid távon örülhetünk az olcsóbb olajnak, de aki félti a környezetet, elkezdhet aggódni.
Az Orbán-kormány is kihasználja a migráció előnyeit, ha a gazdasági helyzet úgy kívánja
Papírtigrissel harcol a kormány, amikor az ENSZ migrációs csomagja ellen küzd, miközben a 23 pont egy részével egyetért, egy részét pedig gazdasági okokból alkalmazza is.
Elképesztő lemaradásban vannak a magyar cégek Magyarországon belül is
Két ábra, amiből kiderül, hogy valójában mekkora hátrányból indulnak a magyar cégek már itthon is: ég és föld, annyival több értéket állítanak elő az itthoni külföldi tulajdonú vállalatok.
Egy évtizede folyamatosan egyre többet túlóráznak a magyarok
A leginkább olyan, külföldi cégek által uralt szektorokban lehet szükség az új, 400 órás szabályra, mint az autóipar.
Ázsiaiak és afrikaiak százezrei állnak top 10-es magyar Facebook-oldalak mögött
A tíz legnépszerűbb magyar Facebook-oldal felét nem is Magyarországról kedvelik a legtöbben. Havasi Balázst például Algériából, Mága Zoltánt pedig Bangladesből.
Kövess minket Facebookon is!